Vučević: Ősszel parlamenti és elnökválasztás lesz Szerbiában
2026. július 3. [10:01]
Ősszel parlamenti és elnökválasztást tartanak Szerbiában – jelentette be Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke a Kompas hetilapnak adott interjújában.
A politikus közölte, a párt egyelőre nem tárgyalt a lehetséges elnökjelöltekről. Mint fogalmazott, olyan személyt kívánnak indítani, aki méltó a tisztségre, képes megnyerni a választást, és élvezi a polgárok bizalmát, függetlenül attól, hogy párttag-e vagy sem.
Vučević szerint egyértelmű, hogy parlamenti és elnökválasztás is jön. Hozzátette: ha a köztársasági elnök a korábbi bejelentésének megfelelően a következő hetekben benyújtja lemondását, akkor az elnökválasztást is ősszel rendezik meg. A pártelnök úgy véli, a választásokra szeptember és november között kerül sor.
Miloš Vučević úgy fogalmazott, hogy a Szerb Haladó Párt számára várhatóan a 2012 óta eltelt időszak legnehezebb választása következik. Hozzátette, bízik abban, hogy Aleksandar Vučićtyal közösen indulnak a választásokon, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a győzelmet senki sem tekintheti előre biztosnak.
