Pressburger Csaba: A parlamenti választás eredménye hatással lesz a nemzeti tanácsi választás kimenetelére 

Egy hét múlva ezekben az órákban a köztársasági parlamenti választás már lassan a végéhez közeledik, tudni lehet majd, hogy mekkora lesz a részvételi arány. Ebből is lehet majd bizonyos következtetéseket levonni. Másnap viszont már nagyobb lendületet vehet a nemzeti tanácsi választások kampánya.

A jelenlegi hatalomnak vagy az egyetemistáknak sikerül jobban a bizonytalan választópolgárok mozgósítása? Mennyire tiszta a kampány és hogyan viselkedik a sajtó? Miként befolyásolja az a nemzeti tanácsi választások eredményét, hogy gyakorlatilag egybeesik a két választás kampánya? A többi között ezekről kérdezzük Pressburger Csaba újságírót, politikai elemzőt, aki heti rendszerességgel osztja meg véleményét különféle műsorokban a YouTube-on, a Szlovák Rádió és Televízió magyar nyelvű csatornáján, a Pátria Rádióban, a Kossuth Rádió vasárnap reggeli külhonnal foglalkozó adásában vagy élőben, podcast-műsor felvételek alkalmával.

– Hogyan minősítenéd a köztársasági parlamenti választások kampányát? Mennyire volt meggyőző, lendületes az egyik és a másik fél, a két fél üzenetei mely társadalmi rétegeknél juthatnak célba?

– A két nagy tábor szavazóbázisa jelentősen különbözik. Míg a Szerb Haladó Párt elsősorban az idősebb, alacsonyabb iskolázottságú, vidéki lakosság támogatására számít, addig az egyetemisták inkább a magasabban képzett, fiatalabb városi lakosok körében népszerűek. Mindkét félnek az volt a célja a kampányban, hogy egyfelől megerősítse meglévő bázisát, és rábírja, hogy minél nagyobb számban vegyen részt a választáson, másfelől megszólítsa azokat is, akik nem tartoznak az elsődleges célközönségébe.

Úgy gondolom, ez a megszólítás az egyetemistáknak jobban sikerült, már csak azért is, mert nem tegnap kezdték: többször is – ahogy most a kampány során is – végigjárták a kisebb településeket, falvakat. Emlékezhetünk rá, amikor gyalog vagy kerékpárral vágtak neki különböző útvonalaknak Szerbián belül. Ezeknek az akcióknak nagy volt a médiavisszhangja, és olyan elöregedő falvakba is eljutottak, ahová a kormányzati propagandán kívül más, vagy másként tálalt információ addig nem jutott el.

Ami az egyetemistáknak sikerült – jelesül azoknak a társadalmi rétegeknek a megszólítása, amelyek körében népszerűtlenebbek –, az a hatalmi pártnak nem igazán. Igazság szerint a haladók nem is nagyon próbálkoztak azzal, hogy a fiatalokat megszólítsák. Ez néhány hónappal ezelőtt kimerült abban, hogy kedvezményes lakáshitel-felvételt tett az állam lehetővé számukra; kimondottan ennek a generációnak szóló üzenetet nem tudok felidézni. A fiatalokról most is inkább negatív kontextusban beszéltek: értetlenül és homályos körvonalakkal bíró konglomerátumként tekintettek rájuk, és nem igazán értették, mi bajuk van a jelenlegi hatalommal, és miért az egyetemista mozgalmat támogatják.

Merőben különbözik a két kampány abban is, hogyan aránylik benne egymáshoz az online és az offline jelenlét. A Szerb Haladó Párt elsősorban nagy rendezvényekben gondolkodik, ahová autóbuszokkal szállíthatja a híveit. Volt már ilyen Belgrádban, Kragujevacon, Újvidéken, és más településeken is tartottak hasonlót. Az egyetemisták inkább a kisebb, személyes kontaktusokat és az online jelenlétet tartják fontosnak.

