Csantavér: Szerdától falunapi ünnepségek

A csantavéri templom

2019. június 10. [12:53]

Bár a csantavéri falunap központi rendezvényei a hétvégén lesznek, már szerdán megkezdődnek az alkalmi ünnepségek, illetve több rendezvényt is a falunap jegyében tartanak meg. Így szerdán 18 órakor a helybeli Hunyadi János Általános Iskola tanévzárója is már a falunap jegyében zajlik.

Csütörtökön 9 órától fiákeres felvonulást tartanak, majd 10 órától ünnepi szentmisére kerül sor, amit ft. Brasnyó Ferenc kishegyesi plébános celebrál. A mise közben a Musica Viva kamarakórus énekel.

Pénteken 19 órától a Gyöngyvirág kézimunkacsoport mutatja be legszebb munkáit ünnepi műsorral egybekötve a Bartók Béla Művelődési Egyesület helyiségeiben.

Szombaton 8 órakor falunapi gyalogtúra indul. Gyülekező fél 8-kor a helyi közösség udvarában. Délben kezdődnek a sportrendezvények. Lesz kispályás labdarúgás, női és férfi röplabda, valamint teniszmérkőzés. Nem maradhat el a bográcsos-főző verseny sem. Ezt 15.30-tól a színház udvarában szervezik. 17 órától ügyességi játékok lesznek soron, majd 18.30-tól rendezik meg a falunapi ünnepi műsort az iskola táncosainak és versmondóinak, a Mendicus MK tánccsoportjának és tamburazenekarainak, illetve a My Dance tánccsoport tagjainak a közreműködésével. A műsor keretében hirdetik ki a bográcsfőző verseny eredményét, illetve tartják meg a sportesemények díjkiosztóit. A szombati program 21 órától a Tornyosi zsiványok együttes koncertjével folytatódik.

Vasárnap délelőtt 10 órakor szentmisét tartanak. A csantavéri Lovas Klub versenyét 14 és 18 óra között tekinthetik meg az érdeklődők. 19 órától népünnepély kezdődik a színház udvarában, 20 órától a Sidera keresztény rock együttes ad koncertet, majd 21 órától az est vendége Oszvald Marika, a Budapesti Operettszínház művésznője és Miller Zoltán színész-énekes. 22.30-tól az adai Bohém fiúk két tagja szolgáltatja a talpalávalót, s ezzel zárul a többnapos csantavéri falunapok rendezvénysorozata.

N. E.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!