Hideg forradalom

Zászlók tízezrei a nemzeti ünnepen Nagykanizsán
Zászlók tízezrei a nemzeti ünnepen Nagykanizsán (Fotó: csodalatosmagyarorszag.hu)

2020. március 15. [15:24]

Március 15-én hagyományosan rossz az idő Magyarországon. Ez talán amolyan régi megszokás, ha már 1848-ban esett az eső, így is emlékezzen a magyarság a nagy elődökre. 2020-ban viszont nem emlékeztetett semmi Vasvári Pálékra, szikrázó napsütés és hideg kora tavaszi időben ünnepelhettek volna a magyarok. Ha tudtak volna a megszokott módon, kimenni a Múzeumhoz, megnézni a zászlófelvonást, kokárdával sétálni az Országháznál. De most vírusfélelem van, a budapesti utcák kihaltak, néhány ember ül csak a villamoson. Vannak kokárdában, s vannak anélkül. Ahogy mindig szokott lenni.

Ez a helyzet igazi jellempróba. Összekovácsolni a nemzetet a vész idején, emlékezni a múltra, a hősökre, akik nélkül nem az lenne Magyarország, amit most látunk, úgy tenni hitet a magyarság mellett, hogy otthon ülünk egy lakásban. Az egész ország megmozdult azzal, hogy otthon maradt, s eddig nagyon jól vizsgázik mindenki. A pánik létezik, ez nem is meglepő. A civilizációs máz azonban igencsak erősnek mutatkozik, talán épp azért, mert egykoron, egy esős napon összefogott az a sok ember, hogy kivívja a függetlenséget. Sokat mosunk kezet, nem utazunk ide-oda, és megszervezzük a gyerekek jövő heti programját, miként lehet hamar átállni a távoktatásra. Most nem is lehet mást tenni, legalábbis nem illendő. Ez a helyzet ugyanolyan közös ügyünk, mint az a régi volt, és amiből akad még elég. Hiszen ez egy ország, egy nemzet, közös sorsunk van, amelyet együtt alkotunk.

De valahogy mégis megjelennek ilyenkor azok a roppant okos személyek, akik politikai pecsenyéjüket sütögetik a vírusfélelem segítségével. Mert a kormányzat nem ad meg minden segítséget a lakosságnak, nem tájékoztatja őket, és alapvetően nem ért az egészségügyhöz. Ez a vírustól való rettegés két témát hoz elő ilyenkor, az egészségügyet és az oktatást. Mindkettő örök téma, hiszen egyikről se lehet soha kijelenteni, hogy jó-e vagy rossz. Annyit lehet mondani, hogy vannak problémák, vannak pozitívumok, de soha nem fogunk az út végére érni. Ezernyi olyan cikket lehet olvasni a napokban, amelyek arról szólnak, hogy az egészségügyi hálózat „ki van véreztetve”, így óhatatlanul össze fog omlani, amely a kormány bűne. A digitális oktatás feltételei nem adottak, így biztosan nem sikerül majd a vészhelyzetben folytatni a gyerekek okítását, ugyancsak a kormányzat hibájából. Ez csak két kiragadott példa, aki olvassa a magyarországi médiát, láthatja, milyen olcsó népszerűséghajhászás folyik bizonyos politikusoktól és sajtótermékekben. Van, amikor ez az élet velejárója, és az is kell, hogy legyen. De ez most nem az az időszak. Nem a helyzet miatt, amely továbbra is stabil és reménykeltő, épp a lakosság reakciói láttán. A félelem miatt. Nem véletlen, hogy a rendőrség is fellép az álhírterjesztőkkel szemben, márpedig a Budapest lezárásáról publikáló ismeretlen internethuszár és a politikai blogger között nincs nagy különbség. Hiszen ő, a valaha kapuőrként a tiszta információ terjesztéséért felesküdött újságíró is rendszeresen terjeszt teljes sületlenségeket, azért, hogy a lehető legközelebbi időpontban mondjon le a kormány. Az újságírók felelőssége különösen nagy ebben a helyzetben, hiszen mindenki ki van éhezve az információkra, és borzasztóan nehezen tudja megállni a szerkesztőségben dolgozó kolléga, hogy a bombasztikus hírt ne adja közre. Az önmérséklet sajnos jóval kevésbé jellemző, mint kellene. Ahogy Hadházy Ákos, a most épp független parlamenti képviselő is magyarázza a bizonyítványát, miért is kell teljesen máshogy kezelni egy járványt, mint ahogy a magyar rendszer csinálja, és bizony vészhelyzet esetén is el akarja számoltatni a kormányt, mint ellenzéki képviselő. Igen, ehhez joga van, de az ellenzékiség nem azt jelenti, hogy bunkósbottal ütök mindent, ami narancsos. Van erkölcsi alapja annak, hogy valaki beülhet a parlamentbe, tisztesség és műveltség is szükséges hozzá. Hadházy csak az eszközökkel él, amelyeket megkapott, és amelyekkel nagyon könnyen vissza lehet élni.

Furcsa ez a március 15-e, ez a hideg és csendes nap. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Belgrádban járt a jeles ünnepen, könyökösszeérintéssel köszöntötte Aleksandar Vučić szerb elnököt. A két ország között pedig lezárták a határokat, hogy megakadályozzák a vírus terjedését, s nem azért, mert politikai problémák adódtak volna. A vajdasági magyarok így tudnak emlékezni a márciusi ifjakra, akiknek példája az összefogást és a küzdelmet adja nekünk örökül. Mert bármi is történik: a haza minden előtt.

Sitkei Levente

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!