Fiatal vállalkozók tanácskoztak Zentán

Méhes Béla és Szorcsik András a rendezvény megnyitóján
Méhes Béla és Szorcsik András a rendezvény megnyitóján

2018. június 16. [22:01]

Betűméret:                     

Fiatal vállalkozók számára tartott tanácskozást ma délután Zentán a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesülete. Az újonnan kialakított BeeHome Közösségi Házban életre hívott konferencián a résztvevők betekintést nyerhettek az egyesület eddigi eredményeibe és jövőbeli terveibe, rendkívül hasznos ismeretekkel gazdagodhattak, valamint tapasztalatokat is cserélhettek egymással.

A rendezvény kezdetén Méhes Béla, a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesülete elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, aki beszélt a szervezet megalakulásáról és a kezdetekkor megfogalmazott célkitűzésekről, valamint az azóta eltelt időszakban megvalósított eredményekről is. Kifejtette, az elmúlt hónapok során több településen is tartottak összejöveteleket a fiatal vállalkozók számára, aminek köszönhetően az egyesületnek már közel hetven tagja van, majd reményének adott hangot annak kapcsán, hogy ez a szám a közeljövőben még tovább fog bővülni. Kitért a régióban élő fiatal vállalkozók együttműködésének, illetve a más régiókban működő hasonló szervezetekkel való együttműködés fontosságára is.

Szorcsik András, a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesülete titkára a jövőbeli tervekről szólva kifejtette, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával rövidesen mentorprogramot indítanak, amelynek keretében sikeres vállalkozókat kérnek fel, hogy segítsék azoknak a fiataloknak a munkáját, akik saját vállalkozást szeretnének indítani. Emellett havonta két találkozót tartanak, amelyek között olyanok is lesznek, amelyek során sikeresen működő vállalatokat keresnek fel, valamint olyanok is akadnak, amelyek keretében a hasonló szakterületen tevékenykedő vállalkozók találkozhatnak egymással. Méhes Béla hozzátette, mindemellett jelen lesznek a Malom Fesztiválon, valamint készül a szervezet honlapja is, amely újabb számottevő előrelépést jelent majd az egyesület életében.

A folytatásban előbb átadták a tagsági igazolványokat azoknak a fiatal vállalkozóknak, akik a közelmúltban csatlakoztak az egyesülethez, majd az egybegyűltek több igen hasznos előadást is meghallgathattak: Máriás Endre, a TM People International Kft. igazgatója Vállalkozói megnyilvánulások a médiában; Rigó Flórián és Boros Róbert, a Jusoft Kft. munkatársai CRM-rendszerek; Szorcsik Ferenc, a Partiva Kft. ügyvezetője Üzletelés az Amazonnal; Varga Szilveszter, a Solution C.A.A. vámtanácsadó ügynökség vezetője pedig Vámhelyzet az EU és Szerbia határán címmel tartott előadást a konferencia résztvevőinek.

H. A.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!