Az arany extázisa

Cseh Katalin az Európai Parlamentben. Nagy mozgástér, csekély tapasztalat, megbűvölt személyiség
Cseh Katalin az Európai Parlamentben. Nagy mozgástér, csekély tapasztalat, megbűvölt személyiség (Fotó: jovotv.hu)

2020. július 16. [11:30]

A cím kis utalás a nemrég elhunyt Ennio Morriconéra, ez a dal hallható, amikor a Jó, a Rossz és a Csúf című filmben a három főszereplő egymást figyeli a temetőben. Az aranyért mentek oda, amely az egyik sírban van elrejtve. Az aranyért, amiért bármire képesek. Mert az arany ilyen varázslatos dolog, megváltozik tőle az ember, másképp gondolkodik, extázisba jön, és nem érdekli, milyen fájdalmat okoz másoknak, csak szerezni akar minél többet.

Nagyjából ez a helyzet akkor is, amikor az Európai Parlamentben felszólal Donáth Anna és Cseh Katalin, s arra tesznek javaslatot, cseppet se kedvesen megfogalmazva, hogy az Európai Unió fejlesztési pénzeit ne a kormánynak juttassa el a nemzetek feletti szervezet, hanem célzatosan az általuk kijelölt önkormányzatoknak. Mert ők azzal sokkal jobban kufárkodnának, mint a kormány, ők jó célra használnák fel, ők nem korruptak, hanem nagyon demokratikusak és emberbaráti érzületűek. Ezzel az egész elmélettel számos probléma van, nem csak jogi, de érzelmi is. Az Európai Uniónak ugyanis nem tagja Cseh Katalin. Az Európai Uniónak országok a tagjai, Magyarország például, de Hódmezővásárhely szintén nem. Az országoknak van egy meglehetősen nagy mozgástere abban a tekintetben, hogyan szervezi meg saját életét, abba az EU nem szól és nem is szólhat bele. Vannak a hagyományosan többpólusú országok, ilyen például Németország a maga bivalyerős és nagy fokú önállósággal bíró tartományaival, Észak-Rajna-Vesztfáliával és Bajorországgal, amelyek saját parlamenttel és kormánnyal rendelkeznek, s önmagukban is külön országot alkotnak az országban, vagy Olaszország, ahol máig nem szökkentek igazán szárba Garibaldi eszméi az egységről az olaszok körében. A másik végletnél találjuk a tökéletesen központosított Franciaországot, ahol minden Párizsban dől el, aki valamit akar a világtól, az Párizsban tanul és ott dolgozik, s onnan fogja elküldeni a cége vagy az állami hivatal egy távolabbi vidékre. Budapest is ilyen szerepet játszik Magyarországon, ennek ugyanúgy történelmi okai vannak, egyszerűen a kiegyensúlyozó nagyvárosokat, a regionális központokat levágták a hazáról, nincs már Pozsony, Kolozsvár vagy Újvidék olyan helyzetben, hogy alternatívát jelentsen a kétmilliós Budapestnek.

Az EU kimondott elve a szubszidiaritás, azaz ha lehet, mindent oldjunk meg helyi szinten, elkerülendő a bürokratikus lépcsőfokokat, és vannak is olyan programok, amelyekre pályázni tudnak önkormányzatok, igaz, Budapestre kell a papírokat beadni, s onnan is kapják a megítélt támogatásokat a megfelelő célokra. Ez a rendszer alapvetően működik, nem véletlenül láthatóak iskolák-parkok-gyárak oldalán a nagy táblák, jelezve az állami, illetve az uniós hozzájárulás mértékét. A Momentum és a DK által felvetett ötlet azonban azt feltételezi, hogy a magyar állam nem jó gazdája a pénzeknek, és az ellenzéki pártok által vezetett önkormányzatok sokkal jobbak. Erkölcsösebbek, hatékonyabbak, egyszerűen azért, mert más politikai álláspontjuk van. Jobban felkészült szakemberek vannak közöttük, tiszta kezűek és egyenesek. Ezzel csak az a baj, hogy ilyen nincs és soha nem is létezhet. Mert se a Momentum, se a DK nem angyalok gyülekezete, és akkor még nagyon kedves voltam velük. A Momentum hangsúlyozhatja a fiatalságát és tapasztalatlanságát, de épp ez az előnyük a hátrányuk is, mert az arany extázisa akkor csap le a felkészületlenre, amikor odakerül a megfelelő helyzetbe. A DK kipróbált, öreg rókákból áll, Gyurcsány Ferenc nem véletlenül vált Magyarország első számú ördögévé, s nem hiába tűnik teljesen hiteltelennek minden kijelentése, amely az Európai Egyesült Államokról szól. Ennek az ötletnek vannak támogatói, nagy kérdés persze, hogy Gyurcsány ilyen-e, vagy csak taktikázik, mert így tud tökéletes ellenpontot képezni a Fidesszel szemben. Le lehet fordítani a közvetlen támogatás követelését egyszerűbben is: Add nekem az aranyadat!

