MUP: Több mint 70-en sérültek meg a kedd esti palánkai és verbászi összecsapásokban

Újvidéki sérültekről nem érkezett jelentés
Újvidéki sérültekről nem érkezett jelentés (Fotó: FoNet)

2025. augusztus 13. [9:27]

Betűméret:                     

A rendőrség közlése szerint a kedd esti palánkai és verbászi események során több mint hetvenen sérültek meg, köztük 16 rendőr és több mint 50 civil.

Dragan Vasiljević rendőrigazgató az RTS-nek nyilatkozva elmondta: a két településen – Palánkán és Verbászon – nem bejelentett gyülekezések alakultak ki, amelyek résztvevői az SNS helyi irodáihoz vonultak, ahol több száz pártszimpatizáns tartózkodott. A rendőrség kordonokkal próbálta szétválasztani a két tábort.

Vasiljević hangsúlyozta, hogy a kormánypárt hívei nem hagyták el saját irodáik környékét, szerinte a másik csoport célzottan érkezett összecsapásokat generálni. A szemtanúk és a polgárok beszámolói másról szólnak.

Verbászon 52 civil szorult orvosi ellátásra, és a helyzet csak hajnalra csillapodott. Az éjszaka folyamán több személyt előállítottak.

Vasiljević arra figyelmeztetett, hogy a rendőrség egyre több be nem jelentett megmozdulással szembesül, ami megnehezíti a munkájukat.