Szabadka a nagy háborúban

A Szabadka a nagy háborúban (1914-1918) I. című kötet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában jelent meg. Ez tulajdonképpen a Délvidékiek a nagy háborúban című sorozat első kötete. Időközben már megjelent a bácskossuthfalvi adatokat feldolgozó könyv is, illetve készül a topolyai kiadvány is. A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság kezdeményezésére helytörténészek által összeállított köteteket szakmai szerkesztéssel adja ki az intézet az MNT támogatásával.

A szabadkai kötet szerzője Molnár Tibor, a zentai Történelmi levéltár főlevéltárosa. Vele, illetve Pintér Tamás szerkesztővel és dr. Pollmann Ferenc hadtörténésszel, a budapesti HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmunkatársával, a kötet szakvéleményezőjével beszélgetett szerda kora este a szabadkai Városházán megtartott könyvbemutatón Ternovácz István újvidéki újságíró.

A könyvbemutató kapcsán rövid interjút kértem elsőként a szerzőtől, Molnár Tibortól.

- A jelenlegi első kötet 1460 személy adatait tartalmazza. Olyanokról van szó, akik szabadkaiak voltak, ők 1004-en vannak, illetve a többiek, Szabadkán, hadikórházakban elhunyt katonák, akik a monarchia valamennyi területéről származtak. Ezzel a kötettel az adattárnak a szabadkaiak esetében durván az egyharmada került felkutatásra, ezt a munkát folytatni kellene, ugyanis, ha az országos átlagot nézzük, akkor általában 3,5 százalék a hősi halottaknak az aránya az össz lakosság számához viszonyítva. Szabadkának 1914-ben 100 ezer lakosa volt, valamennyivel meg is haladta, a reális szám tehát valahol 3 ezer körül lehet. Ezt a zentai kutatás is alátámasztja, hiszen Zentának 30 ezer lakosa volt, és több mint ezer hősi halottról tudunk. Zenta esetében egyébként már teljes az adattár.

- A szabadkaiaknak melyik harctereken voltak a legnagyobb emberveszteségeik?

- Elmondható, hogy valamennyi harctéren megfordultak. 1914 augusztusában kezdődött a Szerbia elleni hadjárat, utána az orosz hadszíntéren, de az olasz hadszíntéren is harcoltak. Globálisan elmondható, hogy legtöbben Oroszországban vesztek oda, egyrészt a harcokban, másrészt hadifogságban pusztultak el. Két szabadkai gyalogezredről beszélhetünk, amelyeknek ez a város volt a kiegészítő központja. A legénységet az egész észak-bácskai körzetből sorozták. A Császári- és Királyi 86. Gyalogezredről beszélhetünk és a 6. Honvéd Gyalogezredről. Ennek a keretében küzdött a szabadkaiak, illetve a hősi halottaknak a több mint 80 százaléka. Megemlíthetjük továbbá a Magyar Királyi 4. Honvéd Huszárezredet. Az ő tragikus sorsuknak a kötetben egy külön fejezetet szenteltem, ugyanis 1914. szeptember 6-án a szerb hadszíntéren több mint 50 huszár vesztette életét, úgy hogy hadifogságba estek, s utána gyakorlatilag kivégezték őket. Köztük volt dr. Regényi Gábor huszárhadnagy, akinek a síremléke meg is található a bajai úti temetőben. Egy nagyon különleges szoborról van szó, ami egy egészalakos huszárt ábrázol a lovával együtt.

- A fogságba esett szabadkai katonák, akik csak évek múltán szabadultak, furcsa helyzetbe kerültek. Magyarországról indultak a háborúba, s Szerbiába tértek haza. Hogyan fogadták őket?

- Ezt majd a következő kutatás kellene, hogy feltárja, illetve a hadiözvegyek, hadiárvák sorsát. Különösen az orosz hadifogságból hazatérőket azzal illették, hogy bolsevikok, s bizonyára külön elbírálás alá estek, de ezt még kutatni kell.

- Száz év után, amikor már nincsenek szemtanúk, csak dokumentumok, könnyebb a kutatómunka vagy inkább nehezebb? – kérdezem Pintér Tamás levéltárost, történészt, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány elnökét, a kötet szerkesztőjét.

- Történészként, levéltárosként azt gondolom, hogy most, száz év után talán már nagyobb a rálátásunk arra, hogy milyen forrásbázisból lehet dolgozni, s Molnár Tibor különösen ismeri ezeket a forrásokat, mint a zentai levéltárnak a történész levéltárosa. Ő maga az egyik kidolgozója volt annak a kutatási módszertannak, ami alapján az I. világháborús veszteségeket kutatni lehet. Ő a Tisza mentén már több ilyen kutatást elvégzett, több kötete jelent meg. 1999. óta kutatja ezt a témát, és ez a mostani, szabadkai kötet tulajdonképpen egyfajta folytatása az eddigi kutatásainak.

- A bácskai legények jól harcoltak, ez állt a könyvbemutató meghívójában. Merre vetették be őket?

- Ez így igaz! Tehát mind a 86. közös gyalogezred, mind a 6. Honvéd Gyalogezred katonái, vagy a 4. huszárezred tagjai a nagy háború különböző frontjain megfordultak az orosztól kezdve a balkánin át az olaszig, és helyt álltak minden körülmények között és nagyon súlyos véráldozatot fizettek az akkori közös haza, az Osztrák-Magyar Monarchia, s ezen belül a Magyar Királyság védelmében.

- Az akkori Magyarországon élő horvátok, szerbek, akiket besoroztak a hadseregbe, ők hogyan harcoltak?

- Ugyanezeknek az alakulatoknak voltak a tagjai. Ez nagyon érdekes kérdés, mert egymás mellett harcoltak az azonos területre kikerülő különböző nemzetiségek. Én azt mondom, hogy túl nagy különbséget nem tudunk tenni a horvátok és a szerbek monarchiához való hozzáállása kapcsán sem ebben az időszakban. Ezek a nemzetiségi ellentétek igazán a háború vége felé éleződtek ki, amikor már külső erők hatására is, megpróbálták a belső nemzetiségi ellentéteket is feléleszteni, s ezek az ellentétek a háború végén, 1917-ben, 1918-ban jelentek meg a hadseregen belül is. Persze előfordultak dezertálások, mint ahogyan minden alakulatnál előfordultak, de a horvátok és szerbek esetében ez kevésbé volt elmondható, mint például a csehek vagy a szlovákok esetében, akik tömegével adták meg magukat vagy álltak át az ellenfélhez.