Leállították a vasúti közlekedést a belgrádi tüntetés előtt
2026. május 23. [9:04]
Szombaton hajnalban leállították az összes vonat közlekedését Szerbiában.
A Srbija Voz erről szóló közleményét 4 óra 43 perckor tette közzé honlapján.
„A Srbija Voz tájékoztatja utasait, hogy május 23-án 4 óra 15 perckor a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra határozatlan időre leállította az összes vonat közlekedését a Szerb Köztársaság vasúthálózatán” – áll a közleményben.
A közlekedés leállításának okát nem közölték.
A Srbija Voz megköszönte az utasok megértését.
A 021.rs portál arra emlékeztet, hogy Belgrádban ma Te és én, Slavija, mert az egyetemisták győznek (Ti i ja, Slavija, jer studenti pobeđuju) jelszóval tüntetést tartanak.
A blokádban részt vevő egyetemisták által szervezett megmozdulást a Slaviján tartják 18 és 20 óra között.
A fiatalok bejelentették, hogy a tüntetés előtt a polgárok több helyszínen gyülekeznek majd, ahonnan együtt vonulnak a Slavijára.
Emlékeztetnek arra is, hogy a vasúti közlekedést korábban is leállították az egyetemisták által szervezett nagyobb megmozdulások előtt.
A hivatalos indoklás akkor bombariadó volt.
