Szabadka: Már felvehető az influenza elleni védőoltás

Illusztráció

2019. október 21. [15:39]

Szabadkán idén 5600 vakcinát biztosítottak az influenza elleni védőoltásból, azaz 1500 adaggal többet, mint tavaly. Első alkalommal szereztek be olyan oltóanyagot, ami négykomponensű a korábbi években használt háromkomponensűvel szemben.

A Vaxigrip tetra négy vírustörzs ellen is hatásos, azokkal szemben nyújt védelmet, amelyek idén támadnak (A H1N1, A H3N2 és a B törzs két változata), s mindazoknak ajánlják a felvételét, akik el akarják kerülni a fertőzést.

Dr. Nebojša Bohucki epidemiológus a Subotica.com portálnak elmondta, hogy az előző években sokan azt tapasztalták, hogy felvették ugyan a védőoltást, de mégis megbetegedtek, mert a B vírus egy másik változata megfertőzte őket, amely ellen nem volt védőanyag a vakcinában. A négykomponenses oltóanyag az eddigi legnagyobb védelmet nyújtja, s amelynek a legkisebb az esélye, hogy mellékhatást vált ki. Legfeljebb néhány személynél jelentkezhet bőrpír vagy enyhe láz a vakcina felvételének a napján.

Szabadkára a vakcina a múlt hét folyamán érkezett meg, s már akkor megkezdték az oltást. A 65 évnél idősebb személyeknek, a krónikus betegségekkel küzdőknek, az elhízott személyeknek, az állapotos nőknek, a legyengült szervezetű személyeknek ajánlják a felvételét.

A védőoltás az egészségügyi rendelőkben délelőtt 10 és 12 óra között vehető fel. Akik az előző években is már beoltatták magukat, azoknak csak az egészségügyi kártyájukat kell magukkal vinniük. Akik most szeretnék első ízben felvenni a védőoltást, azoknak konzultálni kell a kezelőorvosukkal.

N. E.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!