Felújítások a zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában
2024. október 1. [19:47]
A zentai általános iskolában javában zajlanak a felújítási munkálatok, amiket kedden a kora délutáni órákban Ótott Róbert, a tartomány kormány alelnöke, tartományi oktatási titkár is meglátogatott Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács, a zentai önkormányzat képviselőinek és Gordán Kolos igazgató társaságában.
Gordán Kolos, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója a jelenlévő újságírónak elmondta, hogy a 69 nyílászáróból eddig 44-et cseréltek ki, huszönöt lecserélése pedig jelenleg is zajlik.
Az iskolaigazgató hozzáfűzte, hogy ezt követően a tetőszerkezetet szeretnék lecserélni az illetékes tartományi titkárságnál pedig az iskola tornaterme padlózatának a felújítását is megpályázták.
Az iskola nyílászáróinak a lecserélése több mint nyolcmillió dinárba került, amiből közel 6 milliót a tartományi oktatási titkárság bocsájtott a rendelkezésükre, az MNT pedig 2, 3 millió dinárral járult hozzá a kivitelezés megvalósításához – nyilatkozta a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója, aki hozzáfűzte, hogy 2020-tól mintegy 13 millió dinárt fordítottak az oktatási intézmény felújítására.
Fremond Árpád elmondta, hogy az MNT a tartományi oktatási titkársággal karöltve, tartományunk több településének a területén is több közös projekt megvalósításán fáradozik.
– Zentán is egy ilyen projektnek lehetünk a tanúi – jegyezte meg a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és elmondta, hogy a Petőfi Sándor Általános Iskola nyílászáróinak a lecserélése során számukra az volt a fontos, hogy elsősorban a gyermekek által használt helyiségekben újítsák fel ezeket.
Ótott Róbert elmondta, hogy a tartományi kormány és a titkárságuk már éveken keresztül részesíti támogatásban az általános- és a középiskolákat és hozzátette, hogy Zenta község területén ez idáig közel 180 millió dináros beruházásokat eszközöltek ki az oktatási intézményekben.
– Fontosnak tartjuk, hogy olyan körülményeket biztosítsunk a tanároknak és a diákoknak, amilyeneket megérdemelnek. A fejlesztések folyamatosak, és arra törekszünk, hogy a következő időszakban még több pénzt biztosítsunk a tartományi költségvetésben az ilyen jellegű felújításokhoz – nyilatkozta az oktatási titkár.
Burány Hajnalka, Zenta Község polgármestere kiemelte, hogy számukra lényeges, hogy a tanulók mindennap egy olyan környezetben tanuljanak, ahol megfelelően tudnak fejlődni.
Hírportálunk kérdésére válaszolva a községi elöljáró elmondta, hogy az úgyszintén felújításra szoruló Stevan Sremac Általános Iskolában folyamatban van felmérése annak, hogy milyen felújítási munkálatokra is lenne szükség és igyekszenek oda is egy olyan beruházást biztosítani, amellyel kielégítenék az ott felmerülő igényeket.
Horváth Zsolt
Az Ön hozzászólása
Nincs hozzászólás. Legyen az első!