Blokádok az egyetemeken és iskolákban, lezajlott az Állj meg, Szerbia! tiltakozás

(Fotó: FoNet)

2024. december 13. [12:38]

Betűméret:                     

Ma is megtartották az Állj meg, Szerbia! elnevezésű 15 perces tiltakozást, amellyel a november 1-jén, az újvidéki vasútállomás védőtetőjének leomlásakor elhunyt 15 áldozat emléke előtt tisztelegtek. Ugyanakkor folytatódnak az egyetemek blokádjai, miközben az újvidéki ellenzék bejelentette, hogy a mai akciót az helyi rendőrkapitányság előtt tartják meg. Tegnap ugyanitt a rendőrség erőszakos fellépéssel oszlatta szét a tiltakozók csoportját.

Hivatalosan minden újvidéki és belgrádi kar blokád alatt áll.

A diákok és egyetemisták tegnap is tisztelegtek az újvidéki tragédia áldozatai előtt egy 15 perces közúti blokáddal és az egyetemek előtti demonstrációval. Este 19 óra körül pedig a Szerbiai Rádió és Televízió épülete előtt gyűltek össze, hogy zajjal zavarják meg a 19:30-kor kezdődő híradót.

A polgárokat ma is felszólították, hogy 11:52-kor álljanak meg, hagyják abba tevékenységeiket, akár autóban ülnek, gyalogosan közlekednek az utcán, dolgoznak vagy tanintézményben tanulnak, és tisztelegjenek az áldozatok emléke előtt.

Újvidéken több polgár is összegyűlt a Jovan Jovanović Zmaj Gimnáziumnál, míg a Művészeti Akadémia hallgatói a polgárokkal együtt lezárták a Mihajlo Pupin sugárutat, lezárták az I. Péter király sugárút egyik kereszteződését is. A 15 perces akció egyik résztvevőjét elütötte egy autó a Futaki piac közelében. Az akció végén az oktatási dolgozók a Természettudományi és Matematikai Kar felé vették az irányt.

A megmozduláshoz már az ország számos településén csatlakoztak a polgárok.

A november 1-jei tragédiában, amikor az újvidéki vasútállomás védőtetője összeomlott, 15 ember vesztette életét, ketten továbbra is súlyos állapotban vannak, írja az N1.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!