Nem csökken a migrációs nyomás Magyarkanizsa községben

Migránsok Magyarkanizsa központjában
Migránsok Magyarkanizsa központjában

2020. november 19. [14:12]

Hétfő reggel a szerbiai belügyi szervek egy akciót hajtottak végre, amelynek keretében Horgos területéről 246 illegális bevándorlót szállítottak el, több befogadóközpontba. Az akció akkor sikeresnek bizonyult, kis időre fellélegezhettek a helyiek, azonban azóta ismét visszatértek a határmenti falvakba a migránsok, hiszen az illetékesek szerint az utánpótlás folyamatos. Jelenleg naponta több alkalommal is nagyobb létszámú csoportok érkeznek, főként Horgosra.

Lackó Róbert magyarkanizsai migránsüggyel megbízott koordinátor elmondta, hogy a helyiek biztonságának érdekében a múlt hétvégén megkezdte a munkát Horgoson, Martonoson és Magyarkanizsán az őrző-védő szolgálat, amelynek feladata a migránsok felügyelete 24 órán keresztül.

- Az őrző-védő szolgálat tagjai rendelkeznek helyi ismerettel, így nekik az a dolguk, hogy azokon a bizonyos helyeken, ahol általában sok illegális bevándorló van, állandóan jelen legyenek megkülönböztetett öltözékben. A rendőrőrssel az a megbeszélés, hogy szólhatnak nekik és ők rögtön intézkednek. Ezt teszik is a rendőrök, amikor csak mód van rá. Sokszor beszéltünk már róla, hogy a rendőrök létszáma kevés, de el kell mondani, hogy valóban, amikor csak mód van rá, azonnal intézkednek, ott vannak és végzik a dolgukat. Tehát ez egy ilyen közös munka, aminek az a célja, hogy biztonságérzetet keltsen a lakosok körében, tehát, hogy azokon a helyeken, ahol gócpontok vannak, ott legyenek jelen az őrző-védő szolgálat tagjai. Eddig jók a visszajelzések, de még túl korai azt mondani, hogy ez az intézkedés nagyon hatásos, meglátjuk. Annyi biztos, hogy folyamatosan végezzük ezt a tevékenységet -mondta Lackó Róbert.

Korom Sarolta

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!