Tanszercsomag temerini rászoruló gyerekeknek

Sziveri Béla
Sziveri Béla

2019. szeptember 10. [10:51]

Betűméret:                     

A magyarországi Ökumenikus Segélyszervezet segélyakciója nemcsak az anyaországra, hanem a határon túlra is kiterjed. Az idei tanévkezdést megkönnyítő tanszercsomagot adományozott a temerini hátrányos helyzetű és szükséget szenvedő nehéz sorsú gyerekeknek is.

Sziveri Béla, a Kókai Imre Általános iskola igazgatója a az eseménnyel kapcsolatosan elmondta, hogy valamikor a tavasszal megkereste Nagy Ákos, az Ökumenikus Segélyszervezet regionális igazgató és felkínálta a lehetőséget a hátrányos helyzetű első osztályos tanulók tanszercsomaggal való megsegítésére. Mivel az elsősök kapnak beiskolázási csomagot az Magyar Nemzeti Tanácstól és ingyen tankönyveket a Rákóczi Szövetségtől, valamint a községtől, megbeszéltük, hogy inkább a második osztályosoktól a nyolcadikosokig kapják a támogatást, azok, akik az iskolában nyilvántartásban vannak és kérik a szociális segítést.

Tudomásom szerint, a két helyi papírboltban be is vásároltak, mintegy 3000 forint értékben, és a már kész csomagokat hozták el az iskolába. A csomagokban nem tankönyvek, hanem tanfelszerelés: tolltartó, füzetek, festékek, ecsetek, golyóstollak, ceruzák voltak. A csomagokat a tanító nénik, osztályfőnökök már ki is osztották a hátrányos helyzetű gyerekeknek.

– Szeretném megköszönni Nagy Ákos úrnak, valamint az ökumenikus segélyszervezetnek, hogy ránk is gondoltak, és 36 gyerek számára, aki rászorultak, tanszercsomagot adományoztak – mondta az igazgató.

Góbor Béla

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!