A Nyugat nem lelkesedik a Szerbia és Kína között erősödő partnerségért
2024. szeptember 10. [13:10]
A Szerbia és Kína között fennálló és egyre erősödő partnerség intő jel lehet a Nyugat számára, hiszen Szerbia értelmezheti úgy is a kialakult helyzetet, hogy "nem kell futni olyan szekér után, ami nem vesz fel", vagyis ha nem csatlakozhat ennyi év után az Európai Unióhoz, akkor más partnerek után néz. Ennek pedig sem az Európai Unió, sem az Egyesült Államok nem örül.
„Úgy tűnik, a szerbiai hatóságok emlékeztetni szeretnék az európaiakat és bizonyos mértékig az amerikaiakat is, hogy vannak más partnereik is, és nem akarják külpolitikájukat egy meghatározott oldalra terelni”. Ezt Donatienne Ruy, a washingtoni stratégiai és nemzetközi tanulmányok nem kormányzati központjának (CSIS) szakértője nyilatkozta az Amerika Hangjának, miután Ivica Dačić szerb belügyminiszter Kínába látogatott és részt vesz az ottani biztonsági fórumon.
Ugyanezen a napon Lin Wu, a Kínai Kommunista Párt Shandong tartományi titkára Belgrádban tartózkodott, ahol találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel, Miloš Vučević miniszterelnökkel és más tisztségviselőkkel is. A belgrádi találkozók lényege az volt, hogy Szerbia és Kína továbbra is erősítse a két ország közötti stratégiai partnerséget.
„Annak ellenére, hogy a tagállamok szabadon tarthatnak fenn diplomáciai kapcsolatokat számos országgal, az uniós országok jelenleg arra törekednek, hogy a gazdasági növekedés és a biztonság terén kevésbé támaszkodjanak Kínára”, magyarázta Ruy.
Értékelése szerint „a szerb kormány közleménye, amely Dačić üzenetét közli, miszerint Kína kész világvezetői szerepet vállalni a biztonság területén, ez viszont ellentmond az EU számos értékelésének a kínai tekintélyelvű tendenciákról, valamint arról, hogy az ország potenciálisan negatívan járul hozzá a normákon és szabályokon alapuló globális rendhez”.
Kurt Bassuener, a demokratizálódási politikával foglalkozó nem kormányzati tanács szakértője szerint, a Kínával való együttműködés elmélyítéséről szóló bejelentések összeegyeztethetetlenek Szerbia uniós tagságának perspektívájával.
„Ugyanez vonatkozik azonban a szerb hatóságok politikájára a sajtószabadsággal, a választások lebonyolításával, az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetésével, valamint a szomszédos országokhoz fűződő viszonyával kapcsolatban is. Ha az Európai Unió nem fog agresszívebben kiállni saját értékeiért, akkor nem lehet meglepő, hogy Belgrád úgy gondolja, hogy figyelmen kívül hagyhatja Brüsszelt”, értékelte az amerikai szakértő.
A szerb és kínai tisztségviselők látogatásai ugyanabban az időben történnek, amikor Aleksandar Vulin, a szerb kormány miniszterelnök-helyettese – aki egyébként szerepel az Egyesült Államok szankciókkal súlytott személyek listáján – éppen Oroszországban tartózkodik, írja a Beta.
A CSIS amerikai szakértője ezt egy olyan ország lépéseként értékeli, amely a más országokkal való partnerség mércéjének tekinti a közöttük lévő kapcsolatok produktivitását.
„Természetesen ez nem újdonság. Azonban egy olyan időszakban, amikor az EU megpróbálja újjáéleszteni a bővítési folyamatot, ez mégsem tűnik jónak Szerbia hosszú távú euro-atlanti útja szempontjából”, közölte Ruy.
Az Ön hozzászólása
Nincs hozzászólás. Legyen az első!