Vučić: Büszkén távozom
2026. szeptember 27. [16:06]
Aleksandar Vučić szerb elnök ma kijelentette, büszkén távozik tisztségéből az elért eredmények miatt, amelyeket szerinte senki sem vehet el tőle. Állítása szerint az elmúlt tíz évben a világon példátlan, a személyét lejárató kampány folyt ellene. Az RTS-nek nyilatkozva elmondta, államfői megbízatása utolsó napján kegyelmi döntéseket is meghoz.
„Egyrészt büszkén távozom az eredmények miatt, mert azokat végső soron senki sem veheti el az embertől. Senki sem veheti el az Expót, a belgrádi víziváros projektet, a 684 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat – többet építettünk, mint az azt megelőző hetven évben –, sem a 880 kilométernyi felújított vasútvonalat. A Niš–Brestovac szakasz átadásával pedig már 240 kilométernyi teljesen új vasútvonalról beszélhetünk” – mondta Vučić az RTS műsorában.
Vučić szerint az elmúlt tíz évben olyan, a személyét lejárató kampány folyt ellene, amilyenre a modern világban egyetlen vezető esetében sem volt példa.
„A gond az, amit egyesek az elmúlt tíz évben tettek. Ne felejtsék el: ez alatt a tíz év alatt olyan kampány folyt az emberi mivoltom megkérdőjelezésére, amilyen véleményem szerint a modern világban soha, egyetlen vezető ellen sem zajlott. Ráadásul mindennap. Szeretném felidézni, hogyan nézett ez ki, hogy a fiatalabbak és az utánunk következő nemzedékek megtanulják: ilyet nem szabad tenni. Soha, senkivel szemben” – mondta Vučić.
A szerb elnök kijelentette, hogy elnöki megbízatásának végéig élvezte az emberek támogatását. Köszönetet mondott minden polgárnak, hozzátéve, hogy nélkülük semmit sem tudott volna megvalósítani.
Kegyelmi döntések
Aleksandar Vučić azt is közölte, hogy még dolgozik azoknak a kegyelmi döntéseknek az előkészítésén, amelyek az elmúlt másfél év eseményeiben mindkét oldalon részt vevő személyeket érintik. Mint mondta, sokan meg fognak lepődni.
Az RTS műsorában, elnöki megbízatásának utolsó napján úgy fogalmazott: szerinte ezek a döntések is hozzájárulnak majd a nyugodtabb élethez és az emberek közötti jobb megértéshez.
„Úgy gondolom, az elmúlt másfél év hazai eseményeiben mindkét oldalon részt vevő emberek közül néhányan meg fognak lepődni. Sokan nem számítanak arra, hogy kegyelemben részesítem őket. Természetesen az elítéltek esetében más döntésre van szükség, mint azoknál, akik ellen még nem született ítélet.”
Kijelentette, hogy kegyelemben kívánja részesíteni az úgynevezett újvidéki csoportot is, amely állítása szerint egyebek mellett az RTS elleni támadásokra készült az elmúlt másfél évben. Mint mondta, ez az ő elnöki döntése.
Holnaptól kampány
Aleksandar Vučić kijelentette, hogy holnap egyszerű állampolgárként kapcsolódik be a választási kampányba.
Vučić kijelentette: ha elnyeri a polgárok bizalmát, 31-ről 12-re csökkenti a minisztériumok számát. Emellett minden községben korszerűsíteni szeretné a közigazgatást, mivel – mint mondta – a polgárok több helyen panaszkodtak a helyi vezetésre.
„Csökkenteni szeretném a miniszterek számát, visszaszorítani az aktatáskák, nyakkendők, titkárnők és minden egyéb világát, és elérni, hogy minden egyes miniszternek összehasonlíthatatlanul nagyobb felelőssége legyen. A közigazgatás korszerűsítését a községi központokig is el akarom juttatni, mert bárhol jártam, az emberek panaszkodtak a helyi vezetésre” – mondta az RTS-nek.
Arra a kérdésre, hogy ez „apostoli kormányt” jelent-e, Vučić azt válaszolta: Szerbia világi állam. Hozzátette, hogy hisz Istenben, de nem szeretné összekeverni a politikát és a vallást.
