Felszentelték Mirko Štefkovićot, a Nagybecskereki Egyházmegye új püspökét
2024. június 1. [15:44]
Ma tartották meg msgr. Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök püspökké szentelését és beiktatását a Nepomuki Szent János székesegyházban, Nagybecskereken. A főszentelő msgr. dr. Német László belgrádi érsek-metropolita, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia elnöke volt, társszentelői pedig msgr. dr. Santo Rocco Gangemi érsek, apostoli nuncius és msgr. Fabijan Svalina szerémségi püspök. A beiktatáson jelen volt még 9 érsek és 21 püspök, továbbá a testvéregyházak, valamint más felekezetek képviselői, ugyanakkor tiszteletüket tették a civil szféra és a politikai élet elöljárói is.
Msgr. dr. Német László főszentelő homíliáját a következő szavakkal zárta:
– Kerüld a kiváltságélvezet kísértetét, ami már ma a szentelés után utánad fog szaladni és állandóan jelen lesz az életedben, és Isten hívő népe kérhesse rajtad számon azt az igent, amit ma Istennek adsz. Kívánom neked, hogy vigyél békét és igazságot oda ahol a félelem és a sötétség lett úrrá a szívekben és gyógyítsd az emberek sebeit. Isten segítsen főpásztori szolgálatodban - mondta az érsekatya.
Msgr. Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök jelmondatát Izajás próféta könyvéből választotta: „Járjunk az Úr világosságában”.
A szentmise keretében köszöntötték az új püspököt, msgr. Rrok Gjonlleshaj bári érsek a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia nevében, msgr. Gyuris László általános helynök, a Nagybecskereki Egyházmegye nevében mondott köszöntőt. A hívek közösségének nevében horvátul Oravec Alisa, míg magyar nyelven Lőrincz József köszöntötte az új Főpásztort. A szentmise végén msgr. Mirko Štefković püspökatya megköszönte kinevezése kapcsán a bizalmat.
Mirko Štefković 1977. szeptember 24-én született Szabadkán. Az általános iskolát Tavankúton, Nagyfényen, majd Szabadkán, a Paulinum Püspöki Klasszikus Gimnáziumot pedig Szabadkán fejezte be. Katonai szolgálatát Nišben töltötte, majd visszatérte után, msgr. dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök Rómába küldte papnövendékként, ahol az első két évet a Casa Balthasar Intézetben, a többi hatot pedig a Pápai Germanicum et Hungaricum Kollégiumban töltötte. Filozófiai tanulmányait a Pápai Urbaniana Egyetemen végezte, majd teológiát tanult a Pápai Gergely Egyetemen, ahol fundamentális teológiából licenciátusi fokozatot szerzett. Pénzes püspök Rómában, 2003. május 3-án diakónussá szentelte. Ezt követően egy évet a horgosi Havas Boldogasszony plébánián töltött, pasztorális gyakorlaton. Pappá szentelésére Szabadkán, 2004. június 29-én került sor, az Avilai Szent Teréz Székesegyházban. Posztgraduális tanulmányai elvégeztével, hazaérkezése után, a megyéspüspök személyi titkárává, valamint a Püspöki Hatóság jegyzőjévé nevezték ki, amely szolgálatokat 2020-ig végezte, majd 2021-ben a Szabadkai Egyházmegye vagyonkezelőjévé nevezték ki, és a Josephinum Papi Otthon igazgatójának feladatkörével bízták meg. Az egyházmegye ceremóniamestere és szóvivője volt 2011-től 2023-ig. Időközben a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia segédtitkára volt, majd a konferencia titkári tisztségét töltötte be
k-ko
