Amikor a számok sem tudják a választ

Egy héttel a szerbiai parlamenti választások előtt a közvélemény-kutatások nemcsak különböző eredményeket mutatnak, hanem olykor egymásnak ellentmondó képet rajzolnak az ország politikai erőviszonyairól. Vajon a kutatásokkal van baj, vagy a választói magatartás vált annyira kiszámíthatatlanná, hogy a hagyományos módszerek már nehezen tudnak lépést tartani vele?

Október 25-én Szerbia választ. Alig egy héttel a parlamenti választások előtt mégsem lehet egyértelmű választ adni arra az egyszerűnek tűnő kérdésre, hogy milyen támogatottsággal rendelkeznek a legfontosabb politikai szereplők. Pedig közvélemény-kutatásokból nincs hiány. Vannak számok, százalékok, kimutatások, szakértői értelmezések. Csakhogy a számokból nem áll össze egyetlen, mindenki számára megnyugtató kép.

A bizonytalanság önmagában nem volna szokatlan. A közvélemény-kutatás sohasem a jövő ismeretének tudománya. Azt próbálja felmérni, hogy egy adott időpontban mit gondolnak az emberek, és milyen döntésre hajlanak. A mostani szerbiai helyzet azonban különösen jól mutatja, milyen nehézségekkel találja szembe magát ez a tudomány, amikor a társadalom erősen megosztott, a politikai mezőny átrendeződik, és a választás nem egyszerűen a pártok közötti versenyről, hanem az ország további politikai irányáról is szól.

Kétféle kép ugyanarról az országról

Vegyük a nyilvánosságra került felméréseket.

A CRTA június 10. és 24. között, 2324 felnőtt megkérdezésével végzett kutatása a már pártot vagy listát választók körében 44,9 százalékos támogatottságot mutatott ki az egyetemisták listájának, míg a Szerb Haladó Pártnak (SNS) 35,7 százalékot. A július 15-én közzétett eredmény tehát 9,2 százalékpontos különbséget jelzett.

Egészen más kép bontakozott ki a Faktor Plus szeptember 16. és 20. között, 986 válaszadó bevonásával készült felméréséből. Eszerint az Aleksandar Vučić nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista 48,6 százalékot, az egyetemisták listája 37,1 százalékot kapna. Ez már 11,5 százalékpontos különbség, ellenkező előjellel.

A Nova srpska politička misao (NSPM) szeptember 30-án közölt adatsora ismét más erőviszonyokat jelzett: 44,4 százalékot az egyetemisták listájának, 41,7 százalékot a kormánypárti oldalnak.

Ha ezeket egymás mellé tesszük, nem egyszerűen az derül ki, hogy néhány százalékpontban különböznek a becslések. A mérések eltérően ábrázolják a két nagy politikai tömb közötti viszonyt.

Ebből persze nem következik, hogy valamelyik kutatás szükségképpen hibás. A felmérések nem azonos időpontban készültek, és a kutatóintézetek módszertana, mintaválasztása, kérdésfeltevése, valamint a bizonytalan választók kezelése is eltérhet. Ráadásul a nyilvánosan hozzáférhető beszámolók nem minden esetben tartalmazzák ugyanazokat a módszertani részleteket.

Egyvalami azonban bizonyos: aki csupán egyetlen felmérés alapján kívánja megrajzolni a választások előtti politikai térképet, könnyen egyoldalú képet kaphat.

A közvélemény nem mozdulatlan

A közvélemény-kutatásokat hajlamosak vagyunk úgy olvasni, mintha a társadalom politikai állapotáról készített fényképek volnának. Ez részben igaz is, csakhogy a fénykép elkészülte után az élet nem áll meg.

Egy politikai nyilatkozat, egy botrány, egy sikeres vagy sikertelen kampányesemény, a gazdasági helyzet változása, sőt akár egyetlen váratlan esemény is befolyásolhatja a választók magatartását.

Szerbiában mindehhez hozzájárul a 2024. november 1-jei újvidéki tragédia nyomán kibontakozott társadalmi tiltakozáshullám, az egyetemisták politikai szerepvállalása és a korábbi ellenzéki szerkezet átalakulása.

