Vučić: 2028 nyarára elkészülhet a Vajdaság Mosolya első szakasza

Munkálatok a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi úton
Munkálatok a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi úton (Fotó: Instagram)

2026. július 4. [12:19]

Betűméret:                     

A Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út Béreg és Kerény közötti, mintegy 34 kilométeres szakasza 2028 nyarára készülhet el – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő a bezdáni építkezés helyszínén tett látogatásán.

Vučić hangsúlyozta, hogy a Béreg és Törökkanizsa közötti, összesen 185,5 kilométer hosszú gyorsforgalmi út kiemelt jelentőségű beruházás Észak-Szerbia számára. Mint fogalmazott, az út nemcsak a közlekedést könnyíti meg, hanem új gazdasági lehetőségeket is teremthet a térségben, közölte az RTV.

Az államfő arra kérte a kivitelező azeri Azvirt vállalatot, hogy gyorsítsa fel a munkálatokat, különösen a Kerényig tartó 11,4 kilométeres szakaszon. Szerinte ennek elkészülte tenné teljessé a gyorsforgalmi út működését, mivel közvetlen kapcsolatot biztosítana az autópálya és Zombor között.

A tervek szerint a Béreg–Zombor szakasz már 2028 áprilisára elkészülhet. Vučić szerint a beruházás befejezése után az autópályától fél órán belül elérhető lesz Zombor.

A Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út a magyar határnál fekvő Béreget köti majd össze a román határnál található Törökkanizsával. Az útvonal Zomboron, Kúlán, Verbászon, Szenttamáson, Óbecsén, Törökbecsén és Nagykikindán is áthalad, a tervezett haladási sebesség pedig óránként 100 kilométer lesz.

A helyszíni bejáráson Vučić a mezőgazdaságról is beszélt. Elmondta, hogy az idei kukoricatermés várhatóan mintegy 50 százalékkal haladja meg a tavalyit: a múlt évi 4,2 millió tonna után idén több mint 6 millió tonnás termésre számítanak. Szerinte a kedvező időjárásnak köszönhetően a kukorica kiváló állapotban van, és ha a következő napokban is megfelelő mennyiségű csapadék érkezik jégeső nélkül, kiemelkedő termés várható.