Érdekes és talán meglepő is, hogy ez a kampány sokkal kevésbé szól az utcáról, az óriásplakátokról, mint a korábbi években, évtizedekben, amikor ez a jelenlét sokkal erőteljesebb volt.

Újdonság az is, hogy most a Szerb Haladó Párt, illetve a hatalmi koalíció tagjai érzik fontosnak, hogy a televízióban is megmutatkozzanak, és olyan csatornákon is hajlandók vitahelyzetbe kerülni, ahová korábban nem voltak hajlandók elmenni. Megjelent – vagy inkább újra megjelent – tehát a televíziós vita, mint kampányelem. Más kérdés, hogy van-e még akkora jelentősége, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt, amikor az internetes médiumok még gyerekcipőben jártak.

– A sajtó tevékenységét hogyan értékelnéd ebben a kampányban?

- Elsősorban különbséget kell tennünk sajtó és propaganda között. Vannak olyan médiumok – elsősorban televíziók, de nyomtatott lapok és internetes újságok is –, amelyeket semmiképpen sem nevezhetünk sajtónak. Ezek kimondottan a Szerb Haladó Párt és a jelenlegi kormányzat propagandacsatornái, amelyeknek kettős céljuk van: egyfelől a hatalom ajnározása, pozitív színben való feltüntetése és túlreprezentálása, másfelől az ellenfelek lejáratása, negatív színben való feltüntetése. Ide sorolható több országos lefedettségű televízióadó, de bizonyos tekintetben akár a közszolgálati médiumok is, bár ezek jóval visszafogottabbak, mint egyes magánkézben lévő adók, és talán az Orbán-korszak magyarországi közmédiájával sem vehetik fel a versenyt. Mégis egyértelmű, hogy náluk is merre lejt a pálya.

És persze ott vannak a jóval kisebb számú független médiumok, amelyek azoknak a pártoknak és hangoknak is teret adnak, amelyek az országos adókon nem rúghatnak labdába, ahol nincs esélyük arra, hogy véleményüket vagy pozitív kontextusban tálalt híreiket a nézők hallhassák, láthassák. Ezek a médiumok kritikusan viszonyulnak a hatalomhoz, és ezt a kritikus hozzáállást mindenféle mesterkedés és tulajdonosi szerkezetváltás ellenére – legalábbis mindeddig – meg tudták őrizni.

– A sajtó egy része arról ír, hogy majdnem egyenlő az ország lakosságának és a szavazójoggal rendelkező polgároknak a száma. Ezt miként magyarázod?

– Ez nyilván nagy visszaélésekre adhat lehetőséget. Ha több a választópolgár, mint ahányan valójában betöltötték a 18. életévüket és még élnek, az többnyire azt jelenti, hogy a választói névjegyzéket nem frissítették, azaz úgynevezett holt lelkek is szerepelnek rajta: olyan személyek, akik már nincsenek az élők sorában, vagy akik már rég nem élnek az országban. Az ő adataikkal – ha erre lehetőség nyílik, mert egy-egy szavazóhelyen nincs elégséges ellenérdekelt megfigyelő – vissza is lehet élni: a nevükben le lehet szavazni.

Hogy ez mennyire lesz általános jelenség, és mennyire jelent valódi veszélyt? Úgy gondolom, ha magas lesz a választáson részt vevők aránya, akkor ennek csak elenyésző hatása lehet. Ha viszont viszonylag kiegyenlített lesz a verseny a két legnagyobb választási tömb, az egyetemisták és a Szerb Haladó Párt által vezetett lista között, akkor a választási csalás egyik lehetséges formája épp ezeknek a „plusz neveknek” a felhasználása, az ezekkel való visszaélés lehet. Ezért is veszélyes, hogy nem történt meg a választói névjegyzék teljes revíziója, amit egyébként a nemzetközi megfigyelők korábban is követeltek az ország vezetésétől.

