Vučić: Nem ijesztenek meg a letartóztatásomról szóló fenyegetések

Aleksandar Vučić szerint nincs ellene bizonyíték
Aleksandar Vučić szerint nincs ellene bizonyíték (Fotó: EPA-EFE)

2026. november 2. [8:39]

Betűméret:                     

Aleksandar Vučić volt szerb államfő szerint az új hatalom hiába keres indokot a letartóztatására, nem talál ellene bizonyítékokat. A vasárnap este, a Pink televíziónak nyilatkozó politikus kijelentette, hogy politikai ellenfelei fenyegetésekkel próbálják megfélemlíteni, de ezzel nem érnek el semmit. Beszélt az elnöki mandátuma alatt adott kegyelmekről is, hangsúlyozva, hogy döntéseit törvényes jogkörében hozta meg.

Aleksandar Vučić úgy véli, az új szerbiai vezetés nehéz helyzetben van, mert nem tud megfelelő indokot találni a letartóztatására.

„Nem tudják, mit kezdjenek velem. Nagyon nehéz, szinte lehetetlen komoly indokot találni. Ha politikai ellenfeleimben lenne egy kis tisztesség, nem is keresnének ilyet, nem azért, mert korábban államfő voltam, hanem mert ma is én vagyok a legfontosabb politikai ellenfelük” – jelentette ki a Pink televíziónak.

A volt államfő szerint az új hatalom képviselői hiába próbálnak olyan pénzügyi dokumentumokat találni, amelyek alapot szolgáltathatnának az ellene indítandó eljáráshoz.

Állítása szerint elnöki tisztségének betöltése idején nem írt alá pénzügyi tranzakciókkal kapcsolatos dokumentumokat, ezért ezen az alapon sem tudják felelősségre vonni.

„Nincs semmijük, és nem is tudnak mit tenni. Csak fenyegetőzni képesek, mintha ezzel félelemben tarthatnának valakit. Azt hiszik, engem megijeszthetnek azzal, hogy letartóztatnak? Nevetséges” – fogalmazott.

Vučić kitért azokra a kegyelmi döntésekre is, amelyeket államfőként hozott meg.

Elmondása szerint az általa kegyelemben részesített személyek többségének neve nem ismert a nyilvánosság előtt, mindössze két-három ilyen személyről tudhatnak a polgárok. Példaként Mila Pajić újvidéki aktivistát említette.

A volt államfő hangsúlyozta, hogy az elnöki kegyelem gyakorlása alkotmányos és törvényes jogkörébe tartozott, így nem tartozik magyarázattal azért, hogy élt ezzel a lehetőséggel.

„Nincs mit titkolnom. Ez a köztársasági elnöki tisztségemből eredő törvényes jogköröm volt” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy véleménye szerint az új hatalom semmilyen módon nem változtathatja meg a korábban meghozott kegyelmi döntéseit.