Aleksandar Vučić benyújtotta lemondását
2026. szeptember 27. [20:41]
Aleksandar Vučić szerb elnök ma este benyújtotta lemondását. Megköszönte a polgároknak, hogy két alkalommal is bizalmat szavaztak neki.
„Ezzel rám bízták a legmagasabb tisztséget és felelősséget, amelyet egy ember kaphat. Tisztelt polgárok, ma benyújtom a lemondásomat. Elnökként utoljára szólok önökhöz. Megpróbálom nem untatni önöket számokkal – vagy legalábbis feleannyival sem, mint amennyivel tehetném. Inkább néhány szót szeretnék mondani a Szerbia előtt álló új fejezetről, és arról, mit kell tenniük azoknak, akik elnyerik a nép bizalmát” – fogalmazott Vučić.
Ezt követően kitért a munkanélküliségi arány, a gazdasági mutatók, a belföldi és a külföldi beruházások alakulására az elmúlt években, mióta ő vezette az országot. Közölte, büszke arra, hogy jelentősen nőtt a bruttó hazai termék, a foglalkoztatás is növekedett és az út- valamint vasúthálózatot soha nem látott mértékben fejlesztették elnökségének ideje alatt. Saját közlése szerint 2012-höz képest félmillióval nőtt a bejelentett foglalkoztatottak száma, az elmúlt tizenhárom évben pedig 686 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat építettek.
A következő időszak legfontosabb feladatai közé sorolta a béke és a stabilitás megőrzését, a nemzeti érdekek, valamint a koszovói szerbek védelmét. Hangsúlyozta, hogy Szerbiának folytatnia kell európai integrációját, megőrizve kapcsolatait hagyományos, keleti partnereivel, írja az MTI.
Aleksandar Vučić beszédében hangsúlyozta, a vezetés nehéz döntések meghozatalát jelenti és minden döntésért felelősséget vállalt.
Vučić lemondását indokolva Winston Churchillt idézte: „Eljött a döntés órája. A történelem arra tanít bennünket, hogy a fejlődés sohasem véletlenül következik be, hanem nehéz választások, a saját lelkiismeretünk előtti felelősségvállalás és a továbblépéshez szükséges elszántság révén". Ezt mondta, amikor „ma esti helyzetemhez hasonló helyzetben volt”, tette hozzá.
Mint mondta, az állam élén töltött évek után az ember megérti, hogy a fejlődés ritkán halad olyan gyorsan, ahogyan szeretné.
Hangsúlyozta, hogy hálás azoknak a polgároknak, akik két alkalommal is nagy arányban bizalmat szavaztak neki, és ezzel ráruházták a legmagasabb tisztséget és felelősséget, amelyet egy ember kaphat.
Beszéde végén Vučić a nyilvánosság előtt aláírta lemondónyilatkozatát, és közölte: hétfő reggel adja át az államfői feladatokat Ana Brnabić házelnöknek. A szerb jogszabályok szerint megbízatása akkor szűnik meg, amikor írásos lemondása megérkezik a parlamentbe.
