Paskó atya: Jó vajdaságinak lenni, sok finomság van itt

November 24-e és 28-a között rendezik meg Luxembourgban a Gasztronómiai Világbajnokságot (Culinary Word Cup 2018), amelyen az idén a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség jóvoltából Paskó Csaba kelebiai plébános is részt vehet szakácsként, hogy képviselje a Kárpát-medence magyarságát, illetve azon belül külön is a Délvidéket. Ötfogásos menüsort készít majd el egyéni versenyzőként, s hogy népszerűsítse a vajdasági specialitásokat, a kispiaci kecskesajtot és a nálunk népszerű vajalját is felhasználja majd. Még az elutazása előtt rövid interjút készítettünk vele.

– Mekkora fejtörést okozott a menüsor összeállítása?

– Nagyon nagyot. Egy dologban voltam biztos, amikor kiderült, hogy Varga Károly kecskeméti világbajnok séf elvállalja a mentorálást, hogy valami ittenit akarok készíteni. Leültünk és jegyzetelni kezdtünk, hogy miben gondolkodhatunk. Felírtam például az édesvízi halat, de azok érdekes módon nem jöhetnek számításba. Nem kedvelik Luxembourgban, és a franciák sem szeretik, lenézik az édesvízi halakat, pedig a terveim között szerepelt, hisz itt élünk a Duna és Tisza között, de azt mondta Varga séf úr, hogy ezt ne. Viszont amikor szóba került a vajdasági kecskesajt, vagy amikor elvittem neki megkóstolni a sült vajat, azt mondta, hogy ez több mint érdekes. A franciáknál ismerik ugyan a barna vajat, a pirított vajat, ezt viszont a vajalja készítésekor kapjuk. Általában csak karácsonykor használjuk, de a tejpiacon bármikor megvásárolható. Most is láttam kint a piacon, mártásokhoz hozzákeverve, illetve sütni lehet, párolni lehet rajta, nem csak halat, mást is. Ez volt az egyik fő gondolatom, hogy ha elmegyek Luxembourgba, akkor legyen abban egy kis kódolt üzenet, egy gondolat, egy kis Vajdaság. Ez a terület mindig egy átjáróhely volt, szerbek, magyarok, horvátok, törökök is éltek itt, s ez a sokszínűség csak hozzátett az itteni értékekhez.

– Sok olyan dolog van itt a Vajdaságban, ami nekünk hétköznapi, s nem is tudjuk, hogy az milyen nagy érték?

– Nem, mert nem csinálunk hozzá megfelelő marketinget. Nem beszélünk róla. Azt tudjuk, hogy milyenek a bordeaux-i borok, de az is azért van, mert a franciák megállás nélkül ezt hangoztatják, hogy milyen jók a boraik, meg milyen jók a sajtjaik. Említhetnénk ugyanakkor a Tokaj vidékét is, de azt milyen kevesen tudják, hogy a tokaji bor, a furmint története az innen a Tarcal hegységről, azaz a Fruška goráról indult. Tehát annyi gasztronómiai értéke van a Vajdaságnak, és hadd tegyem hozzá, hogy maga az aszú bor is megjelenik a finger foodjaimban, amit szintén hangsúlyozni kell, hogy az a fajta borkultúra, amire mi magyarok egy világhírt építettünk, az is innen indult. Ezt kevesen tudják, és sajnos kevesen készítik ezt a fajta bort a Délvidéken. Még sorolhatnám azt a megannyi értéket, ami az önbecsülésünket, önértékelésünket erősítik, de talán a gyökereinket is jelentik. Amíg az ember mindezt nem ismeri, addig könnyen el is hagyja azokért a dolgokért, amiknek jobb a marketingjük.

– Ez azt jelenti, hogy mi is jobban tudnánk alapozni helyi termékeinkre?

