Kétezer I. világháborús katona nyugszik az újvidéki Futaki úti temetőben

Jövőre, 2018. november 11-én lesz száz éve, hogy véget ért az első világháború. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány a Honvédelmi Minisztérium támogatásával a határon túli magyarok által lakott régiókban is igyekszik minél több emléket megmenteni az utókor számára. Pintér Tamás történésszel, az Alapítvány kuratóriumi elnökével, a Nagy Háború Blog alapító szerkesztőjével és Molnár Tiborral, a zentai Történelmi Levéltár fő levéltárosával, az első világháború vajdasági kutatójával az újvidéki Futaki úti temető katonatemetői részében készült az interjú.

- Itt ezen a füves területen, ahol állunk a földben jelöletlen I. világháborús katonák nyugszanak. Mit lehet tudni ennek az I. világháborús honvédtemetőnek a sorsáról?

Molnár Tibor, a zentai Történelmi Levéltár fő levéltárosa:

- Ebben a temetőben már 1914 őszétől temetkeztek, ugyanis Újvidék egy nagyon fontos vasúti, másrészt ellátási csomópont volt, a péterváradi erődre való tekintettel. Ezért itt már 1914 augusztusában hadikórházat hoztak létre, amelybe a szerb hadszíntérről visszaérkezett sebesülteket és betegeket gyógykezelték, akik közül sokan elhunytak. Nagyon érdekes, a kutatásaim ezt igazolják, hogy kezdetben a háborús sebesülések következtében hunytak el a katonák. Később, 1914 őszén, kora telén már a különböző járványos betegségek dominálnak, elsősorban a tífusz-járvány, ami Szerbiában ütötte fel a fejét és az ott megbetegedett katonák behurcolták az országba. Itt próbálták meg őket kiszűrni, hogy ne terjedjen tovább. De ugyanígy a kolera is szedte áldozatait. Érdekes, hogy a legtöbb kolerás beteg a helyben állomásozó katonák között volt. Ez a temető egészen az I. világháború végéig, 1918-ig működött és temetkeztek is ide. A kutatásokból az is kiderült, hogy ez a parcella, ahol állunk, a két világháború között is katonatemetőként létezett. Erről tanúskodnak az itt található emlékművek, amelyek a jugoszláv légierő balesetben elhunyt tagjainak állítanak emléket.

- Közben a monarchiabeli honvédek sírjairól eltűntek a keresztek…

- Igen. Ez a rész a múlt század húszas éveiben meglehetősen mostoha állapotba került, leromlott. Aztán a harmincas évek közepén, amikor a királyi Jugoszlávia és Magyarország viszonya jobbra fordult (nem hasonlítanám ezt a viszonyt azért a maihoz), akkor, van róla adat, hogy itt bizony a jugoszláv hadsereg katonái és napszámosok ezt a temetőparcellát megpróbálták rendbe tenni. Egy nagy váltás történt 1941-et követően. Az impériumváltással az akkori hatóságok nagyszabású terveket szőttek arra, hogy itt a katonatemetőt, hogyan kellene helyrehozni és felújítani. Sajnos a háború elhúzódása miatt erre nem kerülhetett sor. 1944-ben avattak itt emlékművet, amit a „felszabadulás” után leromboltak és a katonatemetőt szeméttelepként használták. Így volt ez egészen 1990-ig, amikor a lelkes újvidéki polgárok egy csoportja Papp Ferenc vezetésével megtisztította ezt a területet.

- Az tudni lehet, hogy hány első világháborús katona nyugszik itt alattunk?

- Igen. Megvan a temetőnek a több kötetes halotti anyakönyve. Hat kötet vonatkozik az osztrák-magyar katonákra, illetve egy kötet csak a hadifoglyokra. Ezek a források megvannak. Tudni kell, hogy az I. világháború idején felekezeti hovatartozás szerint temették el az elhunyt katonákat és a hadifoglyokat is. A katolikus áldozatok a katolikus parcellába, a református és evangélikus áldozatok a saját parcellájukba kerültek, a pravoszláv vallásúak ugyanígy, a zsidó áldozatok pedig a szomszédságban levő zsidó temetőben lettek elhantolva. Az anyakönyvek tanúsága szerint hozzávetőlegesen kétezer főre tehető az Újvidéken elhunyt katonák száma. Az áldozatok nagy részét Újvidéken is temették el. A kutatások folyamatban vannak.

