Vučić távozik, de a gazdasági rendszere marad

A szerbiai választásokon győztes Egyetemista Lista előtt jóval nehezebb feladat állhat, mint a politikai hatalom megszerzése: egy olyan gazdasági rendszer átalakítása, amely az elmúlt másfél évtizedben egyszerre biztosított pénzügyi stabilitást, vonzott külföldi beruházásokat, és teremtett kedvező feltételeket a politikai kapcsolatokra épülő üzleti érdekcsoportok számára. A Foreign Policy amerikai külpolitikai folyóirat elemzése szerint Szerbiában a politikai korszakváltás nem jelent automatikusan gazdasági fordulatot. A kérdés most az, hogy az új politikai nemzedék képes lesz-e megőrizni az előző kormányzás eredményeit, miközben felszámolja annak visszásságait.

A kilencvenes évek hosszú árnyéka

Szerbia gazdasági problémái nem Aleksandar Vučić hatalomra kerülésével kezdődtek. Az ország fejlődését mindmáig befolyásolják Jugoszlávia felbomlásának, a kilencvenes évek háborúinak, a nemzetközi szankcióknak és az elszigetelődésnek a következményei.

Erre hívja fel a figyelmet Adam Tooze neves gazdaságtörténész, a Columbia Egyetem professzora, aki a Foreign Policy Ones and Tooze című podcastjában Cameron Abadival beszélgetett a szerbiai gazdaság múltjáról és lehetséges jövőjéről.

Tooze emlékeztet arra, hogy Jugoszlávia a nyolcvanas évek végén Kelet-Európa viszonylag fejlett gazdaságai közé tartozott. Kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezett Nyugat-Európában, különösen Nyugat-Németországban, jelentős idegenforgalmi bevételei voltak, és polgárai a szocialista országok lakosságának többségénél szabadabban mozoghattak a világban.

A háborúk és az elszigetelődés azonban súlyos árat követeltek. Tooze által idézett adatok szerint Szerbia gazdasági teljesítménye a kilencvenes évek végére nagyjából a felére csökkent a nyolcvanas évek végéhez képest. Az egy főre jutó GDP csak 2018–2019 körül érte el ismét a korábbi szintet.

A gazdaságtörténész szerint az egyik legnagyobb veszteség az volt, hogy Szerbia lemaradt a térség európai felzárkózásában. Miközben Szlovénia, Horvátország és Magyarország az Európai Unió tagjává vált, Szerbia továbbra is a csatlakozás bizonytalan folyamatában maradt.

Mindez ma is érződik az életszínvonalon, a gazdaság szerkezetén és az ország fejlődési lehetőségein.

Amit Vučićnak el kell ismerni

A Foreign Policy elemzésének egyik figyelemre méltó vonása, hogy nem vitatja el Aleksandar Vučić gazdaságpolitikájának eredményeit.

Tooze szerint a szerb vezető ügyesen használta fel a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott együttműködést saját politikai és gazdasági tekintélyének megerősítésére.

A 2010-es évek közepén végrehajtott költségvetési konszolidáció, a kiadások visszafogása és az államadósság csökkentése valóban hozzájárult a pénzügyi stabilitáshoz. Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya az elemzés szerint mintegy 45 százalékra mérséklődött.

A szerb gazdaság külföldi beruházásokat vonzott, új gyárak épültek, autópályák és vasútvonalak létesültek, és az ország nemzetközi pénzügyi megítélése is javult.

Ezek olyan eredmények, amelyeket egy új kormány sem hagyhat figyelmen kívül.

A gazdasági stabilitás ugyanis nem pusztán politikai jelszó. Kiszámítható pénzértéket, kezelhető államadósságot, működő költségvetést és a befektetői bizalom fenntartását jelenti.

A bírálók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a pénzügyi eredmények nem azonosak a társadalom egészének gazdasági felemelkedésével. A statisztikai növekedés önmagában nem mondja meg, mennyit javult egy átlagos család helyzete, mekkorák az országon belüli különbségek, vagy milyen áron valósultak meg a nagyberuházások.

A stabilitás mögött kialakult másik rendszer

Tooze legélesebb bírálata nem is elsősorban a gazdaság számszerű teljesítményére, hanem a gazdasági és politikai hatalom összefonódására irányul.

Megítélése szerint Szerbiában olyan klientúraépítő kapitalizmus alakult ki, amelyben a sikeres üzleti tevékenységhez sok esetben nem elegendő a tőke, a szakértelem és a vállalkozói kezdeményezés. A politikai vezetéshez fűződő kapcsolatok is meghatározó jelentőségűvé válhatnak.

