Tíz pályázati kiírás nyílt meg a Prosperitati Alapítványnál

Nagy Miklós, a VASZ elnöke köszöntötte a résztvevőket
Nagy Miklós, a VASZ elnöke köszöntötte a résztvevőket

2019. június 19. [13:18]

Betűméret:                     

Július 31-éig, valamint a földvásárlásra október 31-éig pályázhatnak a vajdaságiak a Prosperitati Alapítványnál. A VII. pályázati körben megjelent kiírásokról Magyarkanizsán tartottak tájékoztató fórumot az illetékesek.

Összesen 10 pályázat nyitott ebben a körben, ahol a falusi házak vásárlására, a földvásárlásra, a munkaintenzív növénytermesztésre, az állattenyésztésre, a többéves ültetvényekre, a kisfeldolgozók kapacitásának fejlesztésére, eszközbeszerzésre, szabványok bevezetésére, kezdő turisztikai vállalkozók támogatására, valamint meglévő turisztikai vállalkozások szálláskapacitásának fejlesztésére nyerhetnek támogatást az érdeklődők.

Nagy Zita, az alapítvány központi irodájának stratégiai vezetője a fórumon kiemelte, több pályázati kiírásnál kedvezőbb feltételeket is tapasztalhatnak az érdeklődők.

- Újdonságként megemlíteném azt, ami majdnem minden pályázati kiírás esetében érvényes, hogy a pályázók, akik rendelkeznek három vagy annál több 18 éven aluli, tehát kiskorú gyermekkel, vagy nappali tagozatra járó nagykorú gyermekük van, és ezt igazolni tudják, abban az esetben az önrész mértéke 25 százalékról 10 százalékra csökken. A támogatások mértékét tekintve a mezőgazdasági támogatásoknál 1,5 millió dinárra lehet pályázni ezentúl, viszont a tenyészállatok esetében két kategória van, 800 ezer dinár és 1,5 millió dinár közé tehető a vissza nem térítendő támogatások mértéke. A falusi házak esetében változatlanul 1,2 millió dinár, a kezdő turizmus támogatására 1 millió dinár, míg a már turizmusban tevékenykedő vállalkozók esetében 1,5 millió dinár kerül kiosztásra pályázatonként – nyilatkozta Nagy Zita.

A fórumon részt vett Pásztor István, a VMSZ elnöke is, aki elmondta, a következő négy éves ciklusban az idegenforgalom fejlesztésére is kiemelt hangsúlyt fektetnek majd a turizmusfejlesztési stratégia által.

- Azt gondoljuk, hogy ebben nagy lehetőségek vannak. Ezek a lehetőségek csak részben kerültek eddig kihasználásra, kiaknázásra. Abban szeretnénk segíteni az embereknek, hogy ezeket a lehetőségeket erőteljesebben és hatékonyabban építsék, és azt szeretnénk, hogy ha a mezőgazdaság, a feldolgozás, a hazai termékek előállítása és a turizmus valahol összeérne – emelte ki a pártelnök.

A pályázatokról és összegekről bővebb információt a https://www.prosperitati.rs/ oldalon találhatnak az érdeklődők.

Bartok Zsófia

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!