Majdnem teljesen elkészült a bajsai fürdőmedence

Az új medence
Az új medence (Fotó: Tóth Péter)
A szűrők
A szűrők (Fotó: Tóth Péter)
A polgármester (középen) munkatársaival a medencénél
A polgármester (középen) munkatársaival a medencénél (Fotó: Tóth Péter)

2019. október 8. [19:43]

Betűméret:                     

Majdnem teljesen elkészült a bajsai medence. A régi falusi fürdőmedence helyén egy korszerű medencét építettek, meg is töltötték vízzel és hatékony, nagy kapacitású szűrőberendezést is felszereltek. A környékét kell még rendezni és a jövő év elején, a fürdőszezon kezdetétől már fogadhatja is a üdülni, pihenni, sportolni vágyókat.

A bajsai medencét a kivitelező már vízzel is megtöltötte. Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere munkatársai kíséretében látogatott a helyszínre és elmondta, hogy 22 millió dinárba kerül a medence építése. A következőkben még parkolókat létesítenek, rendezik a környéket, egy vendéglátó ipari részleget is kialakítanak. A további fejlesztések még mintegy 5-6 milliós költséggel járnak. A beruházását a községi költségvetésből, részben a helyi járulékból fedezik.

Györe István, a kivitelező Aquabau cég vezetője elmondta, hogy a 33x25 méteres létesítményt műanyag burkolattal látták el, nagykapacitású a szűrőberendezések pedig alkalmasak a víz folyamatos fizikai és vegyi tisztítására. A szűrőrendszer tíz szűrőből áll, 32 köbméter per órás kapacitással, tehát valójában óránként 320 köbméter vizet szűrnek meg. A medence űrtartalma 1500 köbméter. A szűrők tesztelése zajlik most sikeresen. A medencét télen sem ürítik ki, mert a benne lévő víz valójában megóvja a bélelést a sérülésektől. A mélysége a sekélyebb oldalon 1,3 méter és a másik oldalig ez mélyül fokozatosan 2,2 méterig,

Lackovics Károly, a helyi közösség tanácselnöke elmondta, hogy az előző medencét még 1956-ban megépítették, majd sokáig használták. Az új létesítmény a mellette található és szintén felújítás alatt álló labdarúgópályával együtt alkot majd egy épületegyüttest és reményei szerint kedvelt helye lesz majd a helyieknek, de a topolyaiaknak és más környékbeli települések lakóinak is.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!