A nagy állami beruházások, az építőipari megrendelések, a közbeszerzések és az állami támogatások elosztása különösen alkalmas arra, hogy gazdasági függőségi viszonyokat hozzon létre.

Ennek következtében a politikai hatalom és egyes üzleti körök kölcsönösen erősíthetik egymást.

Fontos azonban különbséget tenni a rendszer egészét érintő bírálatok és az egyes vállalkozásokkal vagy személyekkel szembeni konkrét jogsértési állítások között. Utóbbiak bizonyítása a megfelelő hatóságok és bíróságok feladata.

A politikai kapcsolatokra épülő gazdasági rendszer felszámolásának ezért nem az lehet a célja, hogy a korábbi hatalomhoz közel álló üzleti szereplők helyét egyszerűen az új vezetés kedvezményezettjei foglalják el.

A valódi változást az jelentené, ha a gazdasági lehetőségek elosztásában a politikai lojalitás helyét az átlátható verseny és a jogbiztonság venné át.

Külföldi tőke: lehetőség és függőség

Szerbia gazdasági fejlődésében meghatározó szerepet kaptak a külföldi befektetők.

Az elmúlt évtizedben különösen látványossá váltak a kínai beruházások, de az európai vállalatok jelenléte is meghatározó maradt.

Tooze szerint Szerbia számára továbbra is Európa jelenti a legfontosabb gazdasági kapcsolatrendszert. Kína képes jelentős infrastrukturális beruházásokat finanszírozni, de ezek nem helyettesíthetik az európai gazdasági integráció előnyeit.

A kérdés ugyanakkor összetettebb annál, mint hogy Szerbiának egyszerűen választania kellene a kínai és az európai tőke között.

Egy kis, nyitott gazdaság számára a különböző országokból érkező beruházások előnyt jelenthetnek. A veszély ott kezdődik, amikor a befektetések olyan kiváltságokhoz, átláthatatlan szerződésekhez vagy politikai kötelezettségekhez kapcsolódnak, amelyek korlátozzák az ország későbbi mozgásterét.

Az új szerb gazdaságpolitika egyik legfontosabb feladata ezért nem feltétlenül a külföldi beruházások visszaszorítása, hanem a feltételeik újragondolása lehet.

Mennyit nyer a beruházásokkal a hazai gazdaság? Hány tartós munkahely keletkezik? Mekkora rész jut a létrejövő értékből a szerbiai vállalatoknak és munkavállalóknak? Milyen környezeti és társadalmi költségekkel járnak a projektek?

Ezekre a kérdésekre az eddiginél pontosabb és nyilvánosabb válaszokat kellene adni.

Három gazdaságpolitikai elképzelés

A Foreign Policy elemzése szerint az Egyetemista Lista körül formálódó politikai és szakértői közegben már most több, egymástól eltérő gazdaságpolitikai elképzelés létezik.

Az egyik irányzat a makrogazdasági stabilitás megőrzését, a korrupció visszaszorítását és a közpénzek felelősebb felhasználását tekinti elsődlegesnek.

Ennek képviselői között említi az elemzés Dejan Šoškićot, a Szerb Nemzeti Bank korábbi kormányzóját. Ez a megközelítés nem feltétlenül jelentene radikális szakítást a jelenlegi gazdaságpolitika minden elemével. Inkább a működés szabályait változtatná meg, miközben megőrizné a pénzügyi fegyelmet.

A második irányzat mélyrehatóbb szerkezeti változásokat szorgalmaz. Képviselői, köztük Branimir Jovanović közgazdász, azt a kérdést teszik fel, hogyan lehetne a szerb gazdaság növekedését kevésbé a külföldi közvetlen befektetésektől függővé tenni.

Ez a hazai vállalkozások, a technológiai fejlődés, a feldolgozóipar és a magasabb hozzáadott értékű termelés megerősítését helyezné előtérbe.

A harmadik irányzat szociális szempontból közelíti meg a gazdasági fordulatot. A jövedelmi és vagyoni különbségek mérséklését, a leggazdagabbak fokozottabb adóztatását és a szociális állam megerősítését sürgeti.

E három megközelítés között vannak lényeges különbségek.

A költségvetési szigor nem mindig egyeztethető össze a szociális kiadások növelésével. A hazai ipar támogatása jelentős állami forrásokat igényelhet, miközben a pénzügyi stabilitás hívei óvatosabb költekezést szorgalmaznak.

A leendő kormány egyik legfontosabb feladata éppen az lehet, hogy ezekből az elképzelésekből működőképes, következetes gazdaságpolitikát alakítson ki.

És mit érez ebből a polgár?

