A bérek csak a közszférában emelkednek, a magánvállalatoknál nem

(Fotó: mojnovisad.com)

2019. szeptember 7. [16:48]

Betűméret:                     

Amikor a Köztársasági Statisztikai Intézet havonta közzéteszi az előző havi átlagfizetés összegét és ez a sajtóban megjelenik, rendre kiveri a biztosítékot, hiszen olyan összegről állítják, hogy az az átlagbér, amit a dolgozók jelentős hányada nem csak nem ér el, de meg sem közelít. Az alábbiakból pedig legalábbis sejthető, hogy miként is áll össze az a “statisztikai” átlagfizetés. Olyan ez, mint az egyszeri libamájpástétom receptje: egy liba, egy disznó.

A szerbiai közszférában júniusban az átlagfizetés 59.389 dinár volt. Ugyanakkor, az Üzleti támogatási hálózat (Mreža za poslovnu podršku) felmérése szerint a magánvállalatoknál dolgozók átlagosan 322 eurót, azaz 37.900 dinárt kerestek.

A különbség tehát valamivel több mint 21 ezer dinár, vagyis 182 euró. S míg a közszférában ha lassan is, de a bérek évek óta araszolnak felfelé, s az 500 ezer foglalkoztatott számára újabb béremelést helyeztek kilátásba, a “privátoknál” dolgozók bérei már négy éve 318 és 325 euró között mozognak. Az állam, igaz, két ízben is emelte a minimálbért, a korábbiakhoz képest jelentősebb mértékben, de a nagy különbség továbbra is fennáll, írja a Blic.

A pénzügyminisztérium legutóbbi hivatalos adatai szerint a közszférában idén márciusban az átlagbér 60.243 dinár volt. Az állami közvállalatokban dolgozók átlagosan 74.718 dinárt vittek haza, helyi szinten dolgozó kollégáik pedig 51.302 dinárt. Az adminisztrációban dolgozók átlagos fizetése minden szinten 64.185 dinár volt, az oktatában és kultúrában dolgozóké 56.908 dinár, az egészségügyben és a szociális védelem területén dolgozóké pedig 54.618 dinár.

Februárban az állami közvállalatokban 10,2 százalékos béremelést hajtottak végre, miközben tavaly a közszférában 11,2 százalékkal emelkedtek a bérek, mutatja a hivatalos statisztika. Az oktatásban és a kultúrában az emelkedés 18,4 százalékos volt, míg az egészségügy és szociális védelem területén 14,4 százalékkal emelkedtek a bérek.

Másfelől, Dragoljub Rajić, az Üzleti támogatási hálózat munktársa azt mondja, a magánkézben lévő vállalatoknál az átlagos reálkereset ott mozog valahol 38.000 dinár körül. A kereskedelemben dolgozók kb. 37 ezret keresnek, míg a termelésben dolgozók egy kicsivel többet, 38 ezret, 41 ezret pedig a szolgáltatási szektorban dolgozók vihetnek haza, ahová az IT és telekommunikációs szektor is tartozik, ami jelentősen megdobja az itt kifizetett átlagbéreket, vagyis itt a legmagasabbak az ingadozások.

“A magánszektorban dolgozók alig 322 eurót keresnek átlagban és ez az összeg az utóbbi négy évben csak jelentéktelen mértékben változott. Hasonló volt a helyzet az idei év első felében is és a jelek azt mutatják, nem fog sokat változnak az év hátramaradó részében sem, annak ellenére, hogy időközben kétszer is korrigáltak a minimálbéren”, magyarázta Rajić a Blicnek, hozzátéve, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eszközök újrafelosztása a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára kedvez, ezért nem kell csodálkozni azon, hogy a külföldre távozó dolgozók 56 százaléka olyan, akinek itt is van munkája, de elégedetlen a munkahelyi státusával vagy a fizetésével.

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!