Európa koronaparadoxonjai

2020. július 4. [17:20]

Azt már valamennyien sejtjük, hogy a koronavírus után (ha lesz ilyen) már nem lesz olyan az életünk, mint eddig volt. A tekintélyes bolgár politológus szerint a koronavírus fordulópont lehet a globalizáció történetében, különösen Európáéban. Azt azonban nem meri megjósolni, hogy nagyobb bezárkózáshoz, avagy még szorosabb együttműködéshez vezet, írja a metazin.hu.

„A koronavírus-járvány olyan történelmi fordulópont a globalizációs folyamatokban, amelynek hatásait ma még aligha tudjuk felmérni. A vírus egyrészt kiegyenlítő hatású, másrészt viszont megosztja a világot és az egyes társadalmakat is” – olvassuk a Neue Zürcher Zeitungban Ivan Krasztev bolgár politológus eszmefuttatását.

Még igazán be sem robbant a járvány, de elemzők már március elején arról értekeztek, hogy a vírus hatására visszafordul, vagy legalábbis lelassul és átalakul a globalizáció. Szakértők azt is tudni vélték, hogy az állam szerepe és vele a nemzeti szuverenitás is megerősödik. Újabban azt boncolgatják, hogy vajon a járvány utáni közös gazdasági válságkezelés az EU további központosításához, vagy épp ellenkezőleg, széteséséhez vezet.

Krasztev szerint mindkét eshetőség elképzelhető, mert a járvány paradox helyzetek sorát idézi elő. A koronavírust a társadalom egzisztenciális határhelyzetének tekinti, amely segít felismerni alapértékeinket, és egyúttal meghatározni jövőbeli cselekedeteink irányát. Csakhogy a járvány ellentmondó tanulságokkal jár a globalizációra nézve – írja. A koronavírus gyors terjedése a globalizáció eredménye, másrészt viszont a vírus minden országot és egyént hasonló kihívások elé állít. Gazdasági tekintetben hasonló paradoxon jellemzi a járványt. A határok lezárása arra világít rá, hogy minél inkább kiszolgáltatott egy állam a külföldi beszállítóknak, annál inkább sérülékeny. Ez a kiszolgáltatottság azonban nem feltétlenül a nagyobb önállóság és izoláció irányába hat, hanem lehetséges, hogy éppen a még szorosabb együttműködést erősíti majd – véli Krasztev. Már csak azért is, mert a globálisan koordinált fellépés a járvány megfékezését is segítheti. Hasonlóan ellentmondásos a járványnak a nemzetállamra gyakorolt hatása. A vészhelyzet egyrészt erősíti a szolidaritást, másrészt viszont a gazdasági hatásai növelik a társadalmi egyenlőtlenséget, sőt akár súlyos konfliktusokhoz is vezethetnek.

Az Európai Unióban mindennél nyilvánvalóbban megmutatkoznak a koronajárvány paradoxonjai – folytatja Krasztev, és mindjárt el is árulja, melyik irány állna közelebb a szívéhez. Azt gondolja ugyanis, hogy az egységes piac és a szabad mozgás miatt az EU-n belül kiemelkedően fontos lett volna a koordinált fellépés. Ehelyett az első lépés az összes tagállamban a határok lezárása, az orvosok kiutazásának, a gyógyszerek és a gyógyászati eszközök kivitelének korlátozása volt. Krasztev megjegyzi azt is, hogy az európai szolidaritás nem érvényesült: amikor az olasz egészségügyi rendszer összeomlott, az EU és a tagállamok nem sokat segítettek. A járványveszélyt nemzeti szinten kezelték, még a statisztikákat is nemzeti szinten számolták.

A belső ellentmondásoknál is súlyosabb paradoxon, hogy az egyre inkább deglobalizálódó világban az EU csak akkor maradhat meg „az együttműködés és a nyitottság uniója”, ha tagállamai szorosan együttműködnek és még több hatalmat adnak át Brüsszelnek – áll elő a maga preferenciájával Krasztev. Hogy visszájára fordul a globalizáció, az azonban csak az egyik feltételezés. Hogy nagyobb fokú integráció híján miért ne maradhatna az eddigi szinten az uniós együttműködés és a nyitottság, arra pedig nem kapunk tőle magyarázatot. Hozzáteszi, hogy az európai államok egyedül aligha érvényesíthetik nemzeti érdekeiket az Egyesült Államokkal és Kínával szemben, de ez eddig is így volt, és nem világos, miért gondolja, hogy most miért válik szükségessé a szorosabb együttműködés és a további központosítás.

Annyi világos, hogy maga Krasztev mit tartana jó megoldásnak. Látja azonban, hogy ez belátható időn belül demokratikusan nemigen valósítható meg. Olaszországban és a járvány által leginkább sújtott más országokban jelentősen csökkent az EU-ba vetett bizalom, s ez tovább gyengíti az Uniónak a 2008-as gazdasági, majd a 2015-ös migrációs válság idején már amúgy is megtépázott tekintélyét. Krasztev egyenesen a Római Birodalom végnapjaihoz hasonlítja a kialakult helyzetet: az V. század végére az emberek jóformán már azt sem tudták, hogy létezik-e még az egységes birodalom. Márpedig így rendkívül nehéz, ha ugyan nem lehetetlen a további integráció, kivált demokratikus módon. (metazin.hu)