A gazdaságpolitikai viták végső soron egy mindennapi kérdésre vezethetők vissza: jobban élnek-e majd az emberek?

Az elmúlt évtized szerbiai gazdasági fejlődése kétségtelenül hozott eredményeket, ezek eloszlása azonban korántsem volt egyenletes.

Belgrád és az ország kevésbé fejlett térségei között jelentős különbségek maradtak fenn. Más lehetőségekkel rendelkezik egy fővárosi informatikai szakember, mint egy kisvárosi munkás vagy egy mezőgazdaságból élő család.

A vajdasági olvasó számára különösen fontos lehet az is, hogy a jövőbeni gazdaságpolitika mennyire támogatja a helyi vállalkozásokat, a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart és a kisebb települések fejlődését.

A nagyberuházások önmagukban nem oldják meg az elvándorlás, a munkaerőhiány, az alacsony jövedelmek vagy a vidéki térségek elnéptelenedésének problémáját.

A szerbiai gazdaság megújítása ezért aligha korlátozódhat az államháztartási mutatók javítására.

Az emberek számára a változás akkor válik kézzelfoghatóvá, ha a munkájukból tisztességesen meg tudnak élni, ha a vállalkozások politikai kapcsolatok nélkül is boldogulhatnak, és ha az állami szolgáltatások minősége is javul.

Nem minden folytonosság rossz, és nem minden változás előrelépés

A Foreign Policy elemzésének talán legfontosabb tanulsága, hogy egy politikai rendszer leváltása önmagában nem alakítja át az ország gazdaságát.

A korábbi szerződések, beruházások, adósságok, intézmények és gazdasági érdekeltségek tovább élnek. Az új vezetésnek ezekkel kell dolgoznia, miközben saját elképzeléseit is megpróbálja megvalósítani.

A folytonosság azonban nem feltétlenül jelent rosszat.

A pénzügyi stabilitás, a kiszámítható gazdasági környezet és az eredményes beruházások megőrzése az új kormány érdeke is. Egy ország nem attól lesz sikeresebb, hogy az előző vezetés minden intézkedését elveti.

Ugyanakkor a választási eredmény arra is figyelmeztet, hogy a gazdasági fejlődésről szóló kedvező statisztikák nem pótolják a társadalmi bizalmat, az intézmények függetlenségét és a jogbiztonságot.

Az Egyetemista Lista számára különösen nagy próbatétel lehet, hogy a korrupcióellenes fellépés és a gazdasági érdekcsoportok befolyásának csökkentése közben megőrizze a befektetői bizalmat, és ne idézzen elő olyan bizonytalanságot, amelynek végül a lakosság fizetné meg az árát.

A választási győzteseknek azt is tudomásul kell venniük, hogy a gazdasági döntések következményei gyakran csak évek múltán mutatkoznak meg. A politikai türelem viszont rendszerint jóval rövidebb ideig tart.

A valódi rendszerváltás mércéje

Szerbiában az október 25-i választások után új politikai korszak kezdődhet, de a gazdasági fordulat iránya még korántsem világos.

Az Egyetemista Lista mögött sokféle társadalmi csoport, politikai meggyőződés és gazdasági elképzelés találkozik. Ami az előző hatalommal szembeni fellépésben összetartó erőt jelentett, a kormányzás során már nézetkülönbségekhez vezethet.

Ráadásul a leköszönő politikai vezetés gazdasági öröksége sem kizárólag kedvezőtlen vagy kizárólag kedvező elemekből áll.

Az új kormányzat sikerét ezért nem az fogja eldönteni, milyen gyorsan számol le elődje politikai jelképeivel, hanem az, hogy képes-e a gazdaság működését igazságosabbá, átláthatóbbá és eredményesebbé tenni.

A legnagyobb veszély talán az volna, ha a régi gazdasági rendszer csupán új politikai szereplők irányítása alá kerülne.

Az igazi változáshoz ennél többre van szükség: olyan intézményekre, amelyek a mindenkori hatalomtól függetlenül működnek, olyan gazdasági versenyre, amelyben nem a politikai kapcsolatok döntenek, és olyan fejlődésre, amelynek eredményei nem csupán a statisztikákban, hanem az emberek mindennapjaiban is megjelennek.

A választók leválthatnak egy kormányt. Egy gazdasági rendszer megváltoztatásához azonban nem elegendő egy választási győzelem. Ahhoz következetes politika, szakértelem és idő kell.

^{(Az elemzés Adam Tooze gazdaságtörténésznek a Foreign Policy november 3-i, Cameron Abadival folytatott beszélgetésére épül, annak megállapításait szerbiai és vajdasági szempontokkal kiegészítve.)}