Szeptemberben érkeznek a beígért állami támogatások

Aleksandar Vučić megtekintette az Expo építési munkálatait
Aleksandar Vučić megtekintette az Expo építési munkálatait (Fotó: Instagram)

2026. augusztus 14. [12:31]

Betűméret:                     

Szeptember 22-én kezdődik meg a 6000 dináros támogatás kifizetése Szerbia nagykorú polgárai számára, míg a nyugdíjasok szeptember 14-étől 20 és 35 ezer dinár közötti támogatásban részesülnek – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Expo építési munkálatainak megtekintése után.

A 6000 dináros támogatásra szeptember 7-étől jelentkezhetnek a nagykorú állampolgárok. Vučić közlése szerint a kifizetésekhez 246 millió dinárt a Részvényesi Alapból, további több mint 150 millió dinárt pedig a költségvetésből biztosítanak. Erre azért van szükség, hogy azok is részesülhessenek a támogatásban, akik a korábbi szabályozás alapján nem voltak jogosultak rá, mivel az csak azokra vonatkozott, akik 2007-ig betöltötték a 18. életévüket, közölte a Tanjug. .

Az államfő elmondta, hogy szeptemberben, valamint decemberben és a jövő év januárjában összesen több mint 960 millió dinárt fizetnek ki a költségvetésből.

Vučić a gazdasági helyzetről is beszélt. Állítása szerint Szerbia gazdasága növekedett a leggyorsabban Európában az idei év első hat hónapjában, jövőre pedig négy százalék feletti gazdasági növekedésre számít. Hozzátette, hogy az Expo hozzájárulhat a beruházások és a turisták számának növekedéséhez, valamint az életszínvonal javulásához.

Az államfő kitért Koszovó kérdésére is. Kijelentette, hogy Szerbia a Németország és más országok részéről érkező nyomás ellenére sem ismeri el Koszovó függetlenségét. Montenegróval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a két ország több külpolitikai kérdésben eltérő álláspontot képvisel: Montenegró elismerte Koszovó függetlenségét, NATO-tag, és szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, míg Szerbia ezekben a kérdésekben más politikát folytat.

Vučić beszélt Nenad Rašković zubin potoki lakos ügyéről is, aki állítása szerint a koszovói rendőrség bántalmazása következtében szerzett sérüléseket, és jelenleg a Szerbiai Klinikai Központban kezelik. Az államfő közölte, hogy ismét meglátogatja Raškovićot, egyúttal bírálta a pristinai hatóságokat és a nemzetközi közösség reakcióját az esetre.