Kiemelkedően színvonalas volt a Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozó Kishegyesen

A népi gyermekjátékok és a népdalok ötletes ötvözeteit mutatták be a találkozón több ízben is
A népi gyermekjátékok és a népdalok ötletes ötvözeteit mutatták be a találkozón több ízben is (Fotó: Lakatos János)

2019. május 15. [20:30]

Betűméret:                     

Tizenöt csoport mutatkozott be, összesen pedig több mint háromszáz kisgyerek lépett fel a Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozón Kishegyesen.

Idén a rendezvény kapcsolódik a Külhoni Magyar Gyerekek Éve 2019 programjaihoz. Jelen volt Balázs Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kárpát-medence Magyar Oktatásának Fejlesztéséért Felelős Helyettes Államtitkárság főosztályvezetője, aki alkalmi beszédében kiemelte a találkozó anyanyelv- és hagyományápoló, valamint közösségteremtő szerepét.

Dr. Szőke Anna, a szervező, a Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete elnökének értékelése szerint kiemelkedően színvonalas volt az idei találkozó, egyetlen „mínuszt” sem adott a szakmai zsűri a produkciókra. Külön kiemelte, hogy az óvónők nem csak a már elcsépelt népdalokból válogattak, hanem olyan kincseket is felfedeztek, melyekről még a zsűri sem hallott. Először jött el például a kispiaci csoport, sok év után ismét itt voltak az óbecseiek, de a királyhalmi és a ludasi óvodások szereplése is figyelemre méltó. Dr. Szőke kiemelte még, hogy a mintegy hetven óvodapedagógus mellet szép számban jöttek el a szülők is megnézni a produkciókat. Az óvodapedagógusok szemléletében is hatalmas előrelépés figyelhető meg, hiszen ma már szabadabban nyúlnak a különféle témákhoz, bátrabban ötvözik a népi gyermekjátékok elemeit a népdalokkal.

A zsűriben idén is jeles szakemberek voltak, itt volt Adáról Sóti Éva, a gödöllői Fauszt Erika, Csóri Mária Jászszentlászlóról és maga dr. Szőke Anna, de az értékelésekben szinte kivétel nélkül csak pozitívumok hangzottak el, ami szintén a színvonalról tanúskodik.

Ami az elmúlt közel negyed évszázad tapasztalatait és hozadékát illeti, dr. Szőke kiemelte, hogy megfigyelhető a találkozó milyen hatással van a szülőkre is, valamint a családcentrikusság és a nemzeti öntudat fejlesztésére is.

Balázs Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma főosztályvezetője nyilatkozatában elmondta, igyekeznek szakmai, illetve anyagi támogatást nyújtani a jövőben is a rendezvény megszervezéséhez. Minden gyerek és pedagógus számára ajándékot is átadott: a kicsik foglalkoztató füzeteket, a pedagógusok pedig szakmai tanácsokat tartalmazó könyvet kaptak.

Ajándékműsorként a rendezvényen a zentai Dárika Bábcsoport pedagógusai is felléptek. Dr Szőke Anna külön köszönetet mondott a zentai önkormányzatnak, hogy a Dárika fellépését támogatták.

Tóth Péter

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!