– Mennyire lesz demokratikus ez a voksolás a kampányidőszak alatt tapasztalt visszásságok alapján? Lehet-e egy magyarországihoz hasonló végeredmény?

– Semmiképpen sem nevezném demokratikusnak azt a voksolást, amely egy olyan kampány után következik be, amely az imént ecsetelt média miliőben zajlik. Nem lehet demokratikus, tisztességes és szabad választásnak nevezni az olyan választást, ahol azokat a visszásságokat, amelyek a korábbi választásokon is jellemzőek voltak, és amelyeket a nemzetközi megfigyelők szóvá is tettek, nem orvosolták. Beszéltem már a választói névjegyzékről, amelyet rendbe kellett volna tenni, de sok minden másról is beszélhetnénk, egészen odáig, hogy megpróbálják korlátozni a külföldön, diaszpórában élő szerbiai állampolgárok választói jogát. Egyfelől nagyon kevés szavazóhelyet jelöltek ki számukra, így egy-egy országon belül akár több ezer kilométert is kénytelen lesz utazni, aki szavazni akar. Másfelől a szavazás idejét a szerbiai időzónához igazították, ami további nehézséget jelent azokban az országokban, ahol éjszaka van, amikor Szerbiában nappal: aki tűzön-vízen át érvényesíteni akarja ezt a jogát, annak adott esetben éjszaka kell majd elmennie szavazni.

Mindezek mellett olyan jeleket, előjeleket tapasztalunk, amilyeneket Magyarországon is lehetett, mind a kampány során, mind az azt megelőző egy-két évben. Nagyon hosszú lenne felsorolni mindazt, ami az ottani állapotokra hasonlít; a különbségek köre jóval szűkebb.

A különbségek közé sorolható mindenekelőtt a választási rendszer. Szerbiában arányos, egyetlen választókerületes rendszer van érvényben, 3 százalékos bejutási küszöbbel. Ez kevéssé torzító rendszer: nagyjából minden párt annyi képviselőt juttathat a parlamentbe, amennyi a szavazataránya alapján megilleti. Magyarországon nem ez a helyzet: ott vegyes a választási rendszer, és magasabb a bejutási küszöb is, tehát nehezebb bejutni a parlamentbe. A töredékszavazatok, a vesztes- és győzteskompenzáció tovább bonyolítja az összképet, az egyfordulós egyéni választókerületekben pedig aki első helyen végzett, rögtön megszerezte a mandátumot. Mivel a Tisza volt az erősebb párt, jóval erősebb képviselőcsoportot tudott létrehozni, mint amennyi egy teljesen arányos rendszerben – amilyen a szerbiai – összejött volna neki.

Ezért nem számítok arra, hogy a végeredményt tekintve akkora lesz a különbség a két tömörülés között, mint Magyarországon; ezt egyszerűen nem adja ki a választási rendszer. Meglepetésszerű, földindulásszerű választási győzelem ugyanakkor elképzelhető. Ez elsősorban a részvételen fog múlni. Ha szignifikánsan többen mennek el szavazni, mint az előző választáson, és a részvétel akár a 65 százalékot is meghaladja – ami Szerbiában már magasnak számít –, akkor az egyetemistáknak jóval nagyobb az esélyük a győzelemre. Ha 60 százalék alatt marad, sokkal kiegyenlítettebb lesz a verseny: minél alacsonyabb a részvételi arány, annál valószínűbb a Szerb Haladó Párt győzelme.

– A külföldről érkező megfigyelők biztosíthatják-e a választások tisztaságát?