A közvélemény-kutatóknak tehát nem egy változatlan pártrendszer támogatottságát kell felmérniük. Olyan politikai környezetben dolgoznak, amelyben új szereplők jelentek meg, korábbi választói kötődések lazulhattak meg, és a politikával korábban kevésbé foglalkozó polgárok egy része is érdeklődni kezdett a közélet iránt.

Különösen nehéz kérdés, hogy a tiltakozó megmozdulások támogatása milyen mértékben alakul át tényleges szavazattá. Valaki egyetérthet az egyetemisták követeléseivel anélkül, hogy feltétlenül az általuk támogatott listára szavazna. Ugyanígy a kormánnyal szembeni elégedetlenség sem jelent automatikusan egységes ellenzéki választói magatartást.

A választási szándék és a tényleges választói döntés közötti távolságot a közvélemény-kutatások csak becsülni tudják.

A hallgatás is válasz

A kutatások egyik legnehezebb feladata azoknak a választóknak a megismerése, akik nem kívánják elárulni politikai szándékukat, vagy maguk sem döntötték még el, miként szavaznak.

A CRTA júniusi vizsgálatában a megkérdezettek 12 százaléka bizonytalannak mondta magát, további 9 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy nem kíván szavazni. Ez fontos körülmény a közzétett pártpreferencia-adatok értelmezésénél.

A bizonytalan választó ugyanis nem feltétlenül közömbös. Lehet, hogy mérlegel, csalódott, nem találja a számára elfogadható politikai kínálatot, vagy egyszerűen nem akarja idegenekkel megosztani a véleményét.

A politikailag feszült légkör tovább növelheti ezt a bizonytalanságot. Nem lehet eleve kizárni, hogy egyesek tartanak véleményük következményeitől, mások pedig a kutatótól vagy a kérdezés módjától függően eltérő választ adnak. Azt azonban külön vizsgálat nélkül nem állíthatjuk, hogy ez valamelyik politikai oldal javára vagy hátrányára torzítja a méréseket.

Még ennél is nehezebb előre jelezni a részvételt.

Egy közvélemény-kutatásban viszonylag könnyű kijelenteni, hogy elmegyünk szavazni. A választás napján viszont a szándékot cselekvésre kell váltani. Hogy ez hány ember esetében történik meg, és mely társadalmi csoportok mozgósíthatók eredményesebben, döntően befolyásolhatja a végeredményt.

Ezért a választási részvételre vonatkozó becslés olykor legalább akkora jelentőségű, mint az egyes listák támogatottságának mérése.

A kisebb pártok és a láthatatlan szavazatok

A két nagy politikai tömb közötti verseny mellett a kisebb pártok szerepe sem mellékes.

A Faktor Plus szeptemberi felmérése például a Szerbiai Szocialista Pártnak 4,9, az Európai Szerbia listának 3,6 százalékos támogatottságot mért, míg más politikai szereplők az általános választási küszöb alatt maradtak.

Csakhogy a háromszázalékos küszöb környékén egyetlen százalékpont eltérés is jelentős következményekkel járhat. Ha egy lista eléri a küszöböt, részt vesz a mandátumok elosztásában. Ha nem, szavazatai nem eredményeznek parlamenti képviseletet.

A mandátumelosztás így nem egyszerűen a pártok százalékos támogatottságának mechanikus átváltása képviselői helyekre. A kisebb listák eredménye és a küszöb alatt maradó szavazatok mennyisége a nagyobb politikai szereplők parlamenti súlyát is befolyásolhatja.

A közvélemény-kutatások számára pedig éppen a három százalék körüli támogatottság pontos becslése lehet különösen nehéz.

A VMSZ más szabályok szerint versenyez

A vajdasági magyar választók számára a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szereplése külön figyelmet érdemel, még akkor is, ha az országos felmérések többnyire nem közölnek róla önálló, részletes adatokat.

Ennek részben módszertani oka van. Egy országos, ezer-kétezer fős reprezentatív mintában a vajdasági magyar választók viszonylag kis létszámban jelennek meg. Ilyen körülmények között nehéz kellő pontossággal felmérni egy kisebbségi párt támogatottságát, különösen akkor, ha nem áll rendelkezésre megfelelő méretű regionális vagy kisebbségi alminta.

