Martonost élhető faluként szeretnék megőrizni 

Augusztus 20-a alkalmából idén Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjban részesült a martonosi Testvériség Művelődési Társulat is, amelynek nyolc éve Szél János az elnöke. Az elismerést a Budavári Palotában adta át Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. A díj kapcsán beszélgettünk Szél Jánossal.

- Nagyon fontos ez az elismerés nekünk, mert egy piciny falu vagyunk, de a díj nélkül is szívvel-lélekkel dolgoznánk, ugyanúgy, ahogy az elődeink is tették. Gyakorlatilag mi csak az ő munkájukat folytatjuk. Martonos hite, kultúrája, művelődése már régóta létezik, s mi a 100 éves évforduló apropóján lettünk díjazva. Tandari Erzsébettel 5 éven át készítettük az alkalmi gyűjteményt, amit a jubileum alkalmából szerettünk volna könyv formájában is kiadni, de ennek megjelentetése még apróbb gondokba ütközött. Fontos az, hogy a múlt emlékei gyűjtésre kerültek, s nem vesznek el.

Ha a munkájukról kellene egy kis beszámolót adni, akkor mi kerülne abba bele, milyen tevékenységet folytatnak?

- Volt egy nagy célunk, amit azonban még nem sikerült teljesen megvalósítani. A szövetkezeti otthont faluháznak terveztük, s azt akartuk, hogy ott minden civil szervezet kapjon helyet. Részben ez már sikerült, a szükséges karbantartási folyamatokat részben elvégeztük. Megújult a színpad, a nagyterem. Használhatóvá vált a vizesgóc is. Most, az én időmben nagyobb hangsúlyt fektettünk a körülmények javítására, az elődeink viszont nagyobb hangsúlyt fektettek a néptánc, a hagyományok ápolására. A nyolc év alatt ez a beruházás egy kicsit talán a hagyományápolás rovására ment, de az sem lehet, hogy beázzon a tető vagy hiányozzon a szigetelés! Ennek ellenére a művelődési munka terén is fontos tevékenységek folytak. Bekapcsolódtunk a kosárfonás szakkörbe. Az egyházzal, a nővérekkel nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Próbáltuk az iskolát, óvodát is bekapcsolni, mert tulajdonképpen Martonoson kevés gyerek van, de amennyien vagyunk, próbáltunk mindenkit megmozgatni, hogy éljen ez a közösség. Tudatosítani akartuk, hogy egyszerűen lehet a falun is élni, nem kell mindig szuper dolgokban gondolkodni. A gyerekeknek is többször szerveztünk gyékény- és kosárfonást, a kerti növények, gyógynövények nevelését megtanítottuk. Sütöttünk régi kalácsokat és kenyeret. Falun, mivel kertes házak vannak, sokkal nagyobb az esélye a túlélésnek. Ha viszont nem adjuk át hagyományainkat, akkor a gyerekek nem tanulják meg ennek a mikéntjét.

Martonos kis település, mégis vannak falu- és tájházak. Milyen munka folyik ezekben?

- Faluházunk csak egy van, a tulajdonképpeni színházterem. Van egy kistermünk is. Kialakulóban van egy könyvtáterem is. Ebben a szövetkezeti otthonban nagyon sok hely van, de még nagyon sok munkára lesz szükség. Nagyon sok civil szervezet helyet tudna kapni benne. A faluban ezen kívül van két tájház is, ezek is szépen működnek. Sikerült megoldani, hogy az egyik tájházat a szövetkezeti otthon három termébe felköltöztettük. A kosárfonás hagyományának a bemutatását ott folytatjuk tovább állandó jellegű kiállításon Tandari Erzsébet vezetésével.

Úgy tudom, hogy régi fényképeket is gyűjtenek.

- Igen, ha bárkinek van otthon régi fotóalbuma, digitalizálják azokat. Tavaly Szent Istvánkor sikerült 60 darab képet kinagyíttatnunk önkormányzati segítséggel, hogy a kiállítótermet szebbé tegyük, de a kosárfonó kiállítás is szépen sikerült. Van egy Lázár bácsink is, aki hangszerkészítéssel foglalkozik. Ő a zenészünk, de mindenkinek a tudását próbáljuk megmenteni, legyen szó kötélfonásról vagy bármiről, ami még létezik Martonoson. Ugyanakkor a népdal-, a néptánc-, a Tiszavirág kézimunkacsoport is ott van. Mindenkinek próbálunk helyet adni. A régi kézimunkát, a csipkék készítésének módját is szeretnénk megőrizni.

Ha száz év múlva ismét kiadnak egy könyvet Martonos művelődési életéről, mit szeretne, hogy ebbe belekerüljön?

- A mai ember nincs rákényszerítve, hogy a túlélésért mindent meg tudjon csinálni saját maga is. A digitális világban nagyon nehéz lesz a hagyományainkat megőrizni, de nem tudni, hogy mit hoz a jövő! Fontos marad a faluban a kert, a megélhetés, a földművelés. Itt a Tisza, a pihenés, rekreáció lehetősége... Megint csak azt mondom, a falu inkább a szegényebb családok világa. Mindenáron meg kellene tartani az iskolánkat, óvodánkat, hogy élhető maradjon a falunk.