Szabó Gabriella: A néptánc, népzene, a népi kultúra mindannyiunk életében fontos

A Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének kimagasló szakmai elismerését, a KÓTA-díjat Budapesten vette át

Szabó Gabriella a munkahelyén, az Újvidéki Rádió stúdiójában
Szabó Gabriella a munkahelyén, az Újvidéki Rádió stúdiójában (Fotó: A szerző)

2018. január 28. [23:00]

Betűméret:                     

A KÓTA-díj megalapítását 2004-ben határozta el a Bartók Béla Szövetség és a Kórusok Országos Tanácsának jogutódjaként 1990-ben megalakult Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége. A díjat - melyet a nem hivatásos kórus-, zenekari- és népzenei élet legkiválóbb képviselői nyerhetnek el minden esztendőben - tizenegy kategóriában szavazza meg az Elnökség a Művészeti Bizottság, a Tanácsadó Testület és a szakbizottságok felterjesztései alapján. Szabó Gabriella a népzenei kultúra területén végzett kimagasló munkássága elismeréséül kapta az elismerést. A 2017-es KÓTA-díjak átadására a Szövetség Magyar Kultúra Napi hangversenyén, 2018. január 21-én került sor a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Dísztermében.

- Jóval fiatalabb vagy mint én, de 30 évvel ezelőtt, amikor én az újságírást kezdtem, te már a Batyu együttes énekese voltál. Mikor kerültél közel a népi muzsikához?

- Ó nagyon-nagyon régen. Egészen pontosan 1983-ban kezdtem táncolni a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület néptánc csoportjában. Ekkor indult itt nálunk ez az új táncházas irányzat. Dunántúli ugrósokat táncoltunk Hering István, illetve Szabó Péter bácsi vezetésével. Ekkor volt az első fellépésem és ekkor jártam először táncházban a helybéli focipályán. Még most is emlékszem arra a dalra, amire Laczkó Illés és a Hívogató együttes megtanítot.

- Melyik volt az?

- Az Ugat a kutyám, a Rajna c. népdal. Bármikor el tudnám ma is énekelni és nyilván ott foghatott meg annyira ez a történet, hogy ott ragadtam. Aztán elkezdtem énekelni a Hívogatóban, a Batyuban, majd elkezdtem szervezni a táncházakat Temerinben. Ekkor már gyerekcsoportokat is vezettem nagyon-nagyon fiatalon, 14 évesen. Majd átvettem a Szólj síp, szólj… népzenei vetélkedőt szép emlékű Dudás Anikótól és Borsi Feri citerástól. Ezt követően jött a KMV népzenei versenye. Közben abbahagytam a táncot és az éneklést, mert megalakult a család 1991-ben.

- A délszláv térségben zajló háború kezdetén. Aztán jött az első, a második és a harmadik gyerek…

- Igen, jöttek a gyerekek. Eleinte, amíg kisebbek voltak, könnyebben mozogtunk velük és aktívabbak voltunk. Később az iskola lekötötte őket, így minket is, aminek az lett a vége, hogy egy ideig kevesebbet vállaltunk.

- De ma az egész család, a gyerekek is nyakig benne vannak a népzene világában…

Igen. Igazából nagyon elégedett vagyok, hogy a gyerekek nem távolodtak el, az által, hogy mi nagyon közel voltunk. Rengeteget cipeltük őket táncházakba, míg egész kicsik voltak. Nagyon megszerették és ez nekik is az életük része lett és végül az egész család megfertőződött ezzel a népi kultúrával, a népzenével és a néptánccal és mindenkinek nagyon fontos az életében.

- Annamária lányotok, ha minden igaz, hamarosan végez Budapesten…

- Két év múlva. Ő most negyedéves a Zeneakadémián, a népi ének szakon Budapesten. Második éve már tanít is. Tanítványaival igen szép eredményeket ér el a magyarországi versenyeken, miután most ott tanít. De nagyon fontos neki az, hogy itt, Vajdaságban is jelen legyen és bármikor, ha felkérik, akkor erejét meghaladva nagyon szívesen jön és dolgozik itt is. A múltkor óvónőknek voltak képzések, most háromnapos népdalénekesi képzés lesz Csókán. Nagyon szeretne itt is eleget tenni. Érzi azt, hogy itt van rá jóval nagyobb szükség mint odaát, de ezt nem lehet előre meghatározni. Ahol lehetőség adódik, nyilván ott lesz majd az élete.

- András fiatok pedig az egyik legnépszerűbb vajdasági népzenei együttesben muzsikál…

- Igen, ő a Fokos zenekarnak egyik prímása és tamburása. Énekelget is. Ő érdekesmód kicsi korában valahogy kimaradt ebből. A lányokat mindig húztuk magunkkal a tóthfalusi táborokba is. Akkor még táborokat is szerveztem, meg tanítottunk is, a Batyu tábort is beindítottuk. Stuttgartban voltunk egy évig, ott is létrehoztuk a táncházat, aztán gyorsan hazajöttünk. Sok mindenbe belefogtunk. Ennyi idő távlatából elmondhatom, hogy folytatódik, tehát nem volt hiábavaló mindaz, amit eddig tettünk.

- Évek óta a két legnagyobb délvidéki népzenei rendezvényt, a Durindót, a Gyöngyösbokrétát szervező Fesztiválbizottságnak a munkáját irányítod, emellett te vagy a Szólj síp, szólj, a Kőketánc, a Középiskolai Művészeti Vetélkedő népzenei versenyének a szervezője és tíz éve a Temerini Fárfikórus karnagyaként is teszed a dolgod. Nem túl sok ez így egyrakáson?

- Nem, mert most a díjátadáson is, amikor felsorolták, hogy a díjazottak, a többiek is, mi mindennel foglalkoznak, elgondolkodtam, hogy miként lehetséges ennyi mindent felvállalni, de belefér. Nyilván, néha embert próbáló, a család megissza a levét, miután nincs ebéd, de nem veszik zokon. Nagyon jól viselik és megértőek, de hát még az ő elfoglaltságukat is nyomon kell követnem. Tehát nem elég csak magammal foglalkoznom. Tudnom kell, hogy ki hol van éppen. Nem egyszerű feladat, viszont én nagyon élvezem és a gyerekek is élvezik. Egyébként a Zsuzsi már többször mondta, hogy őneki nagyon tetszik az, amit csinálok. Ő is valami ilyet szeretne. Énekel, magán énekórákra jár. Hegedül is. Végigmuzsikálta az egész nyarat különböző táborokban. Táncol is. Egész jól megy neki. Igyekszik. Árpi férjem pedig a Batyuban és a Hívogatóban zenélt. Nagyon sok vajdasági népzenész az ő keze alól került ki, vagy az első lépéseket vele tették meg. Ők se maradhatnak ki ebből a történetből

- A Kóta-díjat a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Dísztermében vetted át. Mit jelent számodtra az elismerés és merre tovább?

- Nagyon-nagyon meglepődtem. A méltatás végén az áll, hogy „a magyar zenekultúra szolgálatában végzett fáradhatatlan munkásságáért…” Nagyon megörültem, nagyon sokat jelent. Sokkal nagyobb kedvvel fogok hozzá az idei versenyek szervezéséhez. Jól esik az embernek, hogyha elismerik.

- Gratulálok és jó egészséget a folytatáshoz. Csak így tovább!

- Köszönöm szépen!

Ternovácz István

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!