Az EU felfüggesztette a Szerbiának szánt pénzügyi támogatást
2026. május 1. [10:57]
Az Európai Unió egyelőre felfüggesztette a Szerbiának járó kifizetéseket a növekedési tervből – jelentette be Marta Kos. A döntést azzal indokolta, hogy Szerbia visszalépett az igazságszolgáltatás terén, és amíg ezen nem változtat, nem részesülhet uniós pénzügyi támogatásban.
Az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja a svájci Fribourgi Egyetemen tartott előadásán arról beszélt, hogy Szerbia több mint egy évtizede tagjelölt, ennek ellenére romló tendenciák figyelhetők meg a jogállamiság, a demokrácia, valamint a vélemény- és sajtószabadság területén. Hangsúlyozta: bár az országnak továbbra is van jövője az EU-ban, ehhez irányváltásra és az uniós kül- és biztonságpolitika teljes körű átvételére van szükség.
Kos arra is figyelmeztetett, hogy az EU-tagság előfeltétele a százszázalékos külpolitikai igazodás, ami azt jelenti, hogy Szerbia nem folytathat kétkulacsos politikát. Hozzátette: az országon belüli politikai megosztottság is erősödik, ugyanakkor Brüsszel továbbra is kész támogatni a reformokat, ha Belgrád lépéseket tesz ebbe az irányba.
A bírálatok azután erősödtek fel, hogy az idei év elején elfogadott törvénycsomag, az úgynevezett Mrdić-féle törvények miatt több uniós testület, köztük a Velencei Bizottság is módosításokat sürgetett. Az Európai Bizottság elvárja, hogy Szerbia mielőbb eleget tegyen ezeknek.