A VMSZ parlamenti szereplésére ugyanakkor nem az általános háromszázalékos választási küszöb vonatkozik. A nemzeti kisebbségi listák esetében a természetes küszöb érvényesül: annyi szavazatra van szükségük, hogy a D’Hondt-módszerrel történő mandátumelosztás során legalább egy képviselői helyhez jussanak.

A szabályozás azt is előírja, hogy a három százalék alatt maradó kisebbségi listák hányadosait a mandátumelosztáskor 35 százalékkal megnövelik. Ez nem a ténylegesen megszerzett szavazatok növelését jelenti, hanem a mandátumelosztási számítás sajátos, a kisebbségi képviseletet segítő szabályát.

A természetes küszöb tehát nem előre rögzített szavazatszám. A választási részvételtől, az érvényes szavazatok számától és a többi lista eredményétől is függ.

A VMSZ helyzetének megítéléséhez ezért nem elegendő az országos közvélemény-kutatásokat figyelni. Legalább ilyen fontos a korábbi választási eredmények elemzése, a vajdasági magyar választók részvételi hajlandósága, a helyi szervezeti hálózat működése, valamint az, hogy a magyar szavazók milyen arányban választanak kisebbségi vagy országos politikai listát.

Ezekről viszont jelenleg jóval kevesebb megbízható, nyilvános adat áll rendelkezésre, mint a két nagy országos politikai tömb támogatottságáról.

Amikor a kutatás a politika részévé válik

Van a közvélemény-kutatásoknak egy további, ritkábban emlegetett sajátosságuk: nemcsak mérik a politikai folyamatokat, hanem közzétételük révén maguk is befolyásolhatják azokat.

Egy kedvező eredmény megerősítheti valamelyik politikai tábor önbizalmát, mozgósíthatja a bizonytalan támogatókat, és azt az érzetet keltheti, hogy a választási siker elérhető közelségbe került.

Ezzel szemben egy kedvezőtlen mérés mozgósító figyelmeztetésként is hathat, de elbizonytalaníthatja az adott politikai közösség egy részét.

A hatás iránya azonban nem törvényszerű. Ugyanaz a felmérés különböző választókra eltérően hathat.

Ezért különösen fontos, hogy a kutatások nyilvánosságra hozatalakor ne csak a százalékokat ismerjük meg, hanem azt is, ki készítette a felmérést, ki rendelte meg, mikor történt az adatfelvétel, hány embert kérdeztek meg, és milyen módszerrel dolgoztak.

A sajtó felelőssége sem merülhet ki abban, hogy átveszi a leglátványosabb számokat. A felmérések értelmezése éppen olyan fontos, mint az eredmények ismertetése.

Nem szükséges eleve kétségbe vonni egy kutatás szakmai tisztességét ahhoz, hogy megköveteljük módszertanának átláthatóságát.

Nem jóslat, hanem pillanatfelvétel

Egy héttel a választások előtt sokan szeretnék tudni, mi fog történni október 25-én. Ez érthető igény. A közvélemény-kutatások azonban nem arra valók, hogy bizonyosságot nyújtsanak egy még meg sem történt eseményről.

A mostani szerbiai felmérések minden eltérésük ellenére fontos dolgokat árulnak el. Megmutatják, hogy a politikai verseny szerkezete jelentősen átalakult, a két nagy választási lista támogatottsága meghatározó, a kisebb pártok parlamenti szereplése pedig különösen érzékeny a viszonylag csekély elmozdulásokra.

Azt azonban nem tudják megmondani, miként döntenek majd azok, akik ma még hallgatnak, bizonytalanok, vagy ugyan kinyilvánították szándékukat, de végül esetleg nem mennek el szavazni.

Talán éppen ez a mostani választási kampány egyik legérdekesebb tanulsága. A közvélemény-kutatás sok mindenre képes, de a társadalom nem laboratórium, a választópolgár pedig nem pusztán egy statisztikai adat.

A számok segítenek eligazodni, de nem helyettesítik a politikai valóság megértését.

Október 25-én pedig már nem a közvélemény-kutatóknak, hanem a választópolgároknak kell megadniuk a választ.