A Delibláti-homokpuszta erdeinek 7–8 százaléka leégett
2026. augusztus 10. [9:55]
A Delibláti-homokpusztán pusztító tűzben az erdőterület mintegy 7–8 százaléka égett le, lakóház azonban eddig nem semmisült meg. Kókai Roland, a Vajdaság Erdői közvállalat igazgatója szerint a helyzet az elmúlt napokhoz képest kedvezőbb, és remény van arra, hogy néhány napon belül sikerül ellenőrzés alá vonni a tüzet.
Kókai a Prva televíziónak elmondta, a Delibláti-homokpuszta teljes területe mintegy 32 ezer hektár. Amennyiben a tűz nem terjed tovább, az érintett erdőterület várhatóan öt éven belül regenerálódhat. Hozzátette, a helyzet így jóval kevésbé tragikus, mint amilyennek két-három nappal korábban tűnt.
Az oltást az időjárás változása is segíti: a nappali hőmérséklet a korábbi 40 fokról 32–33 fok körülire csökkent.
A Delibláti-homokpusztán napok óta nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók és az erdészet munkatársai. A hatóságok továbbra is figyelemmel kísérik a tűzfészkeket, mivel a tartós szárazság miatt az újragyulladás veszélye továbbra sem múlt el.
A tűz terjedésének megakadályozására erdei utakat szélesítenek, illetve tűzvédelmi sávokat alakítanak ki. Eddig mintegy 25 kilométernyi szakaszon végezték el a munkát, további körülbelül 10 kilométer van hátra. Kókai szerint ezzel műszaki szempontból minden olyan intézkedést végrehajtanak, amely a Delibláti-homokpuszta védelmét szolgálhatja.
A legkritikusabb pont korábban Emánueltelep (Šumarak) település volt, mivel a szél észak felől dél felé, közvetlenül ebbe az irányba hajtotta a tüzet. A széljárás változásával azonban most Fejértelep (Šušara) és Gajtás (Kajtasovo) térsége került inkább veszélybe.
A környező falvak helyzetét kedvezőbbé teszi, hogy nem közvetlenül az erdő mellett fekszenek, hanem szántóföldek választják el őket az erdős területtől. A gazdák már tárcsázták a földeket, így a tűz nehezebben terjedhet át a lakott részekre. Gajtás (Kajtasovo) előtt ugyanakkor néhány hétvégi ház is található, ezek védelmében már kiszélesítették az erdei utakat.
Az Emánueltelep (Šumarak) és Gajtás (Kajtasovo) közötti szakaszon dolgozik a legtöbb nehézgép: a Delibláti-homokpusztán bevetett 28 buldózerből húsz ezen a területen dolgozik.
A Vajdaság Erdői munkatársai a hivatásos tűzoltókat is segítik az oltásban, őrszolgálatot látnak el, legfontosabb feladatuk azonban továbbra is az erdei utak kiszélesítése.
Kókai arra is felhívta a figyelmet, hogy a tűzoltást elsősorban az időjárási körülmények nehezítik. A Delibláti-homokpuszta fenyvesei a tartós hőség miatt rendkívül kiszáradtak, és ha lángra kapnak, az égő tobozok és kéregdarabok akár száz méternél is messzebbre repülhetnek. Emiatt a tűz a kiszélesített erdei utakon és tűzvédelmi sávokon is könnyen átterjedhet.
Ezek az utak és védősávok a terep adottságaitól függően 20-tól akár 70–80 méter szélesek is lehetnek. A jelenlegi gyengébb szél és alacsonyabb hőmérséklet miatt azonban Kókai szerint van ok az óvatos derűlátásra, és bíznak benne, hogy a tüzet hamarosan ellenőrzés alá vonhatják.
