Szabadka: Az idősek bejelentkezés nélkül is felvehetik a vakcinát

Illusztráció
Illusztráció (Fotó: subotica.com)

2021. március 16. [13:08]

Betűméret:                     

Azok a 60 év feletti polgárok, akik eddig nem regisztrálták magukat az e-Uprava portálon, szerdán is felvehetik a védőoltást, mégpedig előzetes bejelentkezés nélkül a Kumičić utcai rendelőben 8 és 13 óra között. Mindannyian a kínai Sinopharm oltóanyagát kapják meg.

Azok a polgárok, akik időpontot kaptak a korábbi regisztrációjuk alapján, az új városházán lévő oltóponton kell, hogy jelentkezzenek.

Szabadka mellett Kelebián, Palicson és Tavankúton is elérhetővé tették mától, hogy a polgárok előzetes regisztráció nélkül kapják meg a vakcina első adagját.

A polgároknak fényképes személyazonosító dokumentumot kell magukkal vinniük, illetve egy nyilatkozatot, hogy kérik az oltást. Ezt a dokumentumot a helyszínen is kitölthetik.

A Szabadkai Egészségház mindenkit arra kér, hogy az oltópontokon tartsák be a személyek közötti biztonságos távolságot.

Már a hétvégén is tartottak hasonló akciót, amikor soron kívül lehetett kérni az oltást. Akkor Szabadkán, Csantavéren és Bajmokon 2144 polgár élt ezzel a lehetőséggel.

N. E.