Fukushima és a tengerszennyezés: mit tudunk öt évvel a baleset után?

A napokban jelent meg egy hatalmas tanulmány, amely arra kereste a választ, mi történt a tengervízzel öt évvel a fukushimai atomerőmű-baleset óta.

Mint ismeretes öt esztendővel ezelőtt egy földrengés, majd az azt követő cunami komoly kárt tett a fukushimai atomerőműben, és ennek hatására nagy mennyiségű radioaktív anyag került a környezetbe. A problémát a mai napig nem sikerült kezelni. Most egy nemzetközi kutatócsoport azt igyekezett felmérni, hogy a szennyezés milyen mértékben érintette a Csendes-óceánt és annak élővilágát.

A tanulmány szerint a radioaktív szennyezés döntő részben a légkörbe került, de innen a radioaktív izotópok 80 százaléka a tengervízbe jutott. A cézium 137-es izotópja oldódik a vízben ezért a tengerbe került szennyeződés gyorsan terjedt és hígult.

Az atomerőmű partjai közelében a cézium koncentráció több milliószorosa volt a normál értéknek, a balesetet követő hetekben, de Hawaii partjainál 2000 mérföldre a szennyeződéstől is kimutatható volt a radioaktivitás növekedése.

A kutatások szerint Hawaii partjainál nagyjából hatszoros koncentrációt mértek a normál állapothoz képest. Azt azonban tudni kell, hogy a „normál” állapot sem mentes a radioaktív szennyeződéstől. Az 1960-as évek atombomba kísérletei még ma is kimutathatóak.

A mérések szerint a szennyeződés zöme az óceán felső néhány száz méteres rétegében koncentrálódik.

A szennyeződés nem kímélte a Japán környéki tengerek élővilágát sem. 2011-ben a halak radioaktív izotóp koncentrációja meghaladta az egészségügyi határértékét, mára azonban a mérések szerint a határérték 1%-át sem éri el a szennyezettség a halakban. Ezek alapján kijelenthető a kutatók szerint, hogy a tengervíz élővilágára gyakorolt hatás hosszú távon igen kismértékű.

A kutatók szerint a földrengés és az azt követő cunami összesen mintegy 15 ezer ember halálát okozta. Ehhez képest a radioaktív-sugárzás okozta kockázata elenyésző, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy jelenleg is 100 ezer ember nem térhetett vissza lakóhelyére a kockázatok miatt.

A szennyezés idején például a tokiói csapvízben is megjelent a radioaktiv szennyeződés, ez azonban csak rövid ideig volt jelen kimutatható mennyiségben.

Az izotópok jelenléte a környezetben egyébként eredhet természetes forrásból is. A deutérium például a hidrogén egyik izotópja, amely normál körülmények között is előfordul a természetes vízben is. A problémát elsősorban a plusz sugárterhelés jelenti.

Dr. Ken Buesseler a kutatás vezetője szerint a radioaktív szennyeződés csökkenő mértéket mutat, mind a tengervízben, mind az óceánok élővilágában, ami jó hír. Ez alól csak az erőmű közvetlen környéke jelent kivételt. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a méréseket folytatni kell, hogy pontos képet kaphassanak a szennyezés eloszlásáról a jövőben is.