Vučić: 15–25 napon belül kiírják a választásokat
2026. augusztus 16. [15:23]
Aleksandar Vučić szerb elnök ma kijelentette, hogy nagyon hamar, 15–25 napon belül kiírja a választásokat. Mint mondta, a Szerb Haladó Párt igazsággal, munkával, energiával és lelkesedéssel küzd majd a választási győzelemért, és reméli, hogy racionális érvekkel sikerül egyesíteni az országot.
– Hamarosan, nagyon-nagyon hamar kiírják a választásokat. Mondhatnám, hogy 15, 20 vagy 25 napról van-e szó, de nagyjából ez az időkeret – mondta Vučić az Informer televíziónak.
Hozzátette, hogy a választási kampány 45–60 napig tart majd.
– Ebben meg van kötve a kezem, a kampány nem tarthat sem rövidebb, sem hosszabb ideig. Betartjuk az alkotmány és a törvény előírásait – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy mikor írja ki a választásokat, amelyeket az úgynevezett blokádoló diákok követelnek, Vučić azt válaszolta, hogy erre nagyon hamar sor kerül, és ne lepődjenek meg a gyorsaságon.
Mint mondta, teljesíti a követelésüket, a kampány pedig a törvénynek megfelelően 45–60 napos lesz. Hozzátette, hogy szerinte ez hosszú kampányidőszak, míg az elnökválasztási kampány rendszerint rövidebb, 30–60 napig tart.
A Belgrádi Egyetem sanghaji rangsorban való visszaesése sok problémát okoz
Aleksandar Vučić szerb elnök ma kijelentette, hogy a Belgrádi Egyetem több mint száz hellyel történő visszaesése a sanghaji egyetemi rangsorban számos problémát okoz majd, egyebek mellett kevesebb beruházást és kevesebb munkahelyet eredményezhet. Hozzátette, hogy a következő választások után változtatásokra lesz szükség, és sokat kell tenni azért, hogy az egyetem összehasonlíthatatlanul jobb legyen, illetve hogy megerősítsék az oktatást.
Vučić az Informer televízióban azt mondta, hogy a Belgrádi Egyetem visszaeséséért Vladan Đokić rektor sokkal kevésbé felelős, mint azok, akik – megfogalmazása szerint – eszközként használták őt.
– Úgy gondolom, Vladan Đokićnál sokkal inkább felelősek azok, akiket Ćirjaković „olyan embereknek nevezett, akik azt hitték, hogy nagyon fontosak”. Ők Đokićot csupán eszközként állították előtérbe. Fiatalok ezreiről van szó, akiket előbb külföldről, később pedig belföldről szerveztek meg, és akik az állam összeomlását akarták. Ebben jelentős részben sikerrel is jártak. Ami ugyanis most a Belgrádi és az Újvidéki Egyetemmel történik, az az ő tevékenységük következménye – mondta Vučić.
