A fiatalok egyötöde kész elhagyni Szerbiát

(Fotó: freepik.com)

2024. szeptember 15. [17:34]

Betűméret:                     

A szerbiai fiatalok egyharmada meg van győződve, hogy soha az életben nem fog tudni lakást vásárolni, 38 százalékuk pedig úgy véli, ezt majd csak a 30. és 45. életévük között tudja megtenni.

Kétharmaduk (66,4 százalék) továbbra is a szülőhelyén él, míg egyharmaduk elhagyta azt a környéket, ahol született, mégis, mindössze a fiatalok 14 százaléka véli úgy, hogy “szilárdan eltökélt” abban, hogy nem hagyja el Szerbiát, derül ki a fiatalok ernyőszervezete, a KOMS felmérésből, amelyet a Nova ekonomija ismertet.

A szülőhely elhagyásának leggyakoribb okaként (45 százalék) a fiatalok az oktatást jelölik meg, munka miatt pedig 22 százalékuk ment el.

Arra a kérdésre, hogy tervezik-e az ország elhagyását, a megkérdezett fiatalok 20,9 százaléka válaszolta azt, hogy ez feltett szándéka, 28,2 százalékuk fontolgatja, de még nem kezdte meg a folyamatot, míg 37 százalék adta azt a választ, hogy nem hagyná el az országot, de szükség esetén nem zárja ki ennek lehetőségét.

A nemek tekintetében a férfiak nagyobb arányban válaszolták azt, hogy “nem, nem fogok elmenni”, mint a fiatal nők.

A fiatalok az ország lehetséges elhagyásakor a leginkább vonzó célpontnak Nyugat-Európa országait tekintik, 62,8 százalékuk ide menne.

Az ország elhagyásának legfőbb okaként a fiatalok az alacsony életszínvonalat (33,4 százalék), a méltóságteljes élet hiányát (31,8 százalék) említik, míg a harmadik helyen, akárcsak a tavalyi felmérés alkalmával, a szolgáltatások minősége (14,1 százalék) áll.

Az életszínvonal vonatkozásában a szerbiai fiatalok többsége (54,1 százalék) szerint a tisztességes megélhetéshez havonta 130.000 dinár feletti összeg szükséges. Másfelől, 44 százalékuk úgy véli, hogy a tisztességes megélhetéshez havonta 80-130 ezer dináros összeg kell, míg csak a fiatalok 1,8 százaléka véli úgy, hogy a 80 ezer dinárig terjedő havi összeg elég a tisztességes megélhetéshez. Ez azt is jelenti, hogy a felmérés idején a megállapított szerbiai átlagfizetés nem volt elegendő ehhez.

Másfelől, azok a fiatalok, akik azt nyilatkozták, hogy nem mennének el az országból, a legfőbb okként a családot említették (40,3 százalék). A megkérdezettek negyede gondolja úgy, hogy megfelelő életszínvonalat lehet biztosítani Szerbiában is.

A KOMS felmérésében arról is érdeklődött, hogyan vélekednek a vidéki életről, s megkérte őket, értékeljék ezt egy 1-től 5-ig terjedő skálán. Az eredmény 3 alatt van. Mérlegelés során szem előtt tartották a lakhatási feltételeket, az oktatási intézmények elérhetőségét, az internet és telekommunikációs lefedettséget, de a munkalehetőségeket is. Ez utóbbit önmagában 2,5-nél gyengébb osztályzattal minősítették.

A felmérés arra is fényt derített, hogy a fiatal munkanélküliek több mind egyharmada Šumadija és Nyugat-Szerbia régiójában van, 36,61 százalékuk. Valamivel kisebb arányban vannak Dél- és Kelet Szerbiában (28,52), jelentősen kevesebb a fiatal munkanélküli Vajdaságban (19,92 százalék). A legkevesebb munkahely nélküli fiatal Belgrádban él.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
Realista (*.*.34.18)
2024. 09. 17. [ 18:50 ]

A kettős állampolgároknak meg a fele....


olvadó só (*.*.144.156)
2024. 09. 16. [ 17:06 ]

Talán inkább a méltóságteljes élet hiánya vagy lehetetlensége miatt, nemde?

Moderátor kommentje a fenti hozzászóláshoz:
2024. 09. 16. [22:01:42]
Köszönjük észrevételét. Javítjuk.