Nagybecskerek: Összehangolt közbiztonsági gyakorlatot mutattak be




2024. május 15. [17:06]
Nagybecskereken ma a központi Bega-tavon egy bemutató jellegű összehangolt akciót tartottak, amelyet a vízi közbiztonság nemzetközi napja alkalmával szerveztek.
Tűzoltás, vízi mentés, elsősegélynyújtás - ezeket láthatták a polgárok Nagybecskerek város közbiztonságáért felelős több egységének összehangolt akciójának bemutatóján.
Aleksandra Tanasijević, a nagybecskereki Vöröskereszt szervezetének titkára elmondta, hogy a Vöröskereszt hetében szervezik meg ezt a kétsíkú rendezvényt. Egy bemutatóra került sor, amelyen az összes aktív részleget mozgósították, a vízi és szárazföldi katasztrófa-elhárítás, mentés, elsősegélynyújtás terén aktívan dolgozókat, de ugyanakkor a Vöröskereszt aktivistái elsősegélynyújtásból mérettettek meg. Nagybecskerek két testvérvárosából, Aradról és Békéscsabáról is érkeztek csapatok, de jelen voltak a szabadkaiak és az újvidékiek is.
A hivatásos tűzoltóegység mellett az önkéntes tűzoltó testület is részt vett, a muzslyaiak képviselték ezt az ágat. Bata Dezső, elnök elmondta, hogy egy komplex gyakorlást mutatnak be, és a tűzoltás közben azt szimulálják, hogy megsérült az egyik tagjuk, akit a tó egyik partjáról a másikra szállítanak, ahol ellátásban részesül.
Az eseményen köszöntötte a részvevőket Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere, aki hangsúlyozta a rendezvény célját, hogy bemutassák, az operatív egységek, hogyan tudnak összehangoltan, gyorsan, hatékonyan tevékenykedni vészhelyzetben.
Kónya-Kovács Otília
Az Ön hozzászólása
Nincs hozzászólás. Legyen az első!