Srdanović nem kér a tévévitából, orvosként viszont segítene Vučićnak
2026. szeptember 22. [11:11]
Ilija Srdanović, a Hallgatói Lista első helyén szereplő jelölt és az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karának professzora ismét reagált Aleksandar Vučić szerb államfő televíziós vitára szóló meghívására. Az Insajder műsorában azt mondta, hogy szerinte egy ilyen kezdeményezés 15 év után elkésett, ugyanakkor hozzátette: orvosként bármikor kész segíteni az elnöknek, ha egészségügyi problémája adódna.
Vučić az elmúlt napokban többször is jelezte, hogy kész lenne tévévitát folytatni Srdanovićtyal, és azt is mondta, hogy a vita helyszínét és feltételeit a hallgatói lista jelöltje választhatná meg. Srdanović azonban már korábban is azt hangsúlyozta, hogy a Hallgatói Lista kampányának nem része egy ilyen párharc, és inkább olyan emberekkel szeretnének szakmai kérdésekről beszélni, akiknek – megfogalmazása szerint – van mondanivalójuk és megfelelő szakmai hitelességük.
Az Insajdernek most úgy fogalmazott, hogy a 15 év után érkező vitaajánlat szerinte önmagában nem jelent garanciát arra, hogy valódi, érdemi párbeszéd alakulna ki. Hozzátette: a Hallgatói Lista kész a vélemények ütköztetésére, de elsősorban szakmai tekintéllyel rendelkező szereplőkkel kíván vitázni.
Srdanović ennél jóval ironikusabban zárta a témát. Azt mondta, hogy Vučić személyében nem lát olyan szakmai kérdést, amelyről neki orvosként vagy egyetemi tanárként érdemes lenne vele vitáznia. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy humanistaként és orvosként mindig kész segítséget nyújtani neki: ha pedig valamely problémára ő maga nem tudna választ adni, megfelelő szakemberhez irányítaná, az elnök méltóságának és személyes integritásának tiszteletben tartásával.
A vita körüli szóváltás napok óta tart. Vučić korábban a Pink televízióban közölte, hogy a Hallgatói Lista első emberével szeretne vitázni, amikor ismertté válik a személye. Srdanović akkor még úgy reagált, hogy fontosabb dolga van annál, mint hogy az államfő nyilvános megszólalásaival foglalkozzon. Később egy rövid videóban azt üzente: „az ignorálás nagyon fáj”, és azt is jelezte, hogy szerinte Vučićnak nincs elég „kreditje” ehhez a híváshoz.
A Hallgatói Lista és Vučić közötti kommunikáció így továbbra sem egy közvetlen tévévita felé halad, hanem elsősorban egymás nyilvános megszólalásaira adott válaszok formájában zajlik.