Ez pedig az alapvető hibája a Momentumnak és a baloldalnak általában. Mert ma, 2020-ban, 30 évvel a rendszerváltozás után sincs azzal tisztában, kié az az arany, csak a sárga csillogást látja, és azt, hogy nem az ő kezében van. Az EU ugyanis nem jótékonysági intézmény, ahol kedves és gazdag államok szimpla szívjóságból adnak a saját kincstárukból a szegényeknek. Ez befektetés, piacszerzés, ha utat akar építeni egy külföldi cég, az azért történik, mert azon az úton akarja szállítani az áruját. Ez megy nagyban, országos-kontinentális mértékben. Ezt Budapestről szervezik. Ha Szegedről, Hódmezővásárhelyről vagy Érdről irányítanák, nagyon nagy kérdés, az mennyire szolgálná a magyarok és az EU érdekeit. Vagy inkább az érintett politikusokéit.

Sitkei Levente

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások
olvasó
2020. 07. 17. [ 12:54 ]

Hát persze hogy van, kedves "István", ezt nevezik kibékíthetetlen ellentétnek.


Óbecsei
2020. 07. 17. [ 11:11 ]

cseh katalin szülész-orvosnak rossz, mert nem szereti a nemzetét. Embernek meg szégyen Délvidékre.


istván
2020. 07. 17. [ 10:43 ]

... ritkán, de előfordul, hogy két ellentétes vélemény, -Érett Ifjú és olvasó véleménye-, mégis mindkettőnek van igazságtartalma ...


Eumaiosz
2020. 07. 17. [ 09:41 ]

Politikai érdekharc folyik azzal a céllal, hogy a szorgalmas magyarországi munkás megtermelt anyagi javait leorozva kiszállítani, a befizetett adókat és (harmad nyugatinak) bérkülönbözetét megcsapolva átjátszani külföldi multiknak (is), de elsősorban a nyugatiaknak kényelmes életmódjuk fönntartására. Az Orbánék valamicskét otthon tartanak, a libsi Gyurcsányék meg mindent átjátszanának.


olvasó
2020. 07. 17. [ 09:14 ]

Remélem, hogy "Érett ifjú" tisztában van a saját politikai előítéleteivel és céljaival is.


Óbecsei
2020. 07. 17. [ 09:08 ]

Kedves "olvasó" nem kell a magyarországi "libsik" véleményére adni, mi nemzetiek többen vagyunk. Az ilyen "cseh katalinok" pedig libáknak jók, de nemzettársnak nem.


Érett Ifjú
2020. 07. 16. [ 21:33 ]

Politikai érdekharc folyik azzal a céllal, hogy Orbánékat, eszközökben nem válogatva, hatalomban tartsák. olvasó és a cikk szerzője ennek egyik marionettfigurája.


olvasó
2020. 07. 16. [ 13:27 ]

Politikai érdekharc folyik azzal a céllal, hogy Orbánékat, eszközökben nem válogatva, megbuktassák. Cseh Katalin ennek egyik marionettfigurája.