Legfrissebb híreink

Képes krónika

Szombaton kikötött a lengyelországi Szczecinben a Jantar Unity komp, amely a Balti-tengeren jelenleg közlekedő legmodernebb ro-pax (személy/autó) hajó, amely hamarosan rendszeresen közlekedik Świnoujście és a svédországi Trelleborg között. Az első utasszállító hajóút a tervek szerint január 20-án indul, a becsült menetidő körülbelül 6,5 óra. - 2026. január 17. (Wikimedia Commons)

Az állatok védőszentje, Remete Szent Antal napja alkalmából a madridi templomokban ma a kisállatokat áldották meg. A spanyol egyház szerint az állatok megáldása teljesen normális, hisz manapság házakat, kerteket, de akár utakat is megáldanak. A katolikus hagyomány célja az állatok egészségének és védelmének biztosítása. A háziállatokat az 1980-as évek óta áldják meg a spanyol főváros központi templomában. - 2026. január 17. (Képernyőfelvétel / Euronews)

Több ezren tiltakoztak szombaton Dánia több városában Donald Trump amerikai elnök azon terve ellen, hogy Grönlandot az Egyesült Államok tagállamává tegye. - 2026. január 17. (Facebook / Mindaugas Petrauskas)

Pihenő: Kurt, az ukrán Kurt & Company egység parancsnoka, amely a 28. különálló gépesített dandár egyik harccsoportja. - 2026. január 17. (Facebook / Ukraine.ua)

A Paris Saint-Germain lett 2025 legjobb klubcsapata az IFFHS-nél. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél 31 évvel ezelőtt is a PSG állt az első helyen. Az idei siker oka, hogy a csapat tavaly a Bajnokok Ligája megnyerése mellett az összes fontos francia trófeát is megkaparintotta. - 2026. január 17. (Facebook / PSG - Paris Saint-Germain)

Ukrajnában kemény a tél, hetek óta nappal is ritkán megy -10 fok fölé a hőmérséklet, éjszakánként pedig inkább a -20 körül van, miközben az orosz erők folyamatosan támadják az energiahálózatot. Lvivben egy társasház lakói színes vizet fagyasztottak le, majd a jégtömböket egymásra rakva felépítették ezt az iglut. - 2026. január 16. (Facebook / Ukraine.ua)

Forró pillanatok a hóban: Irina, a szibériai tigrisnőstény és a magdeburgi állatkertből érkezett vőlegénye a Nyíregyházi Állatparkban. A szibériai vagy másnéven amur tigris (Panthera tigris altaica) a világ legnagyobb macskája, napjainkban mindösszesen 400-500 egyed található a vadonban, ezért az állatkertek világszerte erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a szibériai tigris ne pusztuljon ki. - 2026. január 16. (Facebook / Nyíregyházi Állatpark)

A világ több országában is dúló háborúk ellenére 2025 a világturizmus rekordéve volt, 10 billió eurós bevétellel, ami a globális gazdaság 10,3%-át teszi ki, és 6,7%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Spanyolország tovább javította mutatóit, tavaly több mint 90 millió turistát fogadott. - 2026. január 15. (Pixabay)

Európai katonai alakulatokat telepítettek Grönlandra csütörtökön, mindössze néhány órával azután, hogy az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszterek személyes egyeztetése véget ért Washingtonban. A találkozón nem sikerült megoldani a dán külügyminiszter által „alapvető nézeteltéréseknek” nevezett problémákat. - 2026. január 15. (Facebook / Nuuk GREENLAND)

Bulgáriában már a telet búcsúztatják: Az ún. "kukeri táncosok" az utcákat járva rituálékkal űzik el a gonosz szellemeket, és jelzik a tél végét. - 2026. január 14. (sofiaadventures.com)

