Humanoid robotokat is indítottak a pekingi félmaratonon

Illusztráció
Illusztráció (Fotó: AI)

2025. április 19. [10:09]

Betűméret:                     

Huszonegy humanoid robotot is indítottak bemutatóként a több mint tízezer résztvevő mellett a szombaton Pekingben megrendezett félmaratonon. Ez volt az első alkalom, hogy robotokat is próbára tettek a 21 kilométeres távon.

A „verseny” sokkal inkább technikai bemutató, próbatétel volt, mint tényleges verseny.

A robotok pályáját akadályok választották el a tényleges futópályától és a mérnököknek szabad hozzáférése volt csúcstechnológiás „versenyzőikhez” bármilyen módosítás végrehajtásához.

A robotok versenyén húsz vállalat és kutatóintézet vett részt modelljeikkel, amelyekkel szemben szinte az egyetlen előírás az volt, hogy két lábon járjanak.

A kínai köztévé közvetítése alapján az induló robotok többsége már a startnál kiesett.

A robotok versenyén a Beijing Innovation Center of Human Robotics versenyzője „Tiangong Ultra” futott át elsőként a célvonalon 2 óra 40 perc és 24 másodperces idővel. Egy második robot úgy egyórás késéssel követte.

Az „emberi” maraton első helyezettje egy óra 11 perc 7 másodperc alatt tette meg a 21 kilométeres távot. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!