– Egyszer Csantavéren a könyvbemutatómon hallottam, hogy panaszkodnak az emberek, hogy nagyon alacsony a nyers tej felvásárlási ára. Tiltakozásul a helyi közösség épülete elé öntözték ki a kannák tartalmát. Akkor elmondtam nekik, hogy Franciaországban közel 700 fajta sajtot készítenek! Miért érnénk mi kevesebbet, mint a franciák? Miért nem készítünk mi is sajtokat? Miért van az, hogy ha sajtot akarok enni, akkor csak a leáfázott trappista sajtot tudom megvásárolni a piacon? Van ugyan egy-két szerb sajtunk, de azok olyan monopolhelyzetben vannak, s olyan drágák, hogy az emberek leszoknak arról, hogy sajtot egyenek. De ha mi magunk is elkezdenénk készíteni, s sajtokban kipróbálnánk magunkat… Ott van a bánsági rész, ami nem a termőföldjéről híres, de vannak jó legelői. Nekem most egy pici kis feladatom, hogy erről beszéljek, de remélem, hogy idővel ezek a gondolatok eljutnak a megfelelő helyre.

– Amikor megvolt a menüsor, mennyi időbe telt, mire kikísérletezte a pontos receptúrát?

– Ebben volt fontos szerepe a Varga séf úrral való együttműködésünknek. Hogy megfelelő köreteket készítsünk, hogy mibe mi fog belekerülni. Például a kecskesajt egy tempurában jelenik meg. Ez rizsliszt jeges vízben kikeverve, ami most nagyon modernnek számít. Luxembourgban talán erre harapni fognak, hogy tempurában sült sajt. Igen ám, de oda van írva, hogy vajdasági kecskesajt! Így jelenik meg a menüben. A tempura garancia arra, hogy a nemzetközi zsűri számára megfelel, és még ha látják, hogy vajdasági sajt, felvetődik a kérdés, hogy hol is van az a Vajdaság? Innen kezdődik az érdekessége a történetnek, és ebben volt fontos szerepe Varga séf úrnak. 2500 séf vetélkedik egymással, s ezért az egy nagy megmérettetés lesz.

– Az elkövetkező időszakban a vajdasági specialitásoknak egyre nagyobb szerepük lehet. Jövő évtől a turisztikai fejlesztéssel folytatódik a gazdaságfejlesztési program. Hogyan kellene a turizmus fejlesztéséhez hozzáfogni? Ön hogyan látja?

– Nagyon örülök annak, hogy vannak kezdeményezések, s akár program is a fejlesztésekre. A vendéglők felfejlesztésében is lehetne gondolkodni, de alulról kell kezdeni az építkezést. Hogy az ember vendéglőbe, étterembe járjon, ahhoz kell egy megfelelő életszínvonal. Persze tudom, hogy mi még messze vagyunk a Michelin-csillagos konyhától, de megint azt mondom, hogy ahogy a franciák a sajtkultúrát felfejlesztették, a borkultúrát felfejlesztették és iszonyatos marketinget raktak mögé, miért nem lehetne ugyanezt megcsinálni a mi termékeinkkel is? Ehhez azonban fel kell karolni a kisvállalkozókat, kistermelőket, akik otthon dzsemeket, lekvárokat, borokat és pálinkákat készítenek. Ha én ezzel a luxembourgi szereplésemmel a helyi termékek népszerűsítéséhez hozzájárulok, akkor már elérte célját a dolog. Én most a kispiaci kecskesajtot emeltem ki, de vannak jó kezdeményezések máshol is és még több ilyen re van szükség. Azt is csak üdvözölni tudom, ha a Prosperitatinak lesznek ilyen jellegű pályázati kiírásai. Az ember ott érzi jól magát, ahol otthon van. Csak akkor tudjuk biztonságban érezni magunkat, ha egyféle fejlődést tapasztalunk magunk körül. Csak akkor megy el az ember a szülőföldjéről, ha máshol fejlettebb dolgokat lát. Fontosak az ilyen kezdeményezések, amelyek a mi ötleteinket felkarolják, segítenek a megindulásban. Vajdaságban például nagy hiány van magyar vendéglőkből. Itt vagyunk magyarok, s nincs olyan vendéglő, ahová be tud ülni az ember és cigányzene mellett egy jó kis magyaros ételt el tud fogyasztani. Luxemburgi indulásommal is azt akarom szolgálni, azt akarom elmondani, belekiabálni a világba, hogy jó vajdaságinak lenni, jól érzem magam itthon, annyi finomság van itt, amit Luxembourgba is el lehet vinni és ott megmutatni!

Németh Ernő