Tiltakozásra készülnek a szerbiai gazdák
2026. szeptember 5. [11:09]
Kilenc szerbiai mezőgazdasági egyesület jelentett be tiltakozást, miután a köztársasági parlament mezőgazdasági bizottsága azt kezdeményezte, hogy a gazdáknak ne kelljen számlákkal igazolniuk a hektáronkénti támogatás első, 18 ezer dináros részének felhasználását.
A termelők szerint az intézkedés nem jelent valódi segítséget, mivel többségük már elszámolt az összeggel, vagy beszerezte az ehhez szükséges számlákat.
Az egyesületek „marketingfogásnak és a mezőgazdasági termelők intelligenciája megsértésének” nevezték a kezdeményezést. Közleményükben arra is panaszkodtak, hogy szerintük nem történtek megfelelő lépések a piaci kartellek ellen, amelyek a búza után a napraforgót is rendkívül alacsony áron akarják felvásárolni. A gazdák emellett sürgetik a támogatások második részének kifizetését, amelyre állításuk szerint az őszi termelés megkezdéséhez lenne szükségük, közölte a 021.rs portál.
A szervezetek arra figyelmeztették a mezőgazdasági minisztériumot, hogy komoly ellenállásra készülnek, mert szerintük egyre több termelő került olyan helyzetbe, amelyben már a gazdasága fennmaradása is veszélybe került. A tiltakozáshoz a polgárok csatlakozását is kérik, egyúttal felhívták a figyelmet a szerbiai üzletek magas áraira.
