The Telegraph: Orbán ismét győzni fog, és a baloldali véleményelit egyszerűen nem érti, miért
Egy Tisza-győzelem a szerző szerint vagy katasztrofális, vagy rendkívül katasztrofális lenne Magyarország számára
2026. április 11. [0:21]
Tibor Fischer magyar származású brit író és novellista a The Telegraph oldalán megjelent publicisztikájában kifejtette, hogy a közkeletű vélekedéssel ellentétben Orbán Viktor miniszterelnök miért is népszerű még mindig a választók körében.
A közkeletű vélekedéssel ellentétben a magyar miniszterelnök továbbra is népszerű az átlagos választók körében. Íme, ennek oka.
Az ellenzői rendre azt állítják, hogy Orbán Viktor sikerét tisztességtelen eszközök magyarázzák.
Lehet-e a vasárnapi magyarországi országgyűlési választás Orbán Viktor 16 éves miniszterelnöki korszakának a vége? Természetesen lehet. Magyarország demokrácia, még ha azok közül sokan, akik most lelkesen támogatják Magyar Péter Tisza Pártját, hosszú ideje azt is hangoztatják, hogy az országban már régen megszűnt a demokrácia. Leginkább a német zöldek. A németeknek komoly hagyományuk van abban, hogy más európai országok ügyeibe avatkoznak bele – talán ideje lenne végre leszokniuk erről.
Orbánra gyakran sütik rá az „autoriter” jelzőt. Többnyire olyan elemzők, akik vajmi keveset tudnak Magyarországról, vagy arról, mit is jelent valójában ez a szó. És persze azért is, mert az újságírók szeretnek egymástól másolni. A jelző, amelyet valójában keresnek, inkább az, hogy sikeres. Orbánt éppen a sikere miatt gyűlöli annyira a nemzetközi baloldal.
1998-ban Orbán lett a magyar történelem legfiatalabb demokratikusan megválasztott miniszterelnöke. Harmincnégy éves volt, és egy olyan pártot vezetett, amelyet jórészt a semmiből épített fel. Ellenfelei azok az egykori kommunisták voltak, akik a szovjet blokk összeomlása után magukkal vitték a zsákmányt.
Orbán vidéken született és nőtt fel, ő volt az első a családjában, aki egyetemre járt. Nem voltak minisztériumokban vagy nagy budapesti vállalatoknál dolgozó rokonai. A hozzá hasonló politikai figurák közül leginkább a 19. századi magyar arisztokraták juthatnak eszünkbe.
2002-ben vereséget szenvedett, de nyolc év ellenzék után 2010-ben visszatért a hatalomba. Ráadásul kétharmados többséggel, amely lehetővé tette számára az alkotmány módosítását is. Ez a kétharmados küszöb azért létezett, mert korábban senki sem hitte, hogy valaki képes lehet ekkora felhatalmazást szerezni. Orbán 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is újabb kétharmadot nyert. Még ha most veszítene is, akkor is minden idők egyik legsikeresebb magyar politikusa maradna.
Éppen ez az érdekes Orbán bírálóiban és ellenfeleiben: egyszerűen képtelenek szembenézni a valósággal, azzal az alapvető ténnyel, hogy Orbán valóban népszerű – sőt, az egyetlen igazán népszerű magyar politikus –, és kifejezetten jó abban, amit csinál.
Makacsul ragaszkodnak ahhoz a laposföldhívő logikához, hogy a sikere csakis csalásnak vagy manipulációnak tudható be.
Ez olyan, mintha valaki azt állítaná, hogy Ronaldo csak azért lő gólokat, mert mindenki – a csapattársai, az ellenfél, a bírók, a kommentátorok, a közönség, a büfések, a parkolóőrök, sőt még a meteorológusok is – összejátszanak azért, hogy jól mutasson.
A Tisza lelkes hívei közül sokan azzal sincsenek tisztában, hogy jelenleg a pártnak egyetlen képviselője sincs a magyar parlamentben. Egy sem. A Tisza a közelmúlt időközi választásaitól is visszalépett. Van ugyan néhány európai parlamenti képviselőjük, akiket Magyar Péter – némiképp különös módon – „agyhalottnak” nevezett.
Az a közvélemény-kutatás, amely jelentős Tisza-előnyt mutatott, és amely annyi nyugati megfigyelőt izgalomba hozott, a Median felmérése volt. A Median Endre Hann nevéhez kötődik, aki egykor tagja volt a ma már megszűnt baloldali SZDSZ-nek, amelyben voltak volt maoisták és trockisták is, s amely koalícióra lépett a kommunista párt utódaival.
Orbán részben saját magával harcol. Tizenhat év kormányzás után szinte törvényszerű, hogy sok választót már bosszant, vagy csalódást okozott nekik. Maga Orbán is elismerte, hogy akadtak öngólok és hibák. A gazdaság nincs különösen jó állapotban. És egy demokráciában előbb-utóbb a választók egyszerűen ráunnak az emberre.
Magyar Péter kampánya lényegében arra épül, hogy „nem vagyok Orbán Viktor”, miközben a Tisza sok tekintetben a Fidesz fordított másának tűnik.
A magyar választási rendszer roppant bonyolult: az arányos képviselet és az egyéni körzetes rendszer sajátos keveréke. A választópolgárok két szavazatot adnak le, vagyis támogathatnak egy helyi jelöltet a választókerületükben, mert ismerik és kedvelik, miközben a pártlistán egészen más politikai erőre voksolnak. Ez olykor meglepő eredményekhez vezethet.
Egy Tisza-győzelem a szerző szerint vagy katasztrofális, vagy rendkívül katasztrofális lenne Magyarország számára.
A pártlistán Magyar Péter után egy operaénekes, egy állatkerti gondozó és egy szállodavezető következik. Elképzelhető, hogy közülük bárki jó egyéni képviselő lenne, de listás helyük miatt nem választókerületet képviselnének, hanem a parlamentben vagy valamelyik minisztériumban kötnének ki.
Jobban belegondolva, talán az állatkerti gondozói munka ideális felkészítés a politikára.
Gyakran megfeledkeznek arról is, hogy Orbán 16 évet töltött ellenzékben, miközben jelölteket épített fel, személyesen válogatta ki az embereit, és tehetségeket nevelt. Ugyanezt tette húsz éven át a hatalomban is. A munkatársaival kapcsolatban vegyes eredményeket ért el, problémáinak jó része ingatag vagy ügyetlen beosztottjaiból fakadt. Magyar Péternek ezzel szemben mindössze két éve volt arra, hogy csapatot építsen.
A szerző szerint Magyarország számára az lenne a legjobb forgatókönyv, ha a Fidesz szűk többséggel alakíthatna kormányt, ami visszafogná a túlzott önhittséget és a bohóckodást, miközben egy valóban harapós ellenzék is jelen lenne. Szoros eredmény várható, de megérzése szerint Orbán még egy győzelmet szerez.
