Vajdaságban 41 koronavírussal fertőzött személy van, Újvidéken 22

(Fotó: RTV)

2020. március 26. [15:01]

A tegnap délután 15 órakor kiadott hivatalos közlemény szerint Vajdaságban 41 koronavírussal fertőzött személy van, ebből 22 Újvidék város területén, nyilatkozta Igor Mirović tartományi kormányfő, a vajdasági rendkívüli állapottal foglalkozó válságstáb elnöke a Vajdasági Rádió és Televíziónak (RTV).

A tartományi kormányfő kiemelte, hogy Belgrád, Niš és Valjevo után potenciálisan Újvidék a legveszélyeztetettebb város, ezért fokozott óvatosságra és szociális távolságtartásra van szükség, és minden kihívást át tudunk vészelni, ha tartjuk magunkat az előírásokhoz.

Mirović elmondta, hogy a Vajdasági Klinikai Központban 14 koronavírussal fertőzött személy van, akik közül néhány személy állapota javult, három beteg pedig lélegeztető gépen van és küzd az életéért.

„Az Újvidéki Vásár csarnokait előkészítjük a páciensek elhelyezésére, arra az esetre, ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, holnap már megkezdjük az egyik csarnok felszerelését. Vajdaság területén vannak más objektumok is, amelyek alkalmasak a karantén kialakítására a külföldről hazatérő polgárok számára. Itt van a Fruška gorán a letenkai karantén és a zombori kaszárnya, de más helyszíneken is gondolkodunk, ez a helyzet alakulásától függ”, emelte ki Mirović.

A tartományi kormányfő elmondta, hogy a koronavírus okozta járvány következményeinek csökkentése és a polgárok mindennapjainak megkönnyítése érdekében a tartományi kormány pénteken és hétfőn 111 millió dinárt különített el a kevésbé fejlett helyi önkormányzatok megsegítésére, ez 23 önkormányzatot érint. (RTV)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!