Hajnal Jenő: A Duna összeköti a délvidéki magyarokat is

Horvát-szerb együttműködés, amelynek nyertesei lehetnek a magyarok a határ két oldalán

Hajnal Jenő
Hajnal Jenő (Fotó: Vajdaság Ma archívum)

2019. december 3. [13:48]

Szerbia és Horvátország szomszédos régiói A Duna összeköt bennünket elnevezéssel közös projektumot indítanak. Az együttműködésbe bekapcsolják a vajdasági kisebbségek nemzeti tanácsait, így a magyar országos kisebbségi önkormányzatot is. A Magyar Nemzeti Tanács pénteki ülésén hozta meg határozatát, hogy részt vesz az együttműködésben, amely révén szorosabbra fűzheti kapcsolatait az 1991-es délszláv háborúk idején külön országokba került délvidéki magyarság. Az együttműködésről Hajnal Jenőt, az MNT elnökét kérdeztük.

- Egyhangúlag született meg a határozat az együttműködésről. Mit kell tudni a projektről?

- A Duna összeköt bennünket címmel Vukovár-Szerém megye, illetve a Vajdaság Autonóm Tartomány két régiójának a nemzeti tanácsai fogtak össze a szomszédsági jó viszonyok erősítése érdekében, s nyilvánvaló volt, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak ebből a szempontból példát kellett mutatni, s mögé állni.

- Az egykori Jugoszláviában a kelet-horvátországi magyarság szorosan kapcsolódott a Vajdasághoz. Az ország szétesése után ez a nemzetrész magára maradt, amelyet még a háború is sújtott. Most, amikor újrateremtődnek a kapcsolatok, hogyan képzeli el az együttműködést?

- Az egykori hagyományt szeretnénk folytatni. A történelmi Magyarországon belül is nehéz volt már a helyzet, ami Trianonnal tovább komplikálódott, de 1945-től, amikor Jugoszlávia létrejött, egy olyan szoros kapcsolat alakult ki a szlavóniai, drávaszögi, baranyai magyar közösséggel, ami egy egységes, délvidéki közösségé szervezett bennünket, de ne feledkezzünk meg a muraközi magyarokról sem! Ebben a kontextusban ez a közeledés újabb lehetőségeket ad. Vukováron voltunk és döbbenetes volt látni a háború következményeit, de ugyanakkor jó volt tapasztalni, hogy az emberek új együttműködést akarnak. Ha a többség nem is tud úgy megnyugodni, hogy békét teremtsen egymás között, mi kisebbségek nagy segítséget tudunk adni a megbékélésben. A vukovári megbeszélésen is pontosan azt tapasztaltuk, hogy mi mindenben szót tudtunk érteni egymással. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartjuk, hogy az Európai Unió felé is nyomatékosítsuk azt a tényt, hogy a határ mindkét oldalán, a Duna mindkét partján magyarok élnek, vagy más olyan kisebbségek, amelyek egykor egy közös hazában, a történelmi Magyarország területén éltek és annak közös állampolgárai voltak.

- Az MNT-nek négy hatásköre van: oktatás, művelődés, tájékoztatás, hivatalos nyelvhasználat. Ezek közül melyikben tudnak együttműködni az ottani magyarokkal?

- Mindenképpen a kultúra területén. Be szeretnénk őket kapcsolni a Durindóba és a Gyöngyösbokrétába. A legösszetettebb képzések terén is segíteni tudjuk őket. Az oktatás területéről a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjén szívesen látnánk őket, de az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjére is szeretnénk meghívni az ottani fiatalokat. Pedagógusképzéseket és kirándulásokat tervezünk, ahol az eltérő oktatási modellek ellenére is sok közös megbeszélni valónk volna, például a többség és kisebbség viszonya az oktatás területén, vagy hogy a kisebbségek körében a horvát vagy a szerb nyelv oktatása hogyan valósul meg, illetve, hogy a szórványban hogyan tudjuk megőrizni a magyar nyelvet. Ha megfigyeljük a vukovári népviseletet, akkor láthatjuk, hogy azonosak a gombosi népviselettel, s ez nem véletlen. A szegénysorban élők a két világháború között éppen az olcsó horvátországi földeket vásárolták fel és ott keresték a jólétüket. Ebből kifolyólag ez a kirajzás, ami ott található, a mi diaszpóránk. Ugyanakkor van egy erős mag Kórógyon és más részeken, ahol a középkorban a legerősebb reformáció központok alakultak ki, mi pedig arra lehetünk büszkék, hogy habár a mi tájaink elnéptelenedtek, de ugyanakkor a drávaszögi magyarság őrizte nyelvünket, őrizte hitünket, sőt, könyveket is jelentetett meg.

- A horvátországi magyarság már az EU-ban van, ezt a tényt esetleg ki lehet-e használni az uniós pályázatok alkalmával?

- Nem véletlen, hogy a Vukovár-Szerém megyei önkormányzattól érkezett a kezdeményezés, hiszen egy nagy pályázatírói csapatuk is van. Tehát közös az érdek, s közös a haszon, de sok más mindenben is tudnak segíteni nekünk.

Németh Ernő

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!