Az Antarktisz egyik fennsíkján nyílt meg az Antarktiszi jégarchívum. Célja, hogy a jövő generációi számára megőrizze a gleccserek által tárolt környezeti információkat. Az első két jégmag (a Mont Blanc és a svájci Grand Combin gleccser egy szelete) -20 °C-os konténerekben utazott Európából a bolygó csaknem legdélibb pontjáig, és mostantól a felszín alatt kilenc méterrel lévő jégbarlangban pihen, értékes forrásként a jövő tudósai számára. - 2026. január 14. (wmo.int)

Szingapúr immár második éve az első helyen áll a Henley-útlevélindex globális rangsorában. A második helyen holtversenyben két további ázsiai ország, Japán és Dél-Korea áll, vízummentesen 188 úti célra juthatnak el, Szingapúr esetében ez 192. A magyar útlevéllel 184, a szerbbel pedig 136 országba lehet eljutni. - 2026. január 14. (henleyglobal.com)

Ingyenesen elérhetővé tette a Starlink műholdas internetszolgáltatását Elon Musk Irán területén, öt nappal azután, hogy a teheráni kormány az egyre hevesebb tiltakozások megfékezése érdekében felfüggesztette a lakosság számára elérhető internetszolgáltatást – írta kedd este a Sky News. - 2026. január 13. (wanaen.com)

Az ónos eső és a jegesedés miatt kedden biztonsági okokból egy ideig nem indított és fogadott járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Hasonló okok miatt a bécsi és a pozsonyi reptéren is szünetelt a légiforgalom. A budapesti 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport. - 2026. január 13. (Facebook / Budapest Airport)

Megint alsóneműs utasok lepték el a londoni metrót. A No Trousers Tube Ride elnevezésű akció többéves múltra tekint vissza, célja teljesen ártalmatlan: mosolyt csalni az emberek arcára. - 2026. január 12. (Shutterstock.com)

Budapestnél megindult a jégzajlás a Dunán. - 2026. január 12. (Euronews/Vizi Attila)

Dél-Koreában télen tömegek érkeznek Hwacheon megyébe az évente megrendezett Sancheoneo Fesztiválra, amely a jeges vízben zajló kihívásairól ismert. Több tízezer látogató utazik az ország északkeleti részébe, hogy kézzel próbáljon élő hegyi pisztrángot fogni. - 2026. január 12. (Képernyőfelvétel / Euronews)

Az orosz csapatok hétfőre virradó éjszaka újabb csapást mértek az ukrán energetikai infrastruktúrára, a támadás következtében hét megye lakosai maradtak áramellátás nélkül. - 2026. január 12. (Facebook / Ukraine.ua)

Nagy szerencséjük volt mindazoknak, akik ezen a benzinkúton tartózkodtak. Feltehetően a hőmérséklet-ingadozások és az azt megelőző heves esőzések vezettek a kőomláshoz a Zvornik és Bijeljina közötti főút mentén található benzinkútnál. A leomló kövek nagy része a töltőállomás épülete mellett zuhant le, senki nem sérült meg. - 2026. január 11. (Képernyőfelvétel / RTRS)

Kemény fagyokkal kezdődik a hét: az elején akár mínusz 15-18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a tél, és jövő vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben. - 2026. január 11. (MTI)

Az oroszlán télen - Budapest XIX. kerületében. - 2026. január 10. (Facebook / Kispesti Magazin)

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere arra szólította fel pénteken az ukrán főváros lakóit, hogy akiknek van lehetőségük, átmenetileg utazzanak el Kijevből olyan helyre, ahol „alternatív” áramszolgáltatási és fűtési lehetőségek állnak rendelkezésre. - 2026. január 10. (Ukraine’s State Emergency Service / Telegram)

Téli rege, avagy Szabadka hóban – a subotica.com szerkesztőségének választása szerint ez a városról készült legszebb téli fotó. - 2026. január 9. (Facebook / Subotica.com)

Svájcban ma országszerte megemlékezést tartottak. 14 órakor rövid időre megállt az élet, megszólalt az ország összes harangja, a zászlókat pedig félárbócra engedték a szilveszteri tűzeset 40 áldozatának tiszteletére. - 2026. január 9. (Képernyőfelvétel / Euronews)