- Hány I. világháborús katonatemető maradt meg a Vajdaságban és tulajdonképpen hány volt?

- Szinte minden nagyobb városban volt katonatemető. Itt a Bácskában Szabadkán, Zomborban és Újvidéken működtek katonakórházak és létezett külön katonatemető. Napjainkra ezeknek csak a nyoma maradt. Ez a helyzet Újvidéken, ahol csak a helye maradt meg, ugyanez a helyzet Szabadkán is a Zentai-úti temetőben. Egyedül Zomborban maradt meg néhány honvéd sír, amely azokra az időkre emlékeztet. Összességében nagyon siralmas a helyzet. A centenárium azonban arra kötelez minket, hogy az elhunyt katonákról és ezekről a temetőkről megemlékezzünk valamilyen módon, ha másként nem, akkor legalább virtuálisan, kiadványok formájában és az interneten. A Pintér Tamás budapesti történész által alapított http://nagyhaboru.blog.hu/ is ehhez kíván hozzájárulni.

- Mi az, amit az emlékezet megőrzése és erősítése érdekében még meg kell tenni az I. világháború centenáriumának lejártáig hátra maradt másfél évben?

Pintér Tamás történész, a Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának az elnöke, a Nagy Háború Blog szerkesztője:

- Alapítványunk az I. világháború történetét kutatja. Kutatásaink eredményeit blogunkon és nyomtatott kiadványainkon keresztül igyekszünk megismertetni olvasó közönségünkkel. Nagyon sok még a feladatunk. Alapítványunk nem a centenárium alkalmából jött létre, hanem azért, mert nagyon fontosnak gondoljuk, hogy az I. világháború emléke ne vesszen el, ne menjen ki a köztudatból. Ha a centenárium elmúlik, akkor is fontos lesz, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkozzunk, mert nagyon sok a teendőnk itt a Vajdaságban is, ezért vagyunk most itt, és a mai Magyarország területén is. A nagy háború óriási áldozatokat követelt a Magyar Királyságtól. Nincs olyan magyar család, akit ne érintett volna az a veszteség, amivel a háború járt. Csak ha a halottak számát nézzük, 660 ezer katona soha nem tért vissza a családjához. Nagyobb volt ez a katonai veszteség, mint amit a megelőző évszázadokban a Magyar Királyság együttesen elszenvedett. Ez már önmagában is indokolja, hogy foglalkozzunk a témával. Másrészt van mire emlékeznünk, mert nagyon sok olyan esemény történt, amire egyrészt katonai hősies helytállás szempontjából büszkék lehetünk, és erről tudnunk kell. Az alapítványunknak egyik fő kutatási területe pl. az Isonzónál a Doberdón folyt harcok története, amiről már több kiadványt, könyveket is megjelentettünk. Erről mindenképp tudnia kell a közvéleménynek, hogy nekünk, mint ahogy Nyugat-Európában a franciáknak, németeknek, angoloknak megvan a maguk Verdunje (Verduni csata), vagy a Sommeja (Somme-i csata) és oda kijárnak a százéves évfordulótól függetlenül gyerekekkel, buszokkal, ugyanúgy nekünk is megvoltak ezek a hadszíntereink. A mi Verdununk az a Doberdó volt és ezt tudni kell. És, ami miatt itt vagyunk, ugyanúgy fontos tudni, hogy nekünk voltak I. világháborús temetőink. Ezek fontosak kell, hogy legyenek nekünk és a valamikori Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai számára is, mert pl. itt, ahol most vagyunk, az újvidéki temetőben is, nem csak magyarok vannak eltemetve, hanem ugyanúgy vannak szlovákok, csehek, vagy akár olaszok, vagy hadifoglyok révén az egykori szemben álló feleknek a halottjai is itt vannak eltemetve.

- Az I. világháború kérdéskörére is érvényes az, ami sok minden másra a környezetünkben, hogy sok a munka és kevés a kéz. Tenni kéne, még pedig sokat…

- Így gondoljuk mi is, és az alapítványnak a működése és a blognak a tevékenysége is ezt szolgálja. Amikor elindítottuk a Nagy Háború Blogot, négy állandó szerzővel kezdtük ezt a tevékenységet. Ma már 26 állandó szerző írja folyamatos a megjelenő cikkeket és nem csak a mai Magyarország területéről kerülnek ki a szerzőink, hanem tudatosan törekszünk arra, hogy határon túli szerzőink is legyenek. Ahogy Molnár Tiborral a Délvidékről, ugyanúgy folyamatos kapcsolatban állunk más szerzőkkel Szlovéniából, Felvidékről és Erdélyből. Amit még mindenképpen fontos elmondanunk, azt látjuk, hogy ezt a tevékenységet, amit az alapítvány végez, Magyarországon is egyre jobban elismerik. A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete is lehetőséget lát arra, hogy az alapítványon keresztül el tud végezni olyan munkákat, amelyre neki nincs már kapacitása. Itt tudunk visszakanyarodni ahhoz, hogy „kevés a kéz”. Ebben próbálunk mi is segíteni, a magunk lehetőségei szerint bevonni azokat az embereket, kutatókat, önkénteseket, akik tenni akarnak. Rengeteg önkéntesünk van, aki ha másban nem, szövegek gondozásában, átírásában, fordításában, vagy adatbázisok összeállításában tud nekünk segíteni.

- Akkor a beszélgetésünk úgy is értelmezhető, mint felkérés a táncra…

- Ez így van. Mi örömmel veszünk minden segítséget azoktól, akik nekünk információval, adattal, vagy csak a saját személyes történetükkel tudnak segíteni. Mert nagyon sok olyan történet indult már csak egyetlen megkereséssel, levéllel, vagy fényképpel, amit kapott a mi blogunk, ami később önálló sorozattá terebélyesedett. Nagyon fontosnak tartjuk a háború személyes emlékezetének a megörökítését. Épp egy módosi gazdának volt itt egy képe, aminek csak a szereplőit ismertük. Miután közreadtuk, az ő hozzátartozói jelentkeztek még Amerikából is. Számtalan ilyen példát tudnék felhozni, amikor egy-egy kép kapcsán kiderült, hogy a rajta szereplőnek van egy naplója, amelyben leírja az egész háború időszakát, amiből később a Nagy Háború Blogon több mint húsz részes sorozatot tudtunk közölni. Olyan érdekességeket mutathattunk így be, ami más történeti forrásokban nem lelhető fel. Tehát még a történettudományt is tudja segíteni, támogatni az, amit mi az olvasóktól kaphatunk.

- Le lehet ennek a témának a kutatását zárni?

- Nem. A centenáriummal az I. világháború emlékének az ápolása nem ér véget. Aki ezzel foglalkozik és szívügyének tekinti, az szívügyének fogja tekinteni később is.

- Innen az újvidéki Futaki úti temető katonatemetői részéből hová vezet az útjuk?

- Ami a mostani kutatási projektünknek mindenképp célja, két nagy helyszín. Az itteni, újvidéki és a zombori katonai kórház áldozatlistájának a kutatása. Ezt a kutatást a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének a támogatásával végezzük. A kutatás végeredményeként elő fog állni egy-egy adatbázis, amit szeretnénk közkincsé tenni. Olyan módon, hogy elektronikusan is elérhető legyen. Tehát, ha bárki keresi a hozzátartozóját, aki Újvidéken, vagy Zomborban lett eltemetve, akkor megtalálhassa, és ha el akar ide jönni, akkor megnézheti, hogy az őse itt volt eltemetve. Van még mivel foglalkozni a jövőben itt a Vajdaságban is.

Ternovácz István