Negyvenöt év után újra ember léphet a Holdra

1969 nyara óta nem lépett ember a Holdra
1969 nyara óta nem lépett ember a Holdra (Fotó: MTI/NASA)

2017. december 12. [14:03]

Betűméret:                     

Ismét embert küldene a Holdra az Egyesült Államok. Az amerikai elnök utasította a NASA-t, hogy készüljön fel az asztronautákkal a holdra szállásra.

Az Egyesült Államok ismét embert küldene a Holdra, az égitestet pedig jövőbeli Mars-küldetések kiindulópontjául használná fel. Donald Trump amerikai elnök ennek megfelelő politikai irányelvet írt alá hétfőn, amelyben utasította az űrkutatási hivatalt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy újra ember léphessen a Holdra. Az amerikai kormány a célok megvalósítása érdekében kész szorosan együttműködni magáncégekkel és más államokkal is.

Az amerikai elnök beszédében kiemelte, hogyha minden a tervek szerint halad, akkor 1972 után ismét amerikai űrhajósok léphetnek a Holdra. Mint mondta ezúttal nemcsak a zászlót és a lábnyomaikat hagyják majd ott hűséges égi kísérőnk felszínén, hanem lerakják alapjait egy lehetséges Mars-missziónak is. Reményei szerint egy nap eljön annak is az ideje, hogy a vörös bolygón túli világok titkai is feltárulhatnak a küldetések során az emberiség előtt.

A Donald Trump által aláírt dokumentum ugyanakkor nem említ időkeretet az ambiciózus tervek megvalósítására, és a költségekről is hallgat. Az elnök az irányelvet az utolsó Hold-misszió 45. évfordulója alkalmából írta alá. A jeles eseményen jelen volt Edwin Aldrin űrhajós is, aki második emberként léphetett a Hold felszínére 1969-ben, akkori parancsnokát, a 2012-ben elhunyt Neil Armstrongot követően.

Japán is beszállna az űrkutatási projektbe

A távol-keleti szigetország is kész aktívan részt venni az amerikai űrkutatási tervek megvalósításában, amelyek keretében ismét embert küldenének a Holdra. A 2020-as évek végére állandó űrállomást hoznának létre az égitesten. Mindez az űrkutatási kérdésekben illetékes stratégiai stáb közleményében olvasható, aminek ülésén Abe Sindzó kormányfő elnökölt.

A tokiói vezetés fontolgatja, hogy japán asztronautát küldjön a nemzetközi küldetés keretében a Holdra, emellett a misszió sikeréhez technológiai eszközökkel, mint távirányítású teherűrhajókkal és a kozmikus sugárzás ellen védő berendezésekkel járulna hozzá.

A két nagyhatalom közös holdbázisban is gondolkozik

Az Egyesült Államok egy a Hold körüli pályán keringő űrállomást tervez, hogy azt a többi között a Marsra tervezett utakhoz egyfajta támaszpontként használja. Emellett a Hold felszínén is kialakítanának egy másik állomást. Ez a projekt keltette fel a japán vezetés és űrkutatási szakemberek érdeklődését. (MTI)

Az Ön hozzászólása


500 leütés maradt még

Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!