– A külföldről érkező megfigyelők önmagukban fizikailag sem tudnak annyi helyre eljutni és annyi helyen jelen lenni, hogy garantálhassák a választások tisztaságát. Nyilván azokon a szavazóhelyeken, ahol ott lesznek, sokkal kevésbé valószínű, hogy incidensekre kerül sor, vagy hogy választási csalást kísérelnek meg. Sokkal fontosabb szerepük van azonban az induló listák képviselőinek, illetve a szerbiai állampolgárok közül kikerülő független megfigyelőknek, akik jelen lesznek a szavazóhelyeken.

– Nagyrészt egybeesik a parlamenti választások és a nemzeti tanácsi választások kampánya. Ez melyik oldalnak kedvezhet?

– Inkább úgy fogalmaznék: mivel a parlamenti választást követi a nemzeti tanácsi, a parlamenti választás eredménye nyilván hatással lesz a nemzeti tanácsi választás kimenetelére is. Ha – tegyük fel – az egyetemisták jól szerepelnének a parlamenti választáson, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a VMSZ-szel szemben álló erők is jobban szerepelnek majd a nemzeti tanácsi választáson. Ha viszont a jelenlegi garnitúra nyerne, elképzelhető, hogy ez elkedvetlenítené az ellenzéki érzelmű polgárokat, és talán már el sem mennének a nemzeti tanácsi választásra. Így aztán a VMSZ sokkal nagyobb erőt képviselhetne az újonnan alakuló Magyar Nemzeti Tanácsban. A nemzeti tanácsi választás kimenetelét tehát nem az befolyásolja, hogy a két kampány egybeesik, hanem a parlamenti választás eredményétől függ, hogyan alakul a később sorra kerülő nemzeti tanácsi választás.

– A parlamenti választások után két héttel milyen számban szavazhatnak majd az arra jogosultak a nemzeti tanácsi választásokon? Mennyiben befolyásolhatja majd a választókedvet az október 25-i végeredmény?

– Erre részben már az előző kérdésnél utaltam. Ami a szavazók számát illeti: úgy gondolom, magasabb lehet a részvételi arány, mint legutóbb. Négy évvel ezelőtt egyetlen lista indult, a VMSZ által állított Magyar Összefogás, így azoknak, akik nem a VMSZ-re szavaztak volna, nem igazán volt miért elmenniük: nem volt ellenjelölt, nem volt másik lista, legfeljebb érvénytelen szavazatot adhattak volna le, ha nagyon akarnak. 2022-ben valamivel több mint negyvenezren szavaztak, és elenyésző volt az érvénytelen szavazatok száma, tehát ez a szavazatszám nagyjából a VMSZ támogatottságát jelentette.

Úgy gondolom, hogy – annak ellenére, hogy négy év alatt csökkent a népesség – ezt a számot most felül fogjuk múlni. Ha október 25. valamilyen változást hoz, és magas lesz a részvétel, akkor a nemzeti tanácsi választáson is erre lehet számítani. Nehezítő tényező ugyanakkor, hogy a nemzeti tanácsi választáson csak azok vehetnek részt, akik szerepelnek a külön választói névjegyzékben. Nem biztos tehát, hogy minden vajdasági magyar, aki a köztársasági választáson szavaz, a nemzeti tanácsin is részt vesz, hiszen nem feltétlenül van rajta ezen a névjegyzéken.

Erre vonatkozóan is voltak kisebb kampányok, főként ellenzéki és civil szereplők részéről, hogy minél többen iratkozzanak fel. Aki már rajta van, annak nagy részét nyilván a VMSZ csatornázta be; aki pedig még nincs, az – ha most regisztrálna – nagy valószínűséggel az alternatívára, valamiféle változásra szavazna. Ezzel kapcsolatban nincsenek naprakész adatok, hiszen a külön választói névjegyzékre való feliratkozás október 23-án zárul. Aki addig feliratkozik, szavazhat november 8-án, és akkor derül ki, mennyire sikerült bővíteni a külön választói névjegyzéket, legalábbis a magyar közösség esetében.

– Az ellenzék igyekszik a kampányában rábírni az embereket, hogy iratkozzanak föl a külön kisebbségi választói névjegyzékre. Mennyire látod sikeresnek ezt a kísérletet?

– Nagyon sok minden nehezíti ezt a folyamatot. Egyfelől a szabályozatlanság: nincs pontosan, jogszabályban lefektetve, hogyan történik a külön választói névjegyzékre való feliratkozás. Annyit lehet tudni, hogy mindenkinek saját aláírásával kell kérnie a névjegyzékre történő felvételét. Az viszont nem világos, hogy a digitálisan letölthető kérelmet otthon ki lehet-e nyomtatni, kitölteni, és mondjuk postán elküldeni az illetékes önkormányzatnak – hiszen azt mindenkinek a saját községében kell benyújtania –, vagy csak és kizárólag személyesen, helyben kitöltve és aláírva lehet átadni. A gyakorlat is eltérő. Tudok olyan településről, ahol hallani sem akarnak arról, hogy valaki postán, vagy akár személyesen, de otthon kitöltött űrlappal jelentkezzen. Máshol viszont akár 40–50, mások által előre kitöltött és aláírt űrlapot is befogadnak és rögzítenek, ha valaki személyesen beviszi őket. Nagyon különböző tehát a gyakorlat, és tényleg önkormányzatfüggő, hogy hol mi történik.

Nehezíti a helyzetet egy múltbéli eset is. 2010-ben a VMSZ aktivistái gyűjtötték a feliratkozókat: házról házra járhattak, és közterületeken is végezhették ezt a tevékenységet. Utóbb kiderült, hogy az adatokkal visszaéltek: a pártnak megvoltak ezek az adatbázisai, amelyeket aztán kiválóan tudott hasznosítani a választások során. Az adatvédelmi biztos akkor arra utasította a pártot, hogy semmisítse meg az adatbázisokat. Ezt állítólag meg is tették, de hát mindenről készülhet biztonsági másolat, ugyebár… Emiatt az eset miatt sokakban megrendült a bizalom mindenféle személyes adatok begyűjtését végző szervezettel szemben. Ez is olyan nehezítő körülmény, amely kissé beárnyékolja a kampány sikerességét.

– Hogyan látod a VMSZ és az ellenzék MNT-re vonatkozó ígéreteit? Melyek azok, amelyek inkább célba érhetnek a szavazóknál?

– Azt is mondhatnám, hogy ebből a szempontból szerencsés, hogy a két választás egybeesik, mert a nemzeti tanácsi hatáskörök kampányszempontból – hogy úgy mondjam – nem elég szexik. Nehéz azzal kampányolni, hogy ha én jutok hatalomra az MNT-ben, akkor majd érvényesül a sajtószabadság, vagy mindenhol javasolni fogom, hogy nyissanak magyar osztályokat, vagy hogy magyarul is kiírják a település nevét, és minden utcanevet magyarul is kitáblázunk. Az ilyen ígéretekre a legtöbben ásítanának egyet. Viszont egészen más egy olyan ígéret, hogy ha én kerülök hatalomra, azért fogok küzdeni, hogy legyen 13. havi nyugdíj. Egy ilyen ígéret nyilván jobban felvillanyozza az embereket, vagy legalábbis erősebb érzelmi reakciókat generál. Ha pedig köztársasági választásra készülök, ezt kampányígéretként mondhatom is, függetlenül attól, hogy kisebbségi párt vagyok, hiszen lehetek olyan helyzetben, hogy én vagyok a mérleg nyelve, és akkor akár egy ilyen országos jelentőségű ígéretet is beválthatok.

Így összemosódnak az ígéretek, ami az egyes listák kampánya szempontjából szerencsés, hiszen olyasmit is lehet ígérni, olyan kérdésekkel is lehet kampányolni, amelyek nem kimondottan a nemzeti tanácsokra vonatkoznak, és nem a nemzeti tanácsok hatáskörébe tartoznak.

– A tömegmegmozdulásaikat látva a szerb fiatalok választókedve nagy lehet. Mi a helyzet a vajdasági magyar fiatalokkal?

– A vajdasági magyar fiatalok – és itt elsősorban az egyetemista korosztályra gondolok – nem igazán voltak aktívak az egyetemista mozgalomban; kezdettől fogva meglehetős távolságtartással viszonyultak hozzá. Emlékezhetünk rá, hogy a karok blokádjában egyedül a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar nem vett részt, és magukon a megmozdulásokon is – például az újvidékieken, pedig az Újvidéki Egyetem különböző karain több száz magyar egyetemista tanul – csak elvétve lehetett magyar hallgatókkal találkozni.

Hogy ennek mi az oka? Egyfelől a környezet hatása. Mind a szabadkai, mind az újvidéki magyar egyetemisták egy-egy vonzáskörhöz tartoznak. Szabadkán ez a tanítóképző kar, tehát egy viszonylag homogén, magyar nyelvű közeg; Újvidéken pedig az Európa Kollégium, ahol az újvidéki magyar egyetemisták túlnyomó többsége lakik és a mindennapjait tölti – ez is homogén nyelvi és nemzetiségi közeg. Ezekben az intézményekben nyilván nem alakul ki olyan hangulat, mint más karokon vagy diákotthonokban, ahol vegyesen laknak a diákok, és nem különülnek el nemzetiségi alapon.

Közrejátszhat a nyelvi akadály is, és kár, hogy a magyar fiatalok egyszerűen nem olvasnak, nem hallgatnak, nem néznek szerb nyelvű tartalmakat. Érdeklődésük inkább a magyarországi és a világesemények felé irányul, szerbiai – akár egyetemista – jelenlétüket pedig egyfajta ideiglenes állapotként élik meg, mert esetleg nem is Szerbiában tervezik a jövőjüket. Mindezek miatt valahogy nem érzik a sajátjuknak azt, ami ebben a társadalomban, ebben az országban történik.

– A Malter hogyan készül a két voksolásra? Milyen feladatokat szántok magatoknak?

– A Malter Egyesület a köztársasági választáson egyértelműen kiállt az egyetemista lista mellett, és annak támogatására szólította fel a polgárokat. Részt vesz a választási megfigyelésben is: a magyarországi De! Akcióközösség itteni stratégiai partnereként ott lesz megfigyelőként különböző szavazóhelyeken, elsősorban pedig logisztikai támogatást nyújt a De! Akcióközösségnek.

Ami a nemzeti tanácsi választást illeti: a Malter civil egyesületként indulhatott volna, saját listát állíthatott volna, akár más egyesülettel szövetkezve is, de ezt nem tette meg – így döntött a tagság kétharmados többséggel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen kivonulna a nemzeti tanácsi választási kampányból. Részt vesz az általános mozgósításban, és a nehézségek ellenére igyekszik minél több embert meggyőzni arról, hogy érdemes feliratkozni a választói névjegyzékre.

Tervben van egy konferencia is, amely kimondottan a nemzeti tanácsok hatáskörével, átalakításával és a kisebbségi közösségre gyakorolt hatásával foglalkozik. Ezt azért tartjuk nagyon fontosnak, mert egyfelől kialakulhat egy tudományos diskurzus a nemzeti tanácsok mibenlétéről, másfelől hozzájárul ahhoz, hogy az emberek egyáltalán értesüljenek róla, mi is a nemzeti tanács, mire jó, mit köszönhetünk neki, miért fontos. A Malter civil egyesületként éppen ezért alakult: szeretné, ha minél többen vennének részt társadalmi aktivitásokban, ezeknek az ügyeknek a megvitatásában, és ha a Malteren belül olyan programok, stratégiák alakulnának ki, amelyek később a politikai döntéshozók asztalára kerülve a gyakorlatban is megvalósulnának.