A falugazdász hálózat bővítése a cél

Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke nyilatkozott a Vajdaság Mának a szervezet Adán megtartott évi közgyűlését követően

Nagy Miklós, a VASZ elnöke
Nagy Miklós, a VASZ elnöke (Fotó: Ternovácz István)

2018. március 24. [19:47]

Betűméret:                     

- Az évi közgyűlés egy szervezet életében a számadás és az új tervek felvázolásának a pillanata. Milyen évet hagyott maga mögött a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége?

- Sikeres évet hagytunk magunk mögött, elvégeztük azt a munkát, amit megterveztünk, és amivel a tagság megbízott bennünket. A szervezet prioritásai között első helyen állt a falugazdász hálózat. A mögöttünk hagyott évben a nemzetpolitikai államtitkárságnak, az onnan érkező támogatásnak köszönhetően sikerült új falugazdászokat alkalmaznunk és így megnöveltük a Vajdaságban működő falugazdászok számát újabb hét személlyel. Így jelen pillanatban a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének felügyelete alatt most 12 falugazdász teszi a dolgát a gazdálkodók érdekében.

- Milyen űrt pótolnak a falugazdászok?

- Az alapvető feladatuk az, hogy a termelőket információkkal lássák el. Valamikor a kétezres évek elején a Szerbiai Statisztikai Intézet készített egy felmérést a mezőgazdaság termelők körében. Arra a kérdésre, hogy mi az, ami nekik a legjobban hiányzik, a növénytermesztők és az állattenyésztők azt válaszolták, hogy információhiányban szenvednek. Itt figyelembe kell venni azt, hogy az írott sajtó tényleg széles körű információkkal látja el a gazdatársadalmat. Azonban a falugazdászok esetében óriási előnyt jelent, hogy közvetlen, szóbeli információkkal látják el az embereket. Főként az idős termelők esetében már nem elegendő az, hogy elolvassák a hírt, vagy a meghirdetett pályázatot. A falugazdászok segítik őket abban, hogy értelmezni tudják az információkat. Így konkrét, kézzelfogható adatokkal rendelkeznek arról, hogy mi az, amire konkrét esetben tudnak pályázni és mi az, amit a minisztérium elvár tőlük ahhoz, hogy a támogatást megkaphassák.

- Ahhoz, hogy a falugazdászok használható információkkal segíthessék a gazdálkodókat, nélkülözhetetlen az, hogy közvetlen kapcsolatban legyenek a szerbiai és a vajdasági mezőgazdasági tárca illetékeseivel, valamint a budapesti Földművelésügyi Minisztérium képviselőivel, akik első kézből tájékoztatják őket a fontos tudnivalókról…

- Ez így van. A szerbiai mezőgazdasági minisztérium irányadó határozatait megtudhatják a VMSZ államtitkárától. A szerbiai törvényhozásban zajló, agrárszférát érintő jogszabály-módosításairól pedig a magyar szervezet képviselői idejekorán, még mielőtt az adott jogszabály eljárásba kerül, tájékoztatják az érintetteket. Ily módon a termelők megtehetik a számukra megfelelő módosítási javaslatokat. A tartományi mezőgazdasági titkárság által kiírt pályázatokkal kapcsolatos követelményeket pedig az ott alkalmazásban lévő VMSZ-es szakemberek naprakészen ismertetik a kiírt pályázatok potenciális haszonélvezőivel. Ennek köszönhetően sikeres lobbi-tevékenységet tudott kifejteni a VASZ, amikor a földtörvény módosítása szerepelt terítéken. Ugyanígy a kistermelői szabályozást is sikeresen befolyásolhattuk, így ez a jogszabály már az elmúlt év végén elfogadásra került. Ez nagyban segíti, megkönnyíti a kistermelők feldolgozói tevékenységét. Ennek eredményeként saját termékeikkel a korábbi időszakhoz képest ma már könnyen megjelenhetnek a piacon. Ugyanígy az elmúlt évben előre léptünk a szakmai kapcsolatok ápolása és a Kárpát-medencében tevékenykedő gazdaszervezetekkel való együttműködés tekintetében. Kiemelném, hogy az elmúlt évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával is sikerült még magasabb szintre emelnünk az együttműködést. A kamara múlt év júniusában elfogadott határozata értelmében, azok a külhoni termelők, akik rendelkeznek magyar állampolgársággal, azok pártoló tagságot kaphatnak a kamarától. Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan jogokat és lehetőségeket tudnak megvalósítani, mint a magyarországi gazdák. Azt azonban tudni kell, hogy az árubeszerzéssel járó kedvezményeket csak akkor élvezhetik, ha Magyarországon történik meg a beszerzés. Ettől függetlenül az összes szakmai rendezvényen részt tudnak venni, ami előnyökkel jár.

- Hány tagszervezetet és hány mezőgazdasági termelőt karol föl a VASZ?

- A VASZ-nak eddig 62 tagszervezete volt. A mai közgyűlésen azonban hat újabb egyesület csatlakozott szövetségünkhöz, így mostantól 68 tömörülés erősíti szervezetünket. Ezek az egyesületek mintegy hétezer gazdát karolnak fel. Közülük eddig négyezer ötszáz termelőhöz jutottak el falugazdászaink. E tekintetben a jövőben előrelépésre számítunk.

- A VASZ a Magyarok kenyere programnak is a fő hordozója volt…

- Szívügyünknek tekintettük ezt a humanitárius akciót. Az elmúlt évben megdupláztuk az összegyűjtött gabonamennyiséget. A majd 12 tonna gabonából nyert lisztből részesült az összes olyan vajdasági magyar szervezet, amely gyermekeket, köztük fogyatékos fiatalokat karol fel és lát el. Itt kollégiumokról, sérült gyermekeket gondozó intézményekről és nagycsaládos egyesületekről van szó. Még a karácsony előtt eljuttattuk nekik az összegyűjtött gabonából kinyert lisztmennyiséget.

- Ez az akció idén is folytatódik…

- Természetesen. Július folyamán, aratást követően ismét megszervezzük a gyűjtést.

- A VASZ milyen kapcsolatokat ápol a külhoni magyar gazdaszervezetekkel?

- A magyar Földművelésügyi Minisztérium a releváns Kárpát-medencei gazdaszervezeteket már hét évvel ez előtt felkarolta. Számos szakmai találkozót, továbbképzést, konferenciát szervez a számunkra az anyaországban és a határon túli régiókban. Ebbe a folyamatba a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezet Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is bekapcsolódott. 2012-ben megkezdte működését a Kárpát-medencei Magyar Gazdaszervezetek Egyeztető Fóruma, ami a közös, egységes fellépést koordinálja egy-egy adott témakörben. Évente két ülést tartunk, melynek keretében alkalmunk nyílik megismerni és segíteni egymást. Az előttünk álló időszakban azonban arra is törekedni fogunk, hogy itt is megalakítsuk az önálló agrárkamarát Szerbiában, illetve a Vajdaságban. Ehhez természetesen a releváns politikai erők támogatását is meg kell nyerni. Bízom benne, hogy ez sikerülni fog, mert a mezőgazdasági termelők érdeke ezt kívánja.

- Mit terveznek a folytatásban?

- Az érdekvédelem erősítése az elsődleges feladatunk. A falugazdász hálózatot tovább kívánjuk erősíteni. Azt szeretnénk, ha legalább húsz falugazdász segítené a gazdálkodók boldogulását. Az erre vonatkozó elő-szerződéseket a Földművelésügyi minisztériummal már aláírtuk. Bízunk benne, hogy a választásokat követően ez a tervünk is megvalósulhat.

Ternovácz István

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!