A boszniai háború 25 éve kezdődött

Huszonöt éve, 1992. április 5-én Szarajevó ostromával robbant ki a második világháború utáni legsúlyosabb európai katonai konfliktus, a százezer halálos áldozatot követelő boszniai háború. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:

A Balkán tarka nemzetiségi összetétele már a Habsburg és a török birodalom számára is nehézségeket jelentett. Az ebből fakadó problémákat a soknemzetiségű Jugoszláviában évtizedekig sikerült féken tartani. Az egységes délszláv nemzet létrehozása azonban nem sikerült, az államalakulatot egy személyben összefogó Tito 1980-ban bekövetkezett halála után felerősödtek a nacionalista törekvések.

A délszláv politikai színpadra 1986-ban lépett a népszerűségét szélsőséges nacionalista, nagyszerb retorikával megalapozó Slobodan Milošević, aki 1989-ben lényegében felszámolta a Szerbiához tartozó Koszovó és Vajdaság tartomány autonómiáját. A szövetségi elnökségben Montenegró támogatását is élvező Szerbia figyelmen kívül hagyta a többi tagköztársaság föderációs törekvéseit, az ellentétek szükségszerűen vezettek robbanáshoz. Szlovénia és Horvátország 1991-ben kikiáltotta függetlenségét, amelyet (Szlovénia esetében rövid, Horvátország esetében hosszabb és 20 ezer áldozatot követelő) háborúban védtek meg.

Jugoszlávia szétesése idején a legsúlyosabb válság az ortodox szerbek, a katolikus horvátok és a muzulmán bosnyákok lakta Bosznia-Hercegovinában alakult ki. Az 1990-es szabad választások után létrejött koalíciós kormány és az etnikai megosztottságot tükröző államvezetés (bosnyák elnök, szerb házelnök, horvát kormányfő) kezéből kicsúszott a vezetés. A tagköztársaság parlamentjéből 1991 októberében kivonultak a nagyszerb ideológiát valló szerb képviselők, és 1992. január 9-én kikiáltották saját államukat, a boszniai Szerb Köztársaságot (Republika Srpska). Egy hónappal később - a szerb lakosság bojkottja mellett - népszavazáson 99,4 százalékos többséget kapott a függetlenség, a jugoszláv szövetségi államból történő kiválás.

A Jugoszláv Néphadsereg (JNA) elhagyta ugyan Boszniát, de a hadfelszerelés és a szerb nemzetiségű tisztek jelentős része a Szerb Köztársaság hadseregében maradt. Ezután a boszniai horvátok és a bosnyákok is létrehozták saját haderejüket, számtalan félkatonai egység is alakult, de a Belgrád által is támogatott boszniai Szerb Köztársaság jelentős fölénnyel rendelkezett. Az ENSZ ugyan 1991-ben fegyverembargót rendelt el, de az egykori szövetségi hadsereg arzenálját megszerző szerbeket ez alig érintette, a horvátok és a bosnyákok viszont csempészetre kényszerültek.

A polgárháború 1992. április 5-én Szarajevó ostromával robbant ki. A támadó szerbeknek nem sikerült a várost bevenniük, ezért teljes blokád alá vették, az ostromzár 44 hónapon át, 1996 februárjáig tartott (a szembenálló felek 1995 őszén tűzszünetet kötöttek, az év végén pedig a háborúnak véget vető daytoni békemegállapodást is aláírták), a körülzárt városban tízezren haltak meg, az épületek nagy része rommá vált. A jól felszerelt boszniai szerb haderő gyorsan ellenőrzése alá vonta a stratégiai fontosságú, Szerbiával földrajzilag összefüggő területeket. Megkezdődtek a kegyetlen etnikai tisztogatások, az elűzött más nemzetiségűek helyére az ország többi részéből távozni kényszerült szerbek érkeztek.

Időközben a horvátok és a bosnyákok ellentétei is kiéleződtek, a horvátok saját államot is kikiáltottak. Az immár háromoldalú harcokban a fegyverszüneteket sorra megszegték, a nemzetközi közösség által kidolgozott béketerveket visszautasították. A bosnyákok és a horvátok 1994 márciusában békét kötöttek, föderációt hoztak létre, ismét két szemben álló oldalra szűkítve le a háborút.

A háború legvéresebb fejezete 1995 júliusában következett el: a szerb csapatok az ENSZ-védelem alatt álló Srebrenicában nyolcezer bosnyák férfit mészároltak le, amit a gyengén felszerelt, egyértelmű felhatalmazással nem rendelkező holland békefenntartók nem tudtak megakadályozni, s ugyancsak júliusban 41 emberéletet követelő aknatámadást követtek el a körbezárt Szarajevó piactere ellen.

Az egész világot megrázó vérengzések cselekvésre késztették a nemzetközi közösséget. A NATO 1995 szeptemberében egy hónapig tartó, ENSZ-felhatalmazással végrehajtott légicsapások sorozatával kényszerítette tárgyalóasztalhoz a boszniai szerbeket. A megbeszélések 1995. november 12-én az amerikai Daytonban kezdődtek meg, a több mint százezer életet követelő háborút az 1995. december 14-én aláírt párizsi szerződés zárta le. Ennek értelmében Bosznia-Hercegovina föderatív állammá alakult: a Bosznia-hercegovinai Föderáció az ország 51, a boszniai Szerb Köztársaság 49 százalékát foglalta el. Az egyezmény megvalósulását az ENSZ ellenőrzése mellett 60 ezer fős NATO-erő biztosította, később az IFOR helyébe a kisebb létszámú SFOR lépett, majd ezt váltotta 2004-ben az Európai Unió békefenntartó kontingense (EUFOR-Althea), a misszióban Magyarország is szerepet vállalt.

A boszniai polgárháborúban mintegy 102 ezren vesztették életüket, közülük 55 ezer civil, 47 ezer katona, mintegy egyharmaduk szerb, kétharmaduk horvát és bosnyák, a harcok miatt másfél millió ember vált menekültté vagy kényszerült otthonának elhagyására.

A háborút követően Hágában megkezdte működését az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló nemzetközi törvényszék. Az idők során valamennyi vádlottat sikerült felkutatni és elfogni, közöttük egyaránt szerepel szerb, horvát és bosnyák nemzetiségű. Az azóta eltelt több mint két évtizedben az egykor háborúzó balkáni államok jelentős politikai változáson mentek keresztül. A daytoni megállapodást kézjegyükkel ellátó politikusok nem élnek már: Franjo Tuđman 1999-ben, Alija Izetbegovic 2003-ban halt meg, a hágai törvényszék elé állított Slobodan Milošević 2006 márciusában hunyt el zárkájában, ügyében halála miatt nem született ítélet.

Sem a háború, sem a béke nem oldotta meg a konfliktusokat

Negyedszázaddal az 1992-1995-ös polgárháború után is ugyanazok a problémák Bosznia-Hercegovinában. Az ellenségeskedő politikusok ismét szócsatákat vívnak, javulásra nincs kilátás - írja a dpa német hírügynökség a 25 évvel kezdődött boszniai háború kapcsán készült anyagában.

"Már régóta dezorientált, s rossz jelleme miatt mindenkivel vitázik" - jellemezte a boszniai muzulmánok második számú képviselője, Fahrudin Radonči néhány nappal ezelőtt a legfontosabb bosnyák politikust, Bakir Izetbegovicot. Mindez csak apró példa a viták és személyes gyalázkodások széles skálájából.

Egységbe forrasztó cél nincs. Milorad Dodik, a boszniai szerbek vezetője legszívesebben már ma leválasztaná a honfitársai által ellenőrzött országrészt, a boszniai Szerb Köztársaságot Bosznia-Hercegovináról. Az országban élő horvátok nagyobb autonómiát szeretnének.

A muzulmánok teszik ki a három és fél millió lakos csaknem felét. Ők közösen a katolikus horvátokkal (a lakosság 15 százaléka) kormányozzák a másik országrészt, a Bosznia-Hercegovina Föderációt. A keresztény, ortodox szerbek teszik ki a lakosság körülbelül egyharmadát.

Mindenki harcol mindenki ellen. A kedvelt turistacélpontban, a bosnyákok és a horvátok között felosztott Mostarban kilenc éve nem voltak helyi választások, mert valamelyik fél mindig megakadályozza a közös választást.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok eurómilliárdokat pumpált az országba, diplomaták és szakértők seregét delegálta oda. Az eredmény lesújtó. Kolinda Grabar-Kitarovic, Horvátország elnöke a minap a boszniai horvátok egyfajta védhatalmának a fejeként panaszkodott az állítólag szélsőséges muzulmánok miatt. A pár nappal ezelőtt Szerbia elnökévé választott Aleksandar Vučić szerint a viszonyok Bosznián belül és az államnak a szomszédokhoz fűződő kapcsolatai a 25 évvel ezelőtt kezdődött háború óta sohasem voltak olyan rosszak, mint most.

A gazdasági és szociális nyomorúságot eredményező blokádpolitika okai nyilvánvalóak. A Nyugat által (a boszniai háború lezárása, a daytoni békeszerződés elfogadtatása érdekében) kikényszerített államszerkezet életképtelenné teszik az országot: két messzemenően önálló országrész, az egyikben tíz - széles körű autonómiát élvező - kanton, és a két országrész által igazgatott város, Brčko és környéke. Az államkasszának a legtöbb pénzt a felduzzasztott közigazgatás számára kell biztosítania.

Egy átdolgozott békeszerződés elfogadását célzó újabb konferencia meghiúsul a három nép eltérő célkitűzései miatt. A bosnyákok erős egységes szövetségi államot akarnak, a szerbek ki akarnak szakadni az utált országból, a horvátok már ma inkább Horvátország felé hajlanak, s nem a főváros, Szarajevó irányába. A helyzet annyira reménytelen, hogy két évvel ezelőtt súlyos társadalmi lázongás tört ki, az államelnökség épületét is felgyújtották.

Bel- és külföldön elterjedt az a nézet, hogy minden baj gyökere az összes párt nem demokratikus szerkezetében rejlik. A pártok egy vezetőre épülnek, aki az összes hatalmat háborítatlanul gyakorolja. Újra és újra megválasztják, ő pedig cserében gondoskodik arról, hogy hívei például álláshoz jussanak az államigazgatásban vagy állami üzemekben. Védi őket a bíróságokkal szemben, közbeszerzéseknél segíti kis magánvállalkozásaikat, s eltussolja a korrupciót. Ez az uralmi rendszer az állam, a gazdaság és az igazságszolgáltatás ellenőrzése mellett egy olyan médiarendszerre épül, amelyet a pártok egymás között felosztottak. A hirdetések irányított elhelyezésével éppúgy befolyásra tesznek szert, mint a pártot odaadóan szolgáló főnökök helyzetbe hozásával. A médiumokat ilyen formán mindig eszközként lehet használni, ha például párttagok kétes ügyeinek eltussolásáról, vagy a politikai ellenfelek elátkozásáról van szó. (MTI, dpa)