Elutasították a korábbi belgrádi rendőrfőnök elleni büntetőfeljelentés egy részét

Veselin Milić, a korábbi belgrádi rendőrfőnök
Veselin Milić, a korábbi belgrádi rendőrfőnök (Fotó: ppmedia.rs)

2026. június 9. [16:19]

Betűméret:                     

Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.

Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a belgrádi Senjak városrészben található „27” étteremben május 12-én történt bűncselekmény után segítséget nyújthatott az elkövetőknek. Az étteremben Aleksandar Nešović Baját, a szerbiai alvilág tagját ölték meg.

Az ügyészség közlése szerint a nyomozás során összegyűjtött bizonyítékok alapján semmi sem utal arra, hogy Milić a bűncselekmény után segítette volna az elkövetőket, ezért a feljelentést ebben a részben elutasították. A közlemény szerint a büntetőfeljelentésben szereplő cselekményleírás ebben a részben nem felel meg a nyomozás során megállapított tényeknek.

A belgrádi Felső Ügyészség szerint a térfigyelő kamerák felvételei, a bázisállomások adatai, Milić testőreinek telefonvizsgálata, a tanúk vallomásai és Milić védekezése alapján megállapították, hogy a volt rendőri vezető nem volt, és nem is lehetett a helyszínen akkor, amikor a gyilkosság és a további bűncselekmények történtek. Az ügyészség ebből arra a következtetésre jutott, hogy Milić nem segített a nyomok eltüntetésében.

Az eljárás azonban ezzel nem zárult le. Az ügyészség tovább folytatja a bizonyítási cselekményeket annak tisztázására, hogy Milić elmulasztotta-e bejelenteni a bűncselekményt és az elkövetőt. A közlés szerint a mostanáig beszerzett bizonyítékok alapján fennáll a gyanú, hogy Milićnek tudomása lehetett a május 12-én éjjel, a „27” étteremben történtekről, illetve arról, hogy hivatalból üldözendő bűncselekmény történt, de szolgálati személyként ezt nem jelentette az illetékes szerveknek.

Az ügyészség szerint Milićet az étterem tulajdonosa értesíthette a történtekről a május 12-ről 13-ra virradó éjszaka, ő azonban nem tett azonnal bejelentést az illetékes szerveknél. A belgrádi Felső Ügyészség további szakértői vizsgálatokat és bizonyítási cselekményeket rendelt el, és közölte: az eljárás további menete a beérkező bizonyítékok